Halfilozófiák
Ki mint él, úgy ítél – tartja a közmondás nagyon okosan. A népi megfigyelések bölcsessége ebben az öt szóban többnyire rejtve marad beszélgetőpartnerünk előtt, különösen, ha nemleges vagy éppen csak felületes az ismertség. Legtöbbször a közmondás tanítása is elvész, hiszen könnyen átsiklunk a finom részletek felett. Néha azonban „kibújik a szög a zsákból”, ahogy a hal képes kiszökni a lyukas szákból.
Ez utóbbi alkalmakkor még akár az „állunk is leeshet”…
Két süllőmet visszafogott lelkesedéssel tisztítottam éppen a közösségi halpucolóban, amikor megjelent Bözsi néni. Nem a haltisztítás kedvetlenített el, félreértés ne essék: egész napos kemény pergettyűzéssel mindössze két, kilót el sem érő süllőt tudtam „összekukázni”, ahogy Géza barátom illette az ilyen eredménytelen, hosszú horgászidő alatti ténykedést. Géza ráadásul a helyi hulladékkezelő társaságnál dolgozik sofőrként, azaz megállapítása szakmailag sem volt kifogásolható.
A nagy munka közben tehát megjelent Bözsi néni. Nem hozzám jött és nem is a halpucolóba. Egyszerűen az útja erre vezetett és meglátott engem, gondolta, tesz egy üzleti ajánlatot.
– De jó, hogy látom, Zsolt! Tudja, mivel a férjem meghalt, már nincs szükségünk a nagy fagyasztóládára. Eladó lett. Maga mindig olyan sok halat fog, megkérdezem, nincs-e rá szüksége? Jó áron odaadnám!
Megállt a kezemben a pikkelyező, de úgy éreztem, a levegő is körülöttem. Tudják, mint amikor a lélegzet bennreked, az oxigén elfogy, és bárhogy szeretnénk, képtelenek vagyunk újabb levegővételre. Ráadásul ez a mafla hőség…
Hohóóó kérem, miről is van itt szó? Én, aki csak frissen vagyok hajlandó halat fogyasztani, és fagyasztónkba legfeljebb süllő kerülhet – az is rövid időre –, nos, én lettem megcélozva egy speciális halfagyasztóval! Mert ha Bözsi néni azt mondja, hogy Zsolt, a kiskertben termett zöldségeket legalább jól el tudja tenni télire, meg befér oda a háztájiban nevelkedett kacsa-liba-tyúk és egyéb lábasjószág, tán még el is gondolkodtam volna az ajánlatán. Függetlenül attól, hogy se kiskertünk, se háztájink… Illetve csak Nap Károly bácsink van a „házellőttitájiban”, na de Károly bácsi nem kerül asztalra és előtte fagyasztóba sem, ő amolyan házi kedvenc, mint másnak a kutya meg a macska.
Elsősorban értelmezni próbáltam Bözsi néni „kerek-perec” üzleti ajánlatát, az üzleti lehetőség kiváltó tényezőjét, és igyekeztem összefüggéseket találni a személyre szóló megkeresésben. Hirtelen áldozatnak éreztem magam, amiért Bözsi néni éppen velem futott össze a szigeten, de ezt azonnal ki is zártam, mert nagy a sürgés-forgás most itt, míg ideért, alighanem tucatnyi potenciális vevővel összefuthatott már. Kétségtelen: Bözsi néni fizetőképes, nem utolsósorba érdeklődésre okot adó üzleti partnert láthatott bennem.
Másodsorban azt gondoltam 125 megabájtos gyorsasággal levezényelve komputeremen, hogy miképpen vágom ki magam ebből a helyzetből úgy, hogy se az üzleti-, se a személyi identitás ne sérüljön. Eközben persze másodpercek teltek el, de ez nem meglepő, hiszen egy üzletben néha a kivárás hozza meg az eredményt – akár lefelé-, akár felfelé alkuszunk…
– Drága Bözsi néni – mosolyogtam a lehető legkedvesebben, elkenve arcomon néhány érdes süllőpikkelyt –, tudja, mi halat nem teszünk fagyasztóba!
Utólag belátom, a lehető legrosszabb választ sikerült ezzel összehoznom, de csak azért, mert nem volt időm végiggondolni az eladó fél gondolatmenetét. Mert mi a macskarúgásért is lett hitelen eladó egy mélyhűtő láda (Boglári Béla bácsi, a férj és egyben nagy horgász sajnálatos halálát itt nem kalkuláltam be), s miért is lettem én potenciális vevőjelölt (nagy halfogó hírében állok még a szigeti öregasszonyok előtt is, hogy a nyavalya üsse meg…)? Tehát elhamarkodtam a válaszadással, ez egyértelmű. Vételi szándék esetén Bözsi néni bizonyára olyan áron sózta volna rám a mélyhűtőt, hogy annyiból lehet, újat is kaptam volna. Bezzeg, ha azt mondom: van nekünk már ilyen, nincs szükségünk rá, vagy majd megnézem, hátha a magáé jobb és újabb, mint a miénk, bizonyára nem az alábbi választ kapom:
– Óóóó bocsánat, hát persze! Magától mindjárt frissen elviszik a halat! Ne haragudjon, amiért magára akartam tukmálni!
Éreztem, ahogy az elkent süllőpikkelyek arcomat szinte összeszabdalják, és csodálkoztam is, amiért az érdes pikkelyek nem szántották véresre a bőrömet. A pikkelykaparó kiesett a kezemből, zavaromban az egyik süllőt beleraktam a mosogatóba majd vissza az asztalra, és azt ellenőriztem le, a bontókés milyen messzire van Bözsi nénitől, nehogy a keze ügyébe kerüljön… Szóval, amennyi időt töltöttem a válaszom megfogalmazásával, éppen annyi idő alatt sikerült sporthorgászi mivoltomban porig semmisülni. Aztán lányos zavaromban arra gondoltam, pikkelyesen, két süllőt zsigerelve, véres kézzel látva bárki éppen azt gondolná rólam, amit most Bözsi néni. Hiába kérem, így néz ki – közszemlére téve a közösségi halpucolóban – egy valódi húshorgász, aki természetesen frissen értékesíti az általa megfogott halat a kiépített vásárlói hálózatában. A sokat tapasztalt szigeti öregasszonyok szerint ez ám az igazi MLM rendszer: a papának vacsorára megsül a dévérkeszeg és a kősüllő, míg a ponty és a fogas fagyasztóba kerül kis időre, hogy aztán később nyugdíjkiegészítéssé váljon. Persze ennek a Szárinak már olyan kapcsolatai vannak – gondolhatta Bözsi néni –, hogy tőle frissen viszik a halat, még áramra sem kell költenie, nemhogy fagyasztóládára – hogy a macska rúgja meg ezt a Szárit!
Ezzel hátat fordított nekem az öregasszony, és elindult a tanyák felé. Leforrázva álltam ott, pikkelyesen és véres kézzel, mint holmi hentes, akiről a szomszédjai eddig azt hitték, virágkötőként dolgozik, és ő szokott lenni decemberben a Mikulás. Micsoda skandalum, fény derült most az igazságra! Bözsi néni fellebbentette rólam a fátylat: egy hentes lakozik bennem – kétség sem férhet hozzá –, ráadásként illegális módon értékesítem a kifogott halat. S mindez – köztudomású…
Persze én már semmin sem csodálkozom. Szükséges is, ha nincs tisztában az ember a saját értékeivel, hogy arra mások fényt derítsenek. Mint minap, amikor egy tehetős, panaszos ember járt az irodámban, mint tanyagazda, és bepanaszolta nekem a balatoni tanyájukon történt halőri „túlkapást”. A gondnoka két éves eltiltást kapott azért, mert a süllőkvótát „mindösszesen” három darabbal túllépte, s ez nem is bűn, ez semmiség…
– Nem ez a probléma fiúk, ezt ti is tudjátok – szabadkozott. – Régebben ezért a kutya sem szólt.
S nyomatékosan hozzátette: ismer ám ő engem hallomásból…
Az ő – ez esetben én – roppant kíváncsi lett. Talán egy újabb rokoni szál derül ki?
– Szüleimé volt a Deseda földterülete anno, amikor még nem is volt ott tó. Csak a patak kanyargott a földek mentén. Ők aztán jól ismernek téged (még ma sincs fogalmam arról, kik is lehettek az ő szülei, s honnét a „jólismertség”). Ők mesélték, mekkora rapsic (sic!) voltál te ott! Na és a fonyódi népek is mesélik ám nekem, hogy nem minden úgy van ám, ahogyan arról az „írás szól”! Ismerek én ott sok mindenkit, mondanak ezt-azt az emberek…
Volt még némi beszélgetés ezt követően, hogy mindez csak mese, tudja ő nagyon jól, de a tanyájukról kiszűrődő mende-mondákat is hasonlóan kellene nekünk kezelnünk. Úgy, ahogy ő kezeli a rólam keringő mende-mondákat… Kollégáim, akik hivatalból szem- és fültanúi voltak megdicsőülésemnek, máig nem értik, miért nem nyitottam azonmód ajtót a panaszosnak. Aki egyébként azért jött, hogy az ügyet – gondnokának két éves eltiltását – elsikálja, ahogy „úri emberek között szokás”, de mivel részemről nem volt hajlandóság a közreműködésben, azonmód ismert és mások által is tudott rapsiccá avanzsálódtam – hogy megint rúgja meg a macska…
Ezekkel a gondolatokkal néztem Bözsi néni távolodó alakja után, amikor topogó lépteit begyorsította, mert a strand mellett feltűnt Kovászos Gyurka, aki szintén nagy horgász hírében áll, s mint ilyen – átvéve Bözsi néni filozófiáját – nyilván potenciális fagyasztóláda vásárló lehet. No, Gyurka, most te kerülsz raportra – gondoltam kissé összeszedve magam, s már-már kajánkodni is kedvem támadt volna. Hirtelen azon kezdtem el filozofálni, miképpen üzenhetnék Gyurkának, hogy csak annyit válaszoljon: van nekünk fagyasztóládánk elég, köszönjük, igazán kedves Bözsi néni, de nem kell!
Mert megüzenném: a friss halfogyasztásról egy szót se! A világért sem! Mert még kiderül Gyurka, hogy kuncsaftjaid tőled is frissen viszik a halat!
