A fejes domolykó (Squalius Cephalus L.) horgászata – Dr. Jászfalusi Lajos
Mint sporthalnak nagy jelentősége van. Horgászata közben soha nem szabad elfelejtenünk, hogy nagyon óvatos, élénk, furfangos hal és minden mozgástól, zörejtől megriad és odébb áll. Miután letárgyaltuk és ismerjük azokat a helyeket, ahol a legszívesebben tanyázik, kísérjük figyelemmel a terepet is; esetről-esetre különböző horgászfelszerelést alkalmazunk. Olyan telepen, ahol a partokat sűrű növényzet borítja, vagy fák és cserjék lombja a vízre hajlik, ott az ejtegető vagy bokorközti horogfelszerelést használjuk, míg fedezéknélküli nyílt terepen a tutajos horogfelszerelést. A kisebb domolykókat tömegesen lehet fogni, de a nagyobbakat (fél kg) annál nehezebb, több ügyességet, tudást igényel, mint az 1 kg pisztráng vagy pér horgászata. Az igaz, hogy a megfogott nagy domolykó kifárasztása nem nyújt annyi élvezetet-harcot, mint a hatalmas pisztráng, mert kevés kapálódzás után megadja magát és könnyen a parthoz lehet húzni.
Ámde az öreg domolykó horgászatának művészete abban áll, hogy a használt csalival horogra is tudjuk csalni. Általában megfogásához, mint minden más halnál, természetes és mesterséges (mű) csalétket használunk. A fejes domolykót Erdélyben többnyire műléggyel fogják. A legyeshorgászás, a legsportszerűbb, sok érdekességet és változatosságot nyújt. Igaz ugyan, hogy a domolykót műléggyel megfogni elég nehéz, de aki kellő gyakorlattal rendelkezik a legyeshorgászatban, és ismeri jól szokásait, furfangjait, az könnyen zsákmányul ejtheti. A vízfelszíni legyeshorgászat abban áll; hogy az előtét végére kötött és tőle 50 cm-re egy második, vagy harmadik – műlegyünket a horognyél segítségével a vízfolyás ellenirányába messzi tőlünk eldobjuk, ügyelve arra, hogy először mindig a műlégy essen a felszínre (csobbanva) és azután a horogin, majd a zsinórt feszesen tartva, lassan felénk húzzuk. A dobásokat 15 mp-ként ismételjük, körül csápolva az egész területet. Ha nem jelentkezik, menjünk óvatosan odébb, míg egy új tartózkodási helyére nem bukkanunk. Ezt a módszert csakis olyan helyeken alkalmazhatjuk, ahol a partokat nem szegélyezik sűrűn a fák, bokrok, káka, nád, stb. Ebben az esetben is segíthetünk magunkon olyképpen, hogy a folyóvízbe belépünk és onnét csápolunk, így talán több eredménnyel.
Azonban ha a dús partmenti növényzet mindenképpen gátol a dobásban, valamint a hideg víz miatt (gumicsizma hiányában) nem tudunk a folyóba gázolni, akkor horognyelünket átdugjuk a sűrű lombozat között és műlegyünket a vízfelszínén táncoltatjuk. Ilyenkor a horogra műlégy helyett más természetes csalit; legyet, bogarat, tücsköt, stb. is húzhattunk. A domolykó ha lesállásban van és éhes, a műlegyet azonnal bekapja, azonban sokszor megtörténik, hogy a felkínált műlegyünket nem kapja be azonnal, követi, s csak mikor a parthoz ér kapja be, de oly mohón és gyorsan, mint a pisztráng. Meg kell jegyeznünk, hogy a vízfelszíni legyeshorgászatot csak abban az esetben használhatjuk sikerrel; ha a víz tiszta, átlátszó, napsütéses idő van és a rovarok a víz fölött repkednek. Mikor a víz kissé zavaros, többnyire borult, szeles idő van, csak a vízfelszín alatti legyeshorgászattal érünk el eredményt. Ez abból áll; hogy a csali-műlegyet a vízfolyásba hajítjuk és süllyedni eresszük (sokszor egy kis ólomdarabot is kötnek a műlégy fölé), majd kisebb rántásokkal lassan magunkhoz húzzuk, így utánozva egy vízbefúlt, magával tehetetlen, félszeg mozgásokat végző rovart. Műléggyel 1 kg és 67 dkg-os, azaz 53 cm hosszú domolykót is fogtak. Úgy a vízfelszínen, mint a vízfelszín alatti legyeshorgászatnál még a következőket kell tudnunk: általában a domolykó nem tartózkodik a vízfelszínhez közel, mikor a levegő hőmérséklete alacsonyabb a vizénél, ilyenkor a vízfelszín alatti legyeshorgászattal próbálkozzunk. Tavasz végén és sokszor nyáron, annak ellenére, hogy napsütéses szép idő van és a víz átlátszó, – ha a víz hőmérséklete reggel csak 7-9 C fok, ne is próbálkozzunk, mert a domolykó úgy sem ugrik a műlégy után. Délfelé, mikor a víz már fölmelegszik 13 C fokig és látjuk, hogy a rovarok már repkednek, bátran kezdhetjük a horgászatot – a zsákmány biztos. Kora tavasszal, nyáron és ősz elején éppen a levegő és a víz lassú fölmelegedése, illetve lehűlése teszi ajánlatossá a reggeli 7-9 óra közötti és délután 4 órától estig – a műléggyel való horgászatot. Mikor a szél a vízfolyással egy irányban fúj, alkalmatlan a legyeshorgászatra, mert ilyenkor a domolykók a víz felszínétől távol, a mélyebb rétegekben tartózkodnak, azonban vannak olyan szakaszok, ahol a szél a vízfolyással ellen irányban fúj, ott gyorsan használjuk ki az alkalmat, mert biztos, hogy jó fogást csinálunk.
