Húsvéti márnák - Matula Gy. Oszkár



Ünnep előtti menü-vita folyik a konyhában, nejem és menyem a sonka pácolásának módozatait vitatják. Félfüllel kagylózom. Mindenről szó esik, egy dolog kivételével. Úgy látszik, a „tojásföstés” az idén is elmarad — állapítom meg csöpp szomorúsággal, s a húsvéti hímes tojások kapcsán eszembe jut egy régi történet.

Istenem, milyen szépek is voltak azok a régi, hajdani húsvétok! A maguk nárcisz illatú várakozásaival, melyhez az eget kémlelő aggódás is hozzátartozott. Flaszteron és beatzenén felnőtt fiaim flegmán kérdik: miért, nem mindegy volt, hogy esőben vagy napfényben mentetek tarhálni? Elfajzott népség! Nekik a locsolkodás és az ezért kijáró hímes tojás tarhálásnak minősül.
— De mennyire, hogy nem mindegy — próbálom megértetni, nem velük, hanem Alexszal, az unokámmal. — Az én időmben kétféle lábbelije volt a magamfajtának. Magas szárú fűzőscipőbakancs, és szandál. Ha esett az eső, húsvétkor is bakancsot kellett húzni, mert a külváros utcáin bokáig ért a sár. Ilyenkor csak a verandáig, legjobb esetben a konyháig jutottunk, a szőnyeget féltő lányos anyák nem invitáltak be locsolkodni a tisztaszobába.

Az a húsvét, amiről Alexnak mesélek, csodásan kezdődött, előzményeként a Bittai gyógyszerészék Ödönkéje kinőtte a matrózruháját, ami viszont pont passzolt rám, s így a Muti megvette. Ebben a szerelésben indultam locsolni...
Húsvét hétfőjének reggelén, még alig virradt, kavics koppant az
ablakomon. Ezt a jelzésmódot a Tom Sawyer kalandjaiban olvastuk, s mert igen praktikusnak tűnt, mi is alkalmaztak, bár a szülők tiltották. s nem ok nélkül. A jelzések néha csörömpöléssel végződtek. A kavicsdobáló ez alkalommal Albert Sanyi volt, padtársam a negyedik osztályban, s egyben riválisom is. Mindketten a szőke Pataky Icu kegyére pályáztunk, pedig jól tudtuk, hogy a szőke angyal ugyancsak csalfa teremtés. Hol Sanyit, hol engem tüntetett ki vonzalmával, aszerint, hogy mindezért mit kap cserébe. Akkoriban én voltam műsoron, ellenszolgáltatásként egy pirosköves dublé gyűrűért, amit — legyek őszinte — a bazárban csentem. Mit meg nem tesz az ember, ha szerelmes?!

Szóval csörren az ablak, Sanyi meg referál.
— Te, az éjjel leszőkült a Körös, az Öreg Bancsik kilós márnákat akasztgat á Nánási kanyarban. Én akkoriban már nagymenőnek számítottam mint horgász, a Hajó téri és Sánc utcai tizenévesek illusztris társaságában, míg Bancsik Úr, a nyugalmazott kántortanító az idősek kategóriájában volt rangelső. Ilyen alkalmat elszalasztani? Öt perc alatt nadrágba ugrottam, s irány a Nánási kanyar! A Körös valóban leszőkült, de Bancsik urat nem leltem. Pedig fölöttébb szerettem volna megmérkőzni vele. Ha nincs, hát nincs. Biztos megfogta a kvótáját és hazament — gondoltam magamban, aztán elkezdtem fenekezni a mart alatt. Jöttek is a márnák, bár nem kilósak, s ki tudja, meddig abajgatom Őket, ha fel nem figyelek a déli harangszóra. Usgyé haza! Mosdás, beöltözés a matrózruhába. Félfüllel még hallom anyára intelmét: aztán vigyázz a ruhádra, mert szíjat hasítok a hátadból! Páváskodom végig a Sánc utcán, zsebemben a jófajta parfümmel. A la Chat Noir — esküdözött a márkára Pletter Úr, a kültelki fűszeres, aki petróleum és lúgkő mellett szépítőszereket is tartott a ruszliszagú koszos kis zugolyban.

