A salmonidák kiváló családjában egyik legkisebb, de legnevezetesebb faj a pénzes pér (Thymallus vexillifer) vagy amint őt nálunk még nevezik, a lepényhal, márnafiú, őn, őnhal, pénzes pisztráng, pérhal. Nevezetességét nem piaczi értékének köszöni, mert e tekintetben bizony mögötte áll a sebes pisztrángnak és a szemlingnek, hanem a sportra való rátermettségének. Azt mondhatjuk, e tekintetben egyedüli a maga nemében. Giliszta és kukacz nem méltó hozzá s csupán a műlégy az a csali, mely fogásánál figyelembe jöhet. Más eszközzel csak szükségből vagy akkor szabadna rá vadászni, ha fogása nem önczél, avagy pedig, ha fizikai akadályai vannak a sportszerű horgászó készség alkalmazásának.
A ki ért a műléggyel való horgászathoz s a kinek a kezében odarepül a légy, a hová szánva van és úgy hull, a mint annak hullani kell, ezeken kívül még alaposan tud a partra vetés nem könnyű mesterségéhez: annak való a horgászat ezen módja, mert hát mestert érdemel ez a nemes hal. Ám a gyakorlott horgász bizonyára osztja, a kezdő pedig jó lélekkel elhiheti, hogy a pénzes pért műléggyel helyesen fogni nem jelent kevesebbet, mint bizonyságát adni annak, hogy az illető méltó tagja annak az érdemes czéhnek, mely Szent Pétert vallja nagymesterének. A pisztráng tudvalevőleg szökve kap tápláléka után. Nem így a pénzes pér. Gyakran órákon áll az örvényező vízben mozdulatlanul s legfeljebb szárnyainak alig észlelhető vibrálása sejteti, hogy figyeli a mi körülötte történik. Egyszerre, mint a villám, oly gyorsan csap fölfelé s csupán a vízszínén képződött gyenge gyűrű tanúskodik mozgásáról, mert a következő pillanatban hasonló gyors és zajtalanul végzett mozdulattal ismét az imént elhagyott helyen látjuk öt állani. Rendszerint egy parányi rovar, avagy egy kis giliszta készteti őt ily kirohanásra. Mindezt pedig úgy végzi, hogy olyankor, a midőn a műlégynek szól támadása, a horgász sohasem érzi azt a horognyélen, sőt a horogínon is csak kivételesen.
Ennek daczára a kellő pillanatban kell kézcsuklójának ama bizonyos mozdulatával a bevágást végeznie, mert, ha csak egy gondolattal késik is, örökre búcsút mondhat a pérnek. De hát nem erről óhajtok csevegni. Hiszen arról, hogy miként kell műléggyel horgászni, nálamnál hivatottabbak köteteket írtak már. Ami nekem a tollat kezembe adja, az abban áll, hogy hozzászóljak ahhoz a kérdéshez, mely a pérhorgászokat két táborra szakította. Az egyik párt arra esküszik ugyanis, hogy a pérhorgász műlegye csak úgy felel meg hivatásának, ha a természetes légynek tökéletes hasonmása. Ezzel szemben a másik táborba tartozók azt hirdetik, hogy a pér néha minden után kap, máskor meg a legínycsiklandóbb falatot sem méltatja, vagyis a természetes utánzására irányuló törekvések mit sem használnak. Nos a múlt nyáron bő alkalmam volt e tekintetben tapasztalatokat gyűjteni s azt emberül felhasználva, közvetlen észleleteim alapján óhajtok e kérdéshez hozzászólni. Előre bocsátom, hogy nézetem szerint sem az egyik, sem a másik pártnak nincs igaza, hanem mint rendesen lenni szokott, az igazság a két állítás között keresendő. Mint a gyakorlat embere, kérdéseimet direkt a pérekhez intéztem. Nevezetesen, megfigyeléseimből ismerve akárhány halam tartózkodási helyét, közülök nagyon sokat tettem kísérletezés tárgyává, föláldozva nemcsak egy olyant, melynek megszerzését biztosra vehettem. Egész sorát a műlegyeknek kínáltam oda kifogástalan vetéssel.
Tettem pedig azt reggel, délben és este, napos és borús időben, vihar előtt és vihar után s mert kérdéseimre határozott „igen” vagy „nein” volt a feleletük, azt hiszem, eléggé tájékozódva vagyok eme halak gusztusáról. A mit megtudtam, röviden elmondhatom, még pedig jóakaró tanács alakjában a „kezdők” számára. A „halandók”-nak, pláne a „mesterek”-nek amúgy sincs szükségük az én tanácsomra, a melyben különben sem találnak újat. Midőn megérkeztünk a víz mellett, hol horgászni akarunk, legelőször a kellő helyet kell kiválasztanunk. Ez természetesen mindenkor szükséges, bármilyen halra akarunk horgászni, de felette fontos akkor, ha pénzes pért óhajtunk fogni s magunkat egy csomó kellemetlenségtől, nevezetesen idő és fáradság, erő- és türelempazarlástól megóvni akarjuk. A pér t i. felette válogatós hely dolgában. Közepes nagyságú folyókban, legszívesebben a víz felemélységében áll olyan helyeken, a hol a víz köveken át folyik mérsékelt sebességgel és nem mélyebb, hogy sem az érintett mederbeli egyenetlenség hatása a fölszínen képződött hullámzásban tényleg alakot is öltsön. Ezenkívül szívesen tartózkodik az úgynevezett forgókban, ezeknek azon pontján, a hol a visszafelé áramló víz a folyó sodrával újból találkozik. Az ilyen pontok, avagy a visszafelé irányuló áramlatba eső nagyobb kövek különösen kedvelt tartózkodási helyei, ellentétben a pisztránggal, mely tudvalevőleg mindenkor az erősebb áramlatoknak ad előnyt.