Továbbá tapasztaltuk, hogy erős északkeleti szél mellett kár próbálkozni; délkeleti szél mellett, ellenben ha felhős az égbolt, a legjobb eredményeket érhetjük el, ha ilyen szelek után vihar következik, a vihar megszűntével kitűnően kapnak. Nyáron, ha tartós vihar közeledik, már egy fél nappal azelőtt a domolykók idegenkednek minden csalétek iránt. Oly nyári futózápor előtt és közvetlen utána, mely a vizet nem zavarja meg, a domolykóknak rendkívül jó az étvágyuk, mindent, ami elébük kerül, mohón felfalják (még a piros rongyot is). Tartós eső előtt elülnek, a műlégyre rá sem hederítenek és utána is, míg a víz ki nem tisztul. Mielőtt a legyeshorgászatot megkezdenénk, figyeljük a fecskéket. Ha látjuk, hogy közel a vízfelszínhez vitorláznak, az jó jel. Ezt azért teszik, mert a legyek, szúnyogok, bogarak és egyéb rovarok eső előtt, vagy alacsony légnyomáskor közel a földhöz repkednek, – a fecskék meg ezeket hajszolják. Mikor a fecskék fönt a magasba repülnek, akkor a nagy domolykókat a bokrok mögött zubogókban, gübbenőkben keressük és tutajos horgászfelszereléssel horgásszunk.
Az általános észrevételek és ajánlások után, talán rátérhetek egy pár műlégy ismertetésére, melyek Erdélyben beváltak. Műléggyel április végétől október végéig halászhatunk. Egész szezonban két műléggyel horgászhatunk sikerrel; „Zulufliege (Zulu Fly), Rotschwanz (Red Tag).” Ezeket felváltva, de mind a kettőt is ráköthetjük az élőkére. Nyáron, mikor a természetes táplálék bőségesen áll rendelkezésükre, válogatnak, nem minden műlegyet kapnak be; ilyenkor a fönt nevezetteket mellőzhetjük és a következőkkel próbálkozzunk; „Schwarze Raupe (Black Palmer), Soldatenraupe (Soldier Palmer), Wesper Palmer.” Estefelé nagyon jó a „Kutscher (Coaohmann).” A műlegyeket 7-11 sz. horogra kössük, mert a nagy domolykó ezek után kap. Szeptemberben a „Black Palmer, Red Palmer és Red Tag” a legjobb műlegyek. Fontos azonban megfigyelnünk és ha módunkban áll olyan légyutánzattal, vagy rovarral horgásszunk, mint amilyenek akkor épp repkednek és amilyenek után kapnak. A természetes csalik használatánál elsősorban arra legyünk tekintettel, hogy milyen helyeken és évszakban horgászunk. Mert hiába kínálunk a domolykóknak olyan természetes csalit, ami azon a vidéken nem fordul elő, vagy abban az évszakban nem található. Kora nyáron cseresznyét, ősz elején szilvát kínáljunk fel.