Félúton összefutok Sanyival.
— Icuhoz mész? — kérdezte kajánul. — Ilyen későn? Én már voltam nála. Igaz, csak az ablakon át tudtam meglocsolni. Fakalap dolgozik, rázárta az ajtót.
Ehhez tudni kell azt is, hogy Icunak nem volt mamája, Pataky bácsi egyedül nevelte. A hórihorgas, mindig zord serfőzőmestert Fakalapnak csúfolták, lévén, hogy még kánikulában is keménykalapban feszített. A városi sörgyárban dolgozott, ahová az ügyeletes mesternek ünnepnapokon is be kellett mennie. Ilyenkor Viszont Icut bezárta, mivel Icu nemcsak szép volt és csalfa, de meglehetősen vadóc is, parádés verekedésekben élte ki fiús hajlamát.
— Na és milyen kölnid van? — érdeklődött a rivális.
— Á Ja Chat Noir. Fekete macska — mondtam nagy büszkén.
— Mutasd!
Nyúlok a zsebembe, gyanúsan nedves. Akkor derült ki, hogy a parfümös üvegcse dugója kilazult, s a drága nedű nagy része kifolyt a zsebembe.
— Pisilj bele —javasolta a koma sunyi vigyorral — Én is így szoktam !
Hülye tanács volt, de én balga megtettem, majd elindultam a Szőlős utcába. Icuhoz.

Papa nincs itthon. De tudod mit? Mássz át a palánkon! — szólt ki a szőke szirén az ablakon. — De csak hanem félsz! — tette hozzá szende mosollyal. Naná, hogy átmásztam! Elmondtam a versikét, meglocsoltam szívem bálványát, majd megkérdeztem: olvastad Tamás úrfi kalandjait Mark Twaintól? Nem olvasta. Mire én elmeséltem azt a részt, amiben Tom Sawyer eljegyzi Becky Thatshert a suliban, s mátkaságukat
csókkal pecsételik meg. Icunak tetszett a történet, sőt, mivel a gyűrűt már úgyis megkapta, ő maga jelentette ki, mostantól fogva tekintsem magamat én is vőlegénynek.
— Jó. De akkor te is csókolj meg. Mint Becky Tom Sawyert.
Megcsókolt, majd ittunk egy pohár sört. Mert Szerinte a kézfogóhoz ez is hozzátartozik.

Visszafelé újfent a palánkon keresztül távoztam, már mint vőlegény, ám a landolás rosszul végződött. A menyasszonyomtól kapott tojás nem volt jól megfőzve, s mászás közben összetört a zsebemben. A ruhám tönkrement. amiért is anyám kíméletlenül elpáholt. Ráadásul Icu másnap rám támadt.
— Pfujj, te disznó! pisivel locsoltál. Ne is lássalak többet, nem vagy a vőlegényem!
Szóval az a piszok Sanyi beárult.
— Szegény Papó. Hogy te milyen peches vagy — néz rám Alex mély részvéttel. — Lásd, ha nem mész horgászni, minden másként történik.
— Gondolod? Tudod, a lányok többsége nem következetes. Idővel Icu is megbékélt. El sem képzeled, hányszor meglocsoltam már azóta. Igaz, nem pisis kölnivel. Igazi Fekete macskával.
— Még mostanság is? — csodálkozik rám a hatéves legényke. — És mondd csak, tud erről a nagyi?
— Na hallod! Már hogyne tudna?!
— És nem bánja?
— Megszokta.
— Hát ezt nem értem...
— Pedig nagyon is érthető — mondom nevetve. — Icu nem más, minta nagyanyád!
— Vagy úgy! Akkor pláne peches vagy — vonja le a végkövetkeztetést a nagyreményű csemete.
Még jó, hogy a nagyanyja nem hallja...

Matula Gy.Oszkár
(Az írás, a szerző engedélyével jelent meg a horgaszt.hu oldalán)

MATULA GY.OSZKÁR író, újságíró, a Matula Press Lap és Könyvkiadó Bt.
ügyvezető főszerkesztője. Telefonon elérhető: (1) 282-4515 vagy 30/218-9748.

Horgász témájú novellás kötetei és regényei:
Zúg a nádas (1996)
Hajdani pontycsobbanások (1998)
Szúnyogpusztai lidércfény (2000)
Eltűnt csukák nyomában (2001)
Harcsanász (2002)
Szellemjárás a zöldhatáron (2003 )
Májusi szivárvány (2004)
Álmomban pisztrángot fogtam (2006)
Vérrel írt testamentum (2007)
Halak az üveghegyen túlról (2009)
Ez utóbbi megrendelhető telefonon és faxon, ára 145o Ft. áfa-val ,postaköltséggel

Húsvéti márnák - Matula Gy. Oszkár