Halat csak a madarak látnak
A lépcsőkön kosz,szemét, a levegőben szmog. Szórakoztatásul, száguldó autók és teherautók muzsikálnak. Legyen tél,nyár, kánikula, fagy – órákat ácsorognak bottal a kezükben, kapásra várva. Szenvedélyes emberek, a rakpart horgászai….
A Horgászegyesületek Budapesti Szövetségének hetven tagszervezete van. A fővárosi horgászoknak éves szinten tízezer forintjukba kerül, ha a Dunán szeretnének pecázni.
– Ez csak egy része a klubnak, mondja Terdik József ügyvezető elnök.
– Az egyesületek több szövetségbe tömörülnek. Összesen hetvenötezer, engedéllyel rendelkező horgász van Budapesten, közülük tízezren járnak rendszeresen a Duna Budapesti szakaszára.
– Az utóbbi években csökkent vagy nőtt a számuk?
– A statisztikák szerint folyamatosan növekszik. Az igazság az, hogy a halászati törvény elfogadása után sokan rájöttek, hogy nem éri meg csalniuk. És Ők is itt váltják az engedélyüket. A tagok száma így visszaesett a három-négy évvel ezelőtti szintre. Örömteli módon egyre több fiatal választja a horgászást szabadidős tevékenységként.
– Milyen a Duna vize?
– Jó minőségű. A fővárosi szakasz igen jó életfeltételeket biztosít a halak számára. A nemrég beérkezett fogásösszesítők a telepítési programok sikeréről tanúskodnak. Elégedett vagyok az eredményekkel.
– Melyek a legnépszerűbb fővárosi horgászhelyek?
– A Népsziget, a Háros környéke, a soroksári Duna-ág. Dicsérik a nullás híd környékét, és a kifolyóknál szintén szívesen horgásznak.
És mit mond a horgász….
Nagy sz.. az egész – summáz dühösen egyikük, nem kólától vörös arcának színárnyalatát tovább mélyítve.
– Mindegy, mit mondunk, úgysem történik semmi, hagyjuk a dolgot – teszi hozzá, és visszatereli tekintetét a víz felszínére. Pár méterrel odébb „kollégája” hosszasan mered maga elé érdeklődésünkre reagálva. Nehéz eldönteni, kötött sapkája vagy Ő maga őszült-e meg előbb… Elemeli szájától a csikket, kifújja a füstöt, megrázza a fejét, borostája alól ravaszkás mosoly szökken elő.
– Az okostojások – mormolja, miközben érdes kezeivel a damilt igazgatja.
– Amióta a felső gátak elkészültek, a Duna már nem a régi. Hát, Bős-Nagymaros nem volt egy sikertörténet. Hihet nekem, harminc éve járok ki a rakpartra. Állandó gond van a vízállással. Nincs természetes áradás, apadáskor emelik, áradáskor csökkentik a vízszintet.
És mit lehet itt fogni ?
– Semmit, de azt nagyon jól. Dévér, márna azért akadhat a horogra. Sajnos, tönkrementek a haltartó helyek. A melegvíz-források is eltűnőben. Itt a Szabadság híd környékén hét-nyolc is volt korábban. Na, arra jöttek a halak.
– Milyen a dunai halhús?
– Finom, ízletes. A hetvenes-nyolcvanas években hegyekben úszott lefelé az olaj, a pakura. Remek volt a fogás, egy éj jel akár húsz kiló is összejött, viszont ehetetlen volt a hal. Most tiszta a víz, túl tiszta is, ilyentájt zavaros fehérnek kellene lennie, nem áll ki a keszeg.
– Mindig ide jár?
– Nem, több helyen is horgászom, már ha tudok. Kedvelem a Petőfi híd környékét, Ott fogtam a 24 kilós harcsámat. A diszkók viszont hazavágták a területet, a víz tele van szeméttel, üvegekkel. A Lágymányosi-öbölben meg sokszor a kajakozók miatt nem tudok horgászni. Szerettem a Lágymányosi-tavat is, amíg fel nem töltötték szeméttel. Tudom, nehéz lett volna pár száz méterrel arrébb felépíteni az Új hidat…
– Milyen gyakran jár ki?
– Minden hétvégén, de már sohasem lesz a régi. Beavatkoztak a természetbe. Ha valóban kiszélesítik a rakpartot, akkor ide sem járhatunk majd le.
Krokodilok
Kötött sapkás barátunk szerint a kifolyókkal nincs probléma, azok nem okoznak gondot. (Budapest szennyvizének kétharmada ömlik a Dunába.)
Három pecabotnyira bíbor bomberdzsekis horgásztársa más véleményen van.
– Nézze csak, itt az első mai krokodilom! – kurjant, majd egy ismeretlen eredetű „élőlényt” cincál le a zsinórról.
– Koszos a Duna vize, a kifolyókból jön a dzsuva. Egész télen két nap, ha jó. A halállomány gyenge, halat azt nem lehet fogni, bármi egyebet igen. Libero, WC-papír, tampon, szárnyas betét minden mennyiségben. Ja, és a kotton gumi. Most nem d.. nak, de látná csak a hétfői felhozatalt.
Megvakarja a kobakját, majd gilisztáért nyúl.
– Trágyagiliszta – mutat rá egy kör alakú dobozra. – Hat-hét szál van benne, száz forintért adják, most mondja meg.
Téli illúzió
– Nem jókor jöttek, halat nem fognak tudni fényképezni, majd áprilisban, májusban. Én is csak gyakorlásképpen járok ide, tudjuk meg idősebb beszélgetőtársunktól. Csodálkozik, hogy csodálkozunk, amikor elárulja, hogy minden nap öt-hat órát tölt a rakparton.
– Ha tudok, inkább kijövök, jobb, mint ha otthon ülnék. Akit egyszer megfertőzött ez a szenvedély, nem tud lemondani róla. Gyerekkorom óta horgászom. Volt húsz év az életemben, amikor nem csináltam, de két-három évé ismét rákaptam. Télen inkább csak illúzió a horgászás. Egyébként sem vagyok már annyira oda a halért. Sokszor haza Sem viszem, amit fogok, a lényeg, hogy telik az idő, és jól elbeszélgetek a többiekkel.
( Teszler Vendel írása 2003 -ból…..)
