Karácsonyi harcsa brassói • Horgaszat.hu

Karácsonyi harcsa brassói



Az egyik kedvenc receptem adom most közre. Tulajdonképpen úgy készül mint a hagyományos brassói, csak halból !

A szálkamentesített halfilét kockázzuk fel. Ne túl apróra, mert akkor sütés közben nagyon széttöredezik! Keverjük össze a tört fokhagymával, majd sózzuk borsozzuk és hűtőbe tesszük. A megtisztított burgonyát felkockázzuk nagyjából a harcsakockákkal egyenlő méretűre, majd bő olajban megsütjük. Ezután pár evőkanálnyi étolajon megpirítjuk a paradicsompürét és a fűszeres harcsahúst gyorsan átsütjük rajta. Nagy, széles fenekű edényt válasszunk, mert különben a hal levet enged és nem sül, hanem párolódik, akkor viszont menthetetlenül szétesik kicsi halhús-szálakra! A harcsát kavarjuk össze a burgonyával és azonnal tálaljuk.

Hozzávalók:

60 dkg harcsafilé
80 dkg burgonya
Fokhagyma

Fehér bors
Étolaj
2 evőkanál paradicsompüré

Jó étvágyat !

Karácsonyi harcsa brassói


Címkék:

Örülök, hogy nem a szokásos

Örülök, hogy nem a szokásos harcsapaprikás, vagy harcsapörkölt kerülhet az asztalra csupán.

Ez nagyon gusztusos, és egyszerű étel. Köszönöm az ötletet elkészítem én is karácsonyra.

Biztos finom lesz.

Békés boldog karácsonyi ünnepeket kívánok.

Tetszik a recept, olvasva

Tetszik a recept, olvasva finomnak ünik , tehát ki kell próbálni. Viszont legjobban a kezdeményezésed tetszik.!!!!!!!
Lehet, hogy beindul egy új blog mondjuk : Mitcsináljunk a kifogott halunkból.? Vagy .: "Gasztronómia csak halra" csak így egyszerűen.
Szerintem megérdemelne a portál egy ilyen oldalt
Kellemes ünnepeket-B.U.É.K.

Van egy ilyen kezdeményezés

Van egy ilyen kezdeményezés már :
http://horgaszat.hu/forumok/haletelek-receptjei

Bocsesz le vagyok maradva.

Bocsesz le vagyok maradva. De nagyon!!!!

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">