régen

Justin Pali bácsi kukoricacsősz volt, a Tisza árterületéi őrizte a tengeri táblákat, amelyeknek földjét évről évre elragadták a parasztok a tavaszi áradás után megszelídült folyótól. Pali bácsi hivatalánál fogva a vízparton járt-kelt, ismerte a Tiszát, a halászokat, a horgászokat. Különösen az utóbbiakra fordított kellő figyelmet, mert már abban az időben is köztudomású volt, hogy a horgászok olykor-olykor törvénybeütköző jelleggel érdeklődtek a tejtől duzzadó, még alig barnuló bajszú tengeri csövek iránt. Hanem azért a barátkozásnak is megvolt az ideje-módja.

Mindannyian tudjuk. hogy a felesleges halmennyiség beszolgáltatása a soroksári Duna-ági horgászok önkéntes felajánlása volt ás mint ilyen azt a célt szolgálja, hogy ezzel a közélelmezést segítsük elő. Ebben a felajánlásban minden soroksári Duna-ági horgász érdekelve van ás rajtuk keresztül azok a dolgozók. akik nehezebben jutnak halhoz mint azok a horgásztársak, akik - dacára a rossz nyári fogási lehetőségeknek - mégis csak néha napján egy-egy pontyot süllőt vagy harcsát emelhetnek szákjukba.

A garda (lat. Pelecus cultratus), a „Balaton heringje” ősz végén, nov. elején óriási tömegbe verődve vándorol a Balatonban. A tihanyi halászbokrok ez idő tájt állandó készenlétben álltak a parton, s lesték a hegyenjárót, azt a társukat, aki a Tihanyi-hegy valamely csúcsáról, tekintőről figyelte a gardasereg megjelenését, amit lila színű folt mutatott a vízen, de jelezte a felettük csapkodó küszvágók nagy serege is. Minden hegyenjáró a maga kompániájának adta a jeleket, kabátját lengetve és különböző testhelyzeteket felvéve irányította a hajó útját, a macska, majd a háló bevetésének helyét, a kerítés idejét, módját. A halászok a szokásos öreghálóval (→ kerítőháló), → gyalommal dolgoztak, s a sikeres gardahalászat száz mázsa halat is eredményezett. 1900-ban a Balatoni Halászati Rt.

Kedves folyónk halbősége legendás volt a középkorban. De ne menjünk annyira vissza az időben, még 30 évvel ezelőtt is sokkal többet fogtak a horgászok. Mi történhetett ? A cián, a Kárókatona, a halászat, vagy a megváltozott életkörülmények miatt csappant meg a hal állomány?

Neves történetírónk, Bél Mátyás, érdekes megjegyzést tett az 1700-as évek Tiszai halbőségéről:

"Áradások után a parasztok, a disznócsordát ráhajtották az ártérre, hogy halat egyenek. A töménytelen mennyiségű hal szinte eladhatatlan volt, szekérrel vitték a halpiacra, ha nem sikerült eladni, - otthagyták, és lopva kereket oldottak. A császári udvarba szállítandó halak közűl is csak a "porczos" halra volt igény, mint : viza, sima tok, vágó tok, stb..."

Hát ennyi...

További képek