Ha gondos megfigyelés alapján döntöttünk a hely dolgában, akkor a horgász, kivált, ha kezdő, ne mulassza el egy perezre bogarásznak felcsapni. Azaz vegye jól szemügyre a parton, a földön, füvön, cserjéken és virágokon mászkáló bogárságot. Akad ott ilyen bőven. Ám a miből legtöbbet talál, igyekezzék egynéhányat fogni s aztán keressen hozzá hasonlót a műlegyei között. A mit legjobbnak talált, mikor a természeteset a mesterségessel összemérte, azt használja horgára. A patonyra egynél több műlegyezett horgot is tehetünk. Számuk azonban ne haladja túl a hármat. Elhelyezés dolgában fontos az, hogy a legalsó felett a második körülbelül egy és fél araszra essen, a harmadik pedig a horogín súlyzójának tájékára. Ilyen elrendezés mellett a legelső csali, úgy mérsékelt áramlás mellett a következő is, 2-6 cm. mélyen merül a vízbe, míg a harmadikat a habok tánczoltatják, anélkül, hogy akár a vízbe bemerülne, akár pedig a víz érintése nélkül a levegőben röpködne. A fő súly éppen arra helyezendő, hogy ezt a legyet a vízszín könnyedén, mintegy játszva mozgassa. Ki ismeri a kérészek életét tudja azt, hogy annak egyik-másik faja nyáron töméntelen mennyiségben mutatkozik. Ha a horgász ilyen forma műlegyet alkalmazna csali gyanánt, mint a minő akkor ezer és ezer számra hópehelyként hull a patakba, több mint bizonyos, hogy ez élt nem érne. A hal is szereti a változatosságot, minélfogva ezzel a tulajdonságával számolva igyekezzünk tetszését másféle léggyel megnyerni. Hogy milyennel, az a helyzettől függ. Olyankor, a mikor sok rovar mutatkozik a vízszínén, nehéz műléggyel pérhalat fogni.
A műlégy használata ilyenkor nem is biztat sikerrel, mert az állatok hamarosan betelnek a kínálkozó koszttal s a légy után csak úgy kapnak, ha eltérő alakjuk által hatnak a hal ínyére. Tapasztalásom szerint ilyenkor főleg az apró zöld sáskákkal érhetünk czélt. Az ősz közeledtével és ősszel azonban másként alakul a helyzet. A bogárság tűnőben van, illetve eltűnt s legfeljebb csekély számú életunt szöcske mutatkozik még. Ez tehát az az idő, a mikor a horgász igazán boldogul, ha az imént említett bogárságra emlékeztető műlegyet alkalmaz. Sötétszínű és kizárólag apró legyeket használjunk a pérezéshez. Ilyeneket mindig szívesebben fogadják, mint a nagy, avagy feltűnő színűeket. Mint jellemző tényt említem, hogy szeptember elejétől késő novemberig mindig szép eredménnyel horgásztam, különösen, ha még gyenge déli vagy délnyugati szellő is fodrozta a víz tükrét. Két teljesen elütő természetű vízben, nevezetesen egy erős forrásból fakadó patakban és egy nagyobb folyóban red fly, mist francis és august dun legyekkel mindenkor biztosan dolgoztam, noha ezen legyek nevük után ítélve, de meg a tankönyvek szerint is nyár derekán használandók.
Meggyőződésemmé vált, hogy csak a legyek szeptembertől fogva teljesen elégségesek s biztosabbak is, mint bármelyike azoknak a barna és barnásszürke színű műlegyeknek, a melyeket a nyáriak közül ősszel is még alkalmazni szoktak. Végül arról szeretnék néhány szót mondani, miként kell a pénzes pért kapásra ingerelni ősszel, vagyis abban az időben, a mikor sportunkra nézve „haut saison” járja. Mondanunk sem kell, hogy a legnagyobb vigyázat szükséges a kapás fontos pillanatának megállapításához. Szökellve való kapásról csak a legkivételesebb esetekben lehet szó halunknál, különösen ezen időszakban. Rendszerint a vízben úszó legyek egyike vagy másika ellen irányítja a pér támadását s ezt is oly gyengéden teszi, hogy csak nagyon gyakorlottak bírják észrevenni. Őt erre mesterségesen azzal ingerelhetjük, hogy a horognyél megfelelő emelgetése által a legfelső legyet alig észrevehetőleg ugráltatjuk a víz színén. Hogy eközben sohasem szabad azt a vízfolyással szemben tennünk, az általánosan ismeretes. Tapasztalataim szerint legelőnyösebb lefelé haladva, a partok mellett a horgászást kezdeni s a horgot sohasem magunk előtt egyenesen bevetni és mártogatni, hanem könnyed rezegtető mozgással, körívben fölfelé kanyarítva igen lassan úgy beröpíteni, hogy aztán a víz úsztassa azt a kívánt helyre.
Megjelent: Halászat VII. évfolyam 18. szám 1906. május 15. 142-144. oldal
Megjelent még: Koczkás László szerk.: Horgászat a Halászatban (Bp., 2021.)
