Emelkednek a horgászati díjak • Horgaszat.hu

Emelkednek a horgászati díjak



A halászatról és horgászatról szóló törvény végrehajtási utasításában részletesen rögzítve vannak a horgászattal kapcsolatos díjtételek. Július első napjaiban megjelent 63/2012 (VII.2) VM rendelet részletesen rendelkezett több törvény - közte a halászatról és horgászatról szóló törvény- végrehajtási utasításában rögzített díjak új mértékéről. A horgászatot illetően változik az állami horgászjegy és a horgászvizsga díjtétele, az előbbi csak 2013. januárjától, míg az utóbