Az utolsó pákászok • Horgaszat.hu

Az utolsó pákászok



A pákászatot, mint "foglalkozást" soha nem ismerték el a tiszántúli népe. Sőt a pákászt annak idején mindenki úgy ismerte, mint valami munkakerülő, tolvaj, csibész, bujkáló embert. Mondjuk, volt is benne valami - ezek az emberek, vagy egyedül, vagy családostúl, de remeteséget vállaltak. Sokszor a szegénység, sokszor a törvény elöli menekülés vitte rá ezeket az embereket arra, hogy beköltözzenek a rét belsejébe - a lápra, és táplálékszerzésüknek helyéül a szabad természetet válasszák.
(Ecsedi István - 1933)

A magyar nyelv szótára 1870-ben így írja le a pákászt :
A Tisza melléki Sárréten, pákászoknak nevezték azokat az embereket, kik folytonosan a rétből éltek.A pákász se nem vet, se nem szánt, se napszámba nem jár, hanem a kész után "nyúl", vagyis : pákászkodik.

A pákász a mocsarakban élt, kúp alakú nádkunyhóban, vagy nyerges tetejű földkunyhókban, s az év nagyrészét a lápon töltötte. Halászott, vadászott és gyűjtögetett. A halat szigonnyal, varsával, hurokkal fogta meg. A vízimadarakat is különböző maga készítette hurkokkal ejtette el, s a nagyvadaknak, mint például a farkas, csapdát készített, vermet ásott, míg a repülő madarakat íjjal, hajítófával próbálta elejteni. A vízben lebegő sulyom termését botra erősített subadarabbal gyűjtötték össze. A pákász családja begyűjtötte a környezetében található ehető vízinövényeket, mint például a sulyom, a gyékény buzogányát, a pákát taplóként használták tűzgyújtáshoz, vagy párna és dunnatölteléknek dolgozták fel. Összegyűjtötték a vadmadarak tojásait, gyógynövényeket, a piócát, orvosi gyógyászatra, vagyis mindent begyűjtöttek, amit a láp adott.
A lápi ember a láp odvas fáiba telepedett méhcsaládoktól mézet is gyűjtött, de ha megbetegedett, gyógyszerét is a lápon gyűjtötte, mivel a lápvilágban ismeretlen volt a patika és a kórház is. A gyógyszernek szánt gyógynövényeket általában a füvesember gyűjtötte be. A lápon szedett gyógyhatású növényeket gyökerestül szárította, majd porrá törte, és bőrzacskókban tárolta, s szükség esetén faggyúval, hájjal kenőccsé keverte.

Ők gyűjtötték be a piócát is, ugyancsak gyógyászati célból. Ezt úgy gyűjtötte, hogy felgyűrt nadrágszárral belegázolt a vízbe, ahol az éhes állatkák ráragadtak a lábára, majd mikor a vízből kilépett, a lábaszárát sóval beszórta, s ettől az odatapadt piócák lefordultak. A piócákat marhahólyaggal lekötött üvegekben tárolta, úgy vitte eladni. A lápréteken gyűjtötték be a fehér mályvát (Orvosi ziliz), melyet sebgyógyításra, toroköblögetésre használtak. Ebből a gyűjtögető tevékenységből ered a pákász elnevezés is, vagyis a halász, vadász, madarász foglalkozások gyűjtőneve. A gyűjtögető, halászó, madarászó pákászok állandó lakhelyüktől, téli szállásuktól sokszor több tíz kilométerre is elbarangoltak, ha egy-egy helyen letelepedtek, ott általában 5-6 hétig laktak, "kiélték azt a helyet, ahova telepedtek, majd továbbvándoroltak". A láp jellegzetes hala volt a lápi póc és a lápi csík, mely utóbbi mára már teljesen kiveszett a lápból, ezt trombita alakú, vesszőből font csíkkassal, vagy varsával fogták, és eladásig másfél, két méter mély fedett vermekben gyűjtötték, s a környező falvakban, vagy a vásárokon adták el.

A pákász családi, társadalmi életéről keveset tudunk. Minden pákászkunyhót egy-egy kis család lakott. A kunyhókat egymástól kellő távolságra állították fel, hogy mindegyik pákásznak elegendő halász-vadász területe legyen. A 18. sz. végéről arról is van feljegyzésünk, hogy a rétben két-három pákász együtt dolgozott. A pákász felesége a falvakat járta s lisztért gyógynövényeket, piócát, madártollat cserélt. A nagyváradi vásáron megjelenő sárréti pákászokat említi Dutka Ákos - A holnap városa című visszaemlékezésében. – Némely esetben a mocsárban náddal lefedett csónakjukba temették el őket, s temetkezési helyükhöz mondák fűződnek. A pákász-mesterség gyakran családon belül öröklődött. – A pákász-életformát csak a 18–19. sz.-ból ismerjük. Részletesen először 1858-ban Havas Sándor írt róluk. Valószínűleg a pákász-életmód a földrajzi viszonyok hatására alakult ki. A sok mocsár, árvíz járta terület, a nagy kiterjedésű nádas, vizes rét kényszerítette a parasztok szegényebb, föld nélküli rétegét, hogy ezt a földrajzi körülményekhez alkalmazkodó életmódjukat kialakítsák.

A mocsárban, távol a falvaktól nyugodtabban éltek, a földesúr, a hatóságok kevésbé háborgatták őket, de megkövetelték, hogy szolgáltatásaiknak eleget tegyenek. Télidőben gyakrabban bejárt a falvakba , városokba gyógynövényeket, árusítani. Nem volt olyan betegség, amire ne tudott volna gyógyfüvet adni. A falusi emberek főleg : fekélyre, mételyre, golyvára, isiászra vásároltak tőle orvosi füvet. A láp lecsapolása után eltŰnt az ezerszínű vízi világ, s ez magával hozta a pákászatnak, ennek az ősi foglalkozásnak a megszűnését is.

Az utolsó pákászok


Én arra lennék kíváncsi, hogy

Én arra lennék kíváncsi, hogy miért szűnt meg a pákászat. Sajna ezt nem találtam meg... De tovább keresgélek, mert tudom, hogy én vagyok a vaksi...

Most is vannak pákászok, de

Most is vannak pákászok, de őket a mai nyelvhasználatban egyszerűen: Rapsicnak nevezzük.

Természetesen, ők már nem árusítanak gyógynövényeket mint régen, csak az ebül szerzett halat árulják a kocsmákban.

A vízszabályozással, a

A vízszabályozással, a mocsarak lecsapolásával megszűntek a pákászok életterei.

Csodálatos hangulatú film!

Csodálatos hangulatú film!

Szerintem nem szünt meg a

Szerintem nem szünt meg a Pákászat, csak most másképpen hívjuk őket. De lehet, hogy rosszul látom.!
Amúgy nekem is tetszik a film csodálatos mennyi hal lehetett akkor még a vizeinkben.

Húdejó kis poszt, átvenném

Húdejó kis poszt, átvenném szívesen...

Kedves hzizi, nyugodtan. Ami

Kedves hzizi, nyugodtan. Ami itt megjelenik, bárki, bárhol megjelentetheti...

Persze ha elutalta nekem a

Persze ha elutalta nekem a jogdíjakat.
:)

:) he-he-he

:) he-he-he

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">