A “profik”

A “profik”
Balatonon, Szabadiban nyaralt a család. Fiam akkor volt hat éves. Ilyenkor,mint lenni szokott, a szülő igyekszik bepótolni a gyerekek felé az év közben hiányolt foglalkozást. Mivel otthon megígértem a gyereknek,hogy elmegyünk pecázni,nincs mese,ha tetszik,ha nem, menni kell. Persze,mindig akkor jön a nyaggatás,mikor nekem máshoz volna kedvem,de mivel a nejem “gyerekpárti”,nem sok esélyem volt az ellenállásra.Hát akkor gyerünk.Velünk nyaralt az egy évvel fiatalabb fiú unoka testvére,Jancsika,aki természetesen ugyanezt a programot táblázta be magának. Nem volt mit tennem,előkészületként fél napot a peca szerelék össze állításával kínlódtam,természetesen az ő kívánságuk szerint(a másik fél napot meg sem merem említeni,ami a szerelék beszerzésére ment el). Másnap reggel buszra ültünk(akkor saját kocsi még álom sem volt) és irány Siófok. Miért Siófok? Mert ha nem tudnád,magyarázta kellő komolysággal a fiam,hogy csak ott lehet nagy halakat fogni,Jancsika meg úgy helyeselt,mintha tudná,hogy mi az a nagy hal(mellesleg ez volt az első kimozdulása a lakásból). Természetes én mindenben az előírásnak megfelelően jártam el,nehogy én legyek a “bűn bak”,(számítva az esetleges otthoni szemrehányásokra). Még a mólóhoz sem értem,mikor ők már elfoglalták helyüket,egy idős horgász mellett(akinek pillantását most nem kívánom leírni). Próbáltam a gyerkőcöket meggyőzni egy másik hely jobb lehetőségéről,de beleszólhatok én,ezt a helyet nem adják fel és már szórták is a vízbe a hazulról hozott kenyér darabkákat.

A peca bevetve,az izgalom tetőfokon,lényegében sínen vagyunk már, csak a hal hiányzik. Mögöttünk a nyaralók kényelmesen sétálnak és sokan kíváncsian álltak meg a gyerekek mögött. Nem csoda,hiszen olyan lázban égtek,hogy még a mellettük pecázó öreg arca is felvidult. Nem kellett sokáig várni,a hazulról hozott fél mázsa kenyér(amit én cipeltem),megtette hatását,úgy pezsgett a víz,mintha egy szódás üveget ráztunk volna meg. Első kapása Jancsikának volt ,aki akkorát vágott be,hogy a zsinór a hallal együtt úgy vágódott a háta mögé,mint egy rakéta,telibe találva a mögötte álló kíváncsiskodó szerelmes pár fiúját,aki kényszeredet mosollyal közölte,hogy nem történt semmi és nagy igyekezettel próbálta kiszedni a horgot a flokon ingéből.Miután megszabadult a horogtól, az életben többet nem találkoztam vele. Szóval,jöttek is a snecik szépen,némelyik elérte a 10 centit.Kérdeztem is a gyerkőcöket,hogy mi lesz a halak sorsa,úgy néztek rám mint a marslakóra;hogyhogy mi lesz,hát megsütjük.Ettől féltem.Na mindegy és kezdtem magam beleélni az otthoni egész napos programomba.A zsákmány tárolását nekem kellett megoldani,amit egy kiszuperált reklám szatyorral oldottam meg(más nem volt kéznél,ki gondolta volna,hogy a halfogást komolyan veszik).

Ment a pecázás,annak módja szerint,még az öreg is megenyhült(ja kérem,ennyi hal láttán) mikor a mólón hófehér szuper szerelésben(a horgász cuccokról nem is beszélve)egy férfi jelent meg,egy hat éves túlhízott kisfiúval.Büszkén jöttek,nem néztek se jobbra,se balra,csak feltartott fejjel próbáltak a sétálók között utat törni,néha bele,bele szúrva a bot végét egy akadályozó tomporába,miközben a kis dagi gyerek hangos okoskodással hívta fel magára a figyelmet(amit sikerült is elérni). Mögénk érve,ők is megállapították,hogy ez itt egy jó hely,(hiába profi az profi,egyből tudja hová kell menni és minderre”maguktól” jöttek rá). Le is cejgolnak a srácok mellé. A mólón lévő sétálók hamarosan néző sereggé változtak,mivel a felkészülési szertartás kezdetét vette,természetesen nem elhanyagolva a látványosságot.

A két gyerek is egyre nagyobb érdeklődéssel figyelte a”nagyok” szerelékét,a bámészkodok közül is egyre több elismerés hangzott el(odas,ez cejg,vagy apám,ez daiwa,meg még hasonló szakkifejezések). Az öreg pecás mellettünk közömbös pillantást vetett a jövevényekre és ugyanazzal az unott képpel figyelte tovább az agyon nyűtt,százéves muzeális pecabotját,miközben a reklám logókkal teletűzdelt szuper páros(ezek nem az enyéim voltak),már a bevetésre készülődtek.A két gyerek,már nem is tudta tulajdonképpen,hogy miért jöttek,horgász botjuk hanyagul félre dobva,félig a vízben árválkodott a parton.Kissé lehangoltan szedtem össze az előző napi művemet,ami nem olyan régen még a legnagyobb megbecsülésnek örvendett.Az öreg mellettem rám nézett és ironikusan megjegyezte,hát igen,”ezek már profik” Közben az ifjú profi,a közel a 3 méteres aranyozott botjával dobáshoz készülődött,aminek az lett a következménye,hogy a hátra lendülő bot (aminek a végén zsinór helyezkedik el horoggal együtt),az egyik kíváncsiskodó nadrágszárába landolt.A két gyerek kaján összemosolygásából arra következtettem,hogy az ifjú pecás sokat veszített”ázsiójából”.

Nem sokáig figyelhettük a nadrágszár rojtosodó állapotát(a horog a kiakaszthatatlan kategóriába tartozott),mert a másik “nagyágyú” feledtetni készült az elmúlt perceket(meg a nadrágot),bevetésre készen állott.A boton lévő zsinór végén egy teknős béka nagyságú ólom himbálódzott,ijesztgetve az egyre lazább sorokba hátra húzódó kíváncsiskodókat. A két gyereket az előző esemény különösebben nem rendítette meg(nem az ő nadrágjuk bánta,habár az a horog, amit az pacák a nadrágszárába elvitt…),fokozott érdeklődéssel figyelték a számukra nem mindennapi eseményt.Nem kellett sokat várni,mivel a bot hatalmas suhintással előre lendült,a teknős béka ólom ágyúgolyó sebességgel vette fel a röppályát ,repült….repült…és csak repült,mígnem a szemben lévő veszteglő uszályban,hatalmas koppanással landolt….de mi az ott a kezénél… az orsónál?

Olyan furcsa, fehér,habhoz hasonló, tenyér nagyságú valami. Ja …az a damil,csak gubancolódott formába. Hát innentől kezdve az érdeklődés alább hagyott,a fő profi unott képpel ült le hófehér nadrágjában a fűre és elkezdte bogozgatni a gordiuszi csomót.A srácoknak hirtelen eszükbe jutott,hogy tulajdonképpen miért jöttek,kétségbe esetten keresték a pecájukat,amit én már akkurátusan összekészítettem.Beindult újra gépezet,de ez sem tarthatott sokáig,mert a profi társunk igyekezett megint magára felhívni a figyelmet,nem akármivel,akkora fogásra készült,ami nem mindennapi.Ugyan is,amíg mélyen belevetette magát a bogozás rejtelmeibe,addig a vízen méltóság teljesen közeledett a “BUSA”elnevezésű halászhajó,ami nem vette figyelembe a rá leselkedő keresztbe álló szuper erősségű horgász zsinórt,amit segített megfeszíteni az uszályba akadt teknős béka ólom.A “BUSA”, ügyet sem vetve a rá leselkedő veszélyre,azzal a lendülettel amivel érkezett,a zsinórt magával húzva folytatta útját,aminek az lett a következménye,hogy a profi horgászunk felegyenesedett a fűről és a partról kisérve próbálta kifárasztani a “zsákmányt….de a”BUSA”csak ment megállíthatatlanul,a zsinór meg feszül (ja kérem ,ez szuper zsinór),a fehér hab is eltűnt a kézközelből,de ami kritikus,hogy a part is hamarosan véget ér és aztán….víz utca.A spori társunk még eltorzult ábrázattal próbálta visszafordítani a nem fáradó “BUSÁT”,de egy önfeláldozó “civil”,aki nem bírta tovább nézni az egyenlőtlen küzdelmet(látva a spori kitartását,aki képes magát áthúzatni Badacsonyba),egy kattintás az öngyújtóval és paff…a zsinór mint valami hegedű húr,elpattant.Ezután már gyorsított felvételben történt minden,a profik olyan gyorsan tűntek el,mintha itt sem lettek volna.Miközben az események zajlottak,a gyerekek feszült figyelem kíséretében,addig az öreg,akit nem zökkentett ki az esemény,(lehet hogy a gyerekek beetetésére), két nagyobb kárászt fogott.Mi csak irigykedve figyeltük ,amint alig észrevehetően emelgette a szákját. Késő estig maradtunk,de délután már semmi nem akadt horogra.

Együtt készülődtünk az öreggel(aki nem vitte túlzásba a társalkodást). Már éppen köszönőfélbe voltunk,amikor az öreg a gyerekekhez fordul és dünnyögve kérdezi;gyerekek,kell hal?A két gyereknek a szeme tágra meredt és félénken mondták,igeeen.Azzal az öreg kivette a szákból a két halat és óvatosan bele csúsztatta a reklám szatyorba a snecik mellé,azzal egy viszlát köszönéssel és rám kacsintva megviselt szerelésével elballagott.A két hal,megváltoztatta a helyzetet,mivel a srácok úgy döntöttek,hogy snecik túl kicsik,vissza kéne engedni(az én legnagyobb örömömre)támogattam az ötletet és az öreg nem is sejti,hogy a két hal helyett mennyi hal kerülte el a tepsit.Haza felé a buszon az volt a legnagyobb kérdés,hogy megmondjuk vagy ne mondjuk,hogy ki fogta a halat?Az otthoniak kíváncsian várták az élményszámolót.Legnagyobb meglepetésemre közölték,hogy a két halat egy idős horgász bácsitól kapták, a snecik szóba sem kerültek.Annál nagyobb volt az érdeklődés,mikor előadták a “BUSA” fogást,de most már harsányan nevetve és hozzám fordulva kérdezték,ugye máskor is elmegyünk?

Ui; A két gyerek pecabot máig is megvan(unokám ugyan olyan lelkesen horgászik mint az apja annak idején)és sokszor gondolok vissza,hogy ezzel a kis “profi” bottal,mennyi élményben volt részünk.

Holczer Iván írása