gzozi blogja • Horgaszat.hu

gzozi blogja



Brutál spiccbot





Megszűnik a kereskedelmi célú halászat a természetes vizeken

Budapest, 2015. április 14., kedd (MTI) - Megszűnik a jövőben a kereskedelmi célú, nagyüzemi halászat a természetes vizeken: 2016-ra és az azt követő évekre már nem adható ki kereskedelmi célú halászati engedély - döntött az Országgyűlés kedden.

A képviselők a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által kezdeményezett módosítását 159 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett fogadták el.

A törvény kibővíti a horgászat és halastó definícióját.





Új horgászrend a Balatonon: az ár a régi, de csak száz hal fogható

Nem változik a balatoni területi horgászengedély ára 2015-ben, jelentette be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.; az idei évre szóló jegyek egyébként január 4-ig érvényesek. Változik ugyanakkor a horgászrend, a legfontosabb, hogy egy horgász egy évben maximum száz nemes, azaz méretkorlátozás alá eső halat vihet haza a jövő évtől.





A halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet módosítása

16. § A halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet
[a továbbiakban: 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet] 15. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„15. § Ha a Hhvtv. és a végrehajtására kiadott rendeletek másként nem rendelkeznek, nem nyilvántartott
halgazdálkodási vízterületen, továbbá olyan nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen, amelyen a halgazdálkodási
jogot az állam nem engedte át, tilos a halászat, valamint az őshonos halfajok bármilyen halász- vagy





VM rendelete a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapítása

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény 72. § (1) bekezdés 1., 2., 3., 4., 6., 7., 9., 11., 12., 13., 14., 16.,
17., 18., 19., 22., 23., 24., 25., 26., 27., 28., 30., 31., 32. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint
a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § j) pontban
meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:
1. Értelmező rendelkezések
1. § E rendelet alkalmazásában:





Tájékoztató a horgászat szabályozásának legfontosabb aktuális változásai 2014-ben

Tájékoztató a horgászat szabályozásának legfontosabb aktuális változásai 2014-ben

Az Országgyűlés 2013. december 17-ei döntésével módosította a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvényt. Ez alapján, valamint a kihirdetés előtt álló, a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló, 2014. január 1-jén hatályba lépő VM rendelete alapján a horgászoknak a következő legfontosabb változásokra kell felkészülniük.

Állami horgászjegy

Az új szabályozásra való minél problémamentesebb átállás miatt, a 2013. évre érvényesített állami horgászjegyek és a fogási naplók érvényessége 2014. január 31-ig meghosszabbodik.





A horgászati és halászati szabályozás tervezett új rendelkezései

A horgászati és halászati szabályozás tervezett új rendelkezései

Véglegessé vált, így hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben a halászati és horgászati szabályokat részben módosító rendelet. Az új szabályozás alapján a fajlagos tilalmi időszak és a kifogható méretkorlátozás minden horgászra és halászra vonatkozik, míg a napi kifogható mennyiséget a horgászoknak és az állami halászjeggyel halászóknak kell betartani. A kereskedelmi céllal halászók által évente vagy naponta kifogható mennyiséget az adott vízterületre kiadott halászati engedélyekben szabályozzák.



style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">

Tartalom átvétel