A sügér és compó tisztításról, valamint az ólmos pedző



A sügér a legízletesebb halaink egyike, mégis nagyon vegyes érzelmekkel szokták fogadni a háziasszonyok, mert arra a keserves munkára gondolnak, amellyel a keményen álló pikkelyek lehántása jár. Hasonló a compó esete is, amely, ha tiszta vízből való, szintén pompás ízű hal, de ennek meg olyan mélyen feküsznek a pikkelyei a vastagon nyálkás bőrében, hogy a legélesebb késsel is csak kínnal vakarhatók le. Mindkét bajon könnyű segíteni.

A sügér tisztításához csak egy deszkadarab s egy cipész-ár kell, amellyel a hal farkát a deszkához szegezzük. Ha most a halat fejénél fogva jól kifeszítjük, a keményen leszorított kés egy-egy rántásával egész pásztákat hánthatunk le. Legkönnyebben a frissében megölt hal tisztítható ily módon s ezért a Balaton-parti horgászataimon mindig velem van a deszkadarab és az ár, amelynek hegye — míg nem használom — egy dugóba van szúrva. Módomban van tehát, hogy a sügéreket s egyéb halainkat már tisztítva vihessem haza.

A compóval már csak odahaza tudok elbánni. Farkánál tartva, lobogó forró vízbe eresztem pár pillanatra, amíg a bőre meg nem világosodik. Ekkor már könnyen letisztítható.

Mindkét eljárás oly egyszerű, hogy akaratlanul Is a lapunkban fentebb ismertetett Sártory-féle, ólommal bélelt második pedzőt juttatja eszembe, mint amely valóságos Kolumbus tojása és a szél ellen való távhajigálás sok keservétől fog ezután engem is megóvni.

E készüléknek a leírottnál egyszerűbb alakját már meg is szerkesztettem. Egy sörös dugót hosszában kifúrva, egy lyukas ólomhengert toltam bele; az ólom üregén sárgarézdrótot húztam át s a 2 kiálló végét nyitott spirálisba csavartam, amelynél fogva ez az ólmos pedző is ép oly könnyen rászerelhető az eresztékre, miként az eredeti Boglári minta. A könnyű föl- és leszerelhetőséget azért is szeretem, mert gyakorlat céljából lehetőleg mindig a legkönnyebb pedzőt használom kis hajítóbotomhoz s az ólmos pedzőt ezután is csak kedvezőtlen szél esetén rakom majd fel.

Sporthorgászat - 1926 Márciusa - Csörgey Titus

A sügér és compó tisztításról, valamint az ólmos pedző


Címkék:

Sziasztok! Tudomásom és egy

Sziasztok!
Tudomásom és egy próba alapján a compót nem muszály letisztítani csak nyálkázni, ha halászlébe rakjuk akkor főzés közben feloldódik ráadásul a levet kocsonyásítja a pikkely.
Kis Ho-Ho Horgász :)

Doktorhalat

Doktorhalat halászlébe?????
Viszont a sügérnél megfigyeltem, hogy a kifogásától minnél hamarabb tisztítjuk annál könnyebb.
Hááát megint nem tudok rövid lenni kérlek nézzétek el, vagy szóljatok rám!!
Szóval jó pár évvel ezelőtt fenn északon (na nem annyira!) Hannover melett Sievershausenben voltam kénytelen eltölteni pár hónapot.
A szállásunk és a cég között volt egy tó , tulajdonképpen egy nagyonrég óta elárasztott völgy aminek az egyik vége 8-10m mély a parttól már 3-4 méterre, míg a másik oldalon kiálltak a fák a vízből, ill beljebb elszáradt főleg nyár , nyír, égerfák combnyi csonkjai meredeztek az ég felé. Nos ez a rész a cég felőli oldal volt , és ott a kajaidő hvatalosan is" eine stunde", szóval a csapatból olyan 14 főböl, kb. 3-4 pecás mindíg a parton töltöttük azt a bizonyos : málzeit-ot , és Naná hogy peca bottal, ( Megjegyzem hivatalos engedély birtokában), fogtuk azokat a bizonyos sügereket. Mindent használtunk amit egy pergetőbotra el lehet képzelni,: Tvister, rapala, blinker(támolygó), kőrforgó, stb.
Giliszta úszón, vagy tejeszacskócsík mint tvister, tök mindegy volt a sügerek jöttek mi meg dobáltuk vissza, magyarul szórakoztunk , mint gyerekkorunkba a snecikkel. Eleinte!!!!!!!!!
Mígnem egyik "nemhorgászó" kolléágánk meg nem látta , hogy dobáljuk vissza a halakat ( sügereket ) , és nem értette miért dobáljuk vissza. Hiába mondtuk neki : nagyon szemét munka megpucolni a sügeret, erre "Ő" , igen ha sokáig várunk vele. Azt magyarázta "laikusként" , minnél tovább van a sügér rabságban, pld.- vödörben , fémszákban, stb. annál jobban kiválasztódik egy bizinyos anyag a bőrén ami jobban odatapasztja a pikkelyeit a bőréhez. Tehát minnél hamarabb tisztítjuk a sügeret a kifogás után annál könyebben szabadulunk a pikkelyeitől.
...És ha erre szánunk egy kis időt, ami garantálom megéri , nos hát a sügér nagyon finom tud lenni, pácolva, esetleg alufóliában egy grillpartin. vagy csak úgy egyszerüen ressre sütve (frissen)
Már megint sikerült belemerülnöm a fene vigye el de nem tudom megállni, hogy ne írjam le amire gondolok.
Bocs, hogy már megint hosszú voltam.

De jó, hogy nem a XVIII.- ik szd.- ban élünk, ott még ha jól tudom nem volt P.C.

Sziasztok! A nyalkas halat

Sziasztok!
A nyalkas halat ecetes vizbe teszem. A nyalka kifeheredik rajta. Egy kemenyebb dorzsikevel eltavolitom rola. Ezutan mar szinte tapadosa valik a bore. A halaszlebe is igy teszem bele a borponty farok reszet amitol kocsonyasabb lesz a leve.
A sugert meg egyeszeruen megnyuzom, mivel a hasan vekony a husa es nem sok lesz a huladek.

Compó!! Igazából nem is kell

Compó!!
Igazából nem is kell a pikkelyét letísztítani mert pár másodperc alatt könnyen lenyúzható és ennyi.

"... pár másodperc alatt

"... pár másodperc alatt könnyen lenyúzható és ennyi." -- írod.

Ne bomolj, Ocsém!

Gyermekem (10 éves sincs egészen) ma fogott egy patakon 3 compót. Egyenként olyan fél kilósakat.
Vért hugyoztam, míg megnyúztam a halakat.

Leszel szíves azt a "pár másodperczes" műveletet részletesen kifejteni együgyűségemnek.

Köszönettel

Gáspár Gáspár

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......