A tizenkilenc kilós - Vigh József (1962)



Gondoltam, megnézem az én nagy pontyomat. Az ember legyen gondos, törődjön ügyeivel, mert a Balaton szeszélyes. Holnapra délnyugatira fordulhat a szél, idever a hullám, s az öreg, „békés természetű”-nek osztályozott ismerősöm akár örökre is eltűnhet erről a környékről. Egyébként is, amit ma megfoghatok, minek halasszam holnapra? Így társalogván önmagammal, leakasztottam az eresz alól a viharvert nádi szerszámot, kukoricát tettem a halaskannába és leballagtam a szerpentinen.

Csendes, derűs augusztusi reggel volt. Másfél órát szántam az Öreg fickóval való barátkozásra. Aztán irány Füredre, motoron. Mert hiszen az ember úgy van vele, hogy megbecsüli a régi barátot, szívesen eteti is, de a család az mégis előbbre való. Asszony vár - no, gyerek az nincs -‚ de ott lábatlankodik a ház körül egy kutyacsalád, egy anyamacska, Tódor, a szemtelen szarka-fiú, s még néhány tyúk is kárál a ház mögött, már amennyit meghagytak a rókák. Ha meggondolom, tán még a rókák táplálásának terhe is az én vállamat nyomja. Eddig legalábbis felesben fogyasztottuk a baromfit. Hát ezért, hétkor Füredre kell menni élelemért.

Addig azonban ápoljuk a meghitt barátság szép erényét. Az „Öreg” biztosan ott van, valósággal berendezkedett már a ritka lengésben. Élemedett kora miatt kissé rigolyás, szereti a magányt, s nyilván ezért telepedett meg éppen itt a tihanyi tanya nádasaiban. Mert itt egyedül
van, az kétségtelen. Ideális magányosságban tanyázhat a
nádszéli ritkásban, s ha szomszédolni akar, tán kilométerekre is elmehet - hiába. Hangsúlyozom, megbecsülöm a régi barátot, de magunk között szólva, nem bánnám már, ha nemcsak ketten volnánk. Jöhetne a szeptember, akár az október is, amikor visszaköltöznek ide a régi lakók. Hiszen olyan családias, ha itt is, ott is mozog a nád, mindenfelől fészkelődnek benne a téli kvártélyra berendezkedett pontyok. Persze, akkor az Öreg elmegy. Nem szereti a zsivajgást, a jövés-menést. Megsértődik, és nyoma vész.

Csöndesen eveztem a vén fickó szállása felé. Karóinkat már két hete leszúrtam, persze tisztes távolságra, mert barátság ide vagy oda, én magam sem szeretem, ha evés közben tányéromba bámul a hívatlan vendég. Legyünk tapintatosak. Karóhoz kötöttem a csónakot nesz nélkül. Előttem állt az enyhe nádöböl, bal szélén a ritkás. Félmarék kukorica az illedelmes kopogtatás. No, jött is az Öreg hamarosan. Itt van hát! Igazán szemet gyönyörködtető, ahogy megjelenik. Előbb rezzen, azután szinte szét- dől a nád. Úszómat a kukoricával csalizott horoggal óvatosan ráejtettem a vízre a mozgó szálak mellé. Negyedórás csend következett, majd újabb nádmozgás. Az Öreg alaposan megkavarta a vizet, mert meglódult az úszóm. De semmi. Ezt már ismerem. Ez csak olyan ártatlan huncutkodásféle, ami előfordul olykor unatkozó öregeknél. De most! Szinte nem hittem a szememnek. Az úszóm kissé megbillent, majd gyorsan visszaesett eredeti állásába. Hiába fogtam a botot, persze hogy elkéstem a bevágással! Mondhatatlan izgalom fogott el, a vén fickó pedig, nem túl gyorsan, átvágott a ritkáson, s „bevonult” a nádba. Hát ilyen még nem volt! Kéthetes ismeretségünk ideje alatt egyszer sem vetemedett ilyesmire a Vén zsivány. (Bocsánat a kifejezésért.)

Talán négyszer vagy ötször találkoztunk a két hét alatt hasonló körülmények között, de eddig mind a ketten megtartottuk a játékszabályokat. Ilyen elítélendő szabálytalanság egyszer sem történt. Ő döngette a nádat, felszedte a beszórt kukoricát, de a horgon levőhöz nem nyúlt. Ezt már természetesnek találtam. Ültem és néztem, hogyan mozog, aztán, ha eltűnt belső lakosztályában, én is szedelőzködtem és mentem. Valahogy így szólt hallgatólagos megállapodásunk.

Ez a mostani példátlan viselkedés teljesen felzaklatott. Itt valami rendkívüli történt. Talán időváltozást érez az öreg? Lehet, hogy holnapra tartósan megváltozik az idő, jön a frontátvonulás, a szél, az iszapos víz? Attól fél talán a vénség, hogy hosszú ideig nem lesz ennivalója? Ezért akarta elcsenni még azt az egyetlen kukoricaszemet is? Akármilyen furcsa, csaknem méregbe jöttem. Most már nem babra megy a játék! Ha harcra kerül a sor, nem az én hibáin. Ezt mindenesetre meg kell állapítani. Ám legyen, döntsön az erőszak.
Gyorsan összerámoltam, hazamentem, megjártam Füredet, elláttam népes családomat, és 11 órakor már ismét ott ültem az öreg odúja előtt. Éreztem, hogy most kenyértörésre kerül sor. A barátságnak vége, ellenségként állunk szemben egymással. Ő is sejthette, hogy megváltozott a helyzet. Beszórtam három marék kukoricát is, mire, szinte durcásan, kimozdult vackából. De valahogy célratörőbb volt, határozottabban hajlítgatta a nádat. Ügy rémlik, indulatosan legyez a farkával, s mérgesen hörpöli a kukoricát. Közben-közben szünetet tartott, tán mérlegelte az újabb akció esélyeit. Én nem tudom máig sem, hogyan történt pontosan. Az ember lehet akármilyen régi horgász, mégis minden tagja remeg ilyen döntő pillanatokban.

Talán egy óra is eltelt, amikor enyhén billent az úszó, de nem feküdt el. Ő nem, ilyen Vén különc nem járhat el szabályosan. Az úszó rézsút elmerült a vízben, én pedig teljes erőmből bevágtam. Halam, mint a torpedó rohant nyílegyenesen át a ritkáson, aztán s ez a taktikai hiba végzetessé vált számára - nem a nádas, hanem a nyílt víz felé fordult. Orsómon csak negyven méter zsinór volt. Ez a hanyagság viszont csaknem az én vereségemet okozta. Persze lehúzta mind, s aggasztó pillanatok után a zsinórszabta kör kerületén visszakanyarodott a nádba. Megtartani nem lehetett. Befúrta magát a sűrűbe, ott aztán elakadt.

A részletek most mát nem érdekesek. Utánahúztam a csónakot, és nagy viszontagságok között, többszöri kísérlet után megszákoltam. Tizenkilenc kilót nyomott. Akármilyen hihetetlenül hangzik, amikor lefektettem a csónak fenekére, hogy felkantározzam, szemrehányóan nézett rám, én magam pedig valamiféle lelkiismeret furdalást éreztem.
No, persze, az ilyen lelki bántalmakat idővel kiheveri a horgász...
Meg kell még jegyeznem, jól érezte szegény öreg. Az időjárás szelesre és hűvösre fordult a következő napokban.

A tizenkilenc kilós - Vigh József (1962)


Nagyon jól írt Józsi bátyánk

Nagyon jól írt Józsi bátyánk imádtam a cikkeit és a novelláit.

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......