Ezekkel a csalikkal bárhol igen szép példányokat foghatunk. A cseresznyét 1-2 sz. horogra húzzuk föl olyképpen, hogy a horog hegyét a cseresznye oldalán jó mélyen átfűzzük a mag elkerülésével. A szilvát ketté vágjuk és így húzzuk a horogra. Szoktak ólmot és tutajt a patonyra, illetve a zsinórra kötni. Nyáron, ha a víz zavaros, valamint késő ősszel és télen, a gilisztával való horgászással igen szép eredményt érhetünk el. Nyáron a kerti gilisztát használjuk és a partokhoz közel, vagy a patakok beömlésénél kínáljuk fel (a horgot ne eresszük egészen a fenékre). Télen ha a folyó befagyott, meglékelés után vörös (trágya) gilisztát csokrosan (4-5 drb-ot) a horogra húzva a fenék felett egy arasznyira kínáljuk fel. A zsinórra tutajt (dugót) kössünk. Télen a domolykó nem kap olyan mohón a csalétek után (a víz alacsony hőmérséklete miatt – anyagcsereforgalma csökkent, renyhén mozog), először jó ideig szopogatja és csak azután kapja be. Éppen ezért, ha a dugót látjuk himbálódzni, ne vágjuk, be mindjárt, várjuk míg viszi és csak azután.
Érdekes, hogy ritkán fogunk más halat a téli szállásból, mint az örökké éhes domolykót. Igaz, hogy a horogra akadt domolykó nagysága nem igen haladja meg a jó fél kg-ot. Hogy siker kísérje téli horgászatunkat, fontos, hogy már a folyó befagyása előtt ismerjük a terepet – a téli szállásokat. Igen jó természetes csali: tavasszal a cserebogár, nyáron és ősz elején a szöcskék, sáskák és lótetű. Továbbá nyáron és ősz elején, ha nagy domolykót akarunk fogni, melyek már magánosán élnek, gátak alatt, hidak pillérei között, vagy más alkalmas mély gübbenőkben, akkor csakis ólmozott szárú 1-2 sz. horogra húzott kis hallal szél- és sujtásos küsz, fürge cselle) próbálkozzunk. A csalit a fenékre eresszük, hosszú zsinórt adunk, hogy a vízfolyás szabadon vigye egészen a tartózkodási helyére, így elkerüljük, hogy a hal meglásson. Kis hal helyet élő békát tehetünk horgunkra (hátsó láb felső combjába akasszuk a horgot) és ugyanúgy kínáljuk föl, mint a kis halat. Ezzel a horgászási módszerrel inkább naplemente előtti és utáni órában érünk el eredményt, a 3 kg-os domolykót is megfogjuk.
Augusztusban, szeptemberben és októberben, mikor már a műlégy után nem kap oly mohon, – jó eredménnyel használhatjuk a fémforgókat, villantókat, fém csalihalakat -, két-három dobás után biztosan horogra akad. Nyáron napközben, mikor derűs, napsütéses idő van és a víz tiszta, a domolykó inkább az aranyozott villantó után kap. Estefelé pedig az ezüstözött villantót (fémforgót) kapja jól. Az ezüstözött villantót borús napokon kissé zavaros vizekben használhatjuk. A legjobb fémforgók azok, amelyeknek külső széle ezüstözött, belső széle pedig aranyozott. A villantót a lehető legnagyobb távolságra a vízfelszínére dobjuk, majd lassan felénk húzzuk, ügyelve arra, hogy állandóan forogjon és a meder alját ne érje el. Ha e sok horgászati és csalizási módszert és ajánlatot figyelembe vesszük és tudjuk, hogy hogyan kell viselkednünk és cselekednünk különböző évszakban és időben, induljunk ki korán reggel a legközelebbi folyóvízhez, próbáljuk meg szerencsénket, haza térünk egy pár szép domolykóval. Jó fogást! Remélem, hogy t. olvasóim az elmondottak alapján megismerték a fejes domolykó életét és sporthorgászati értékét. Azon igyekeztem, hogy serkentsem, buzdítsam a sporthorgászok nagy táborát, hogy ne vessék meg ezt a halat, sőt minél több időt vonzódást szenteljenek megfogására. Sikeres domolykó halászat közben mindenki rájöhet a horgászatával járó élvezetekre és a hal igaz értékére, és tudom, hogy legközelebb újra visszatér Erdély domolykókban gazdag vizeihez, hogy az óvatos és furfangos domolykók halászata közben megfogásának további titkát kiderítse, a mai háborús gondokat és a munka fáradalmait elfelejtse.
Megjelent: Halászat folyóirat XLV. évf. 4. szám 1944. április 15. 34-35. oldal
Megjelent még: Koczkás László szerk.: Horgászat a Halászatban 1899-1944 (2021.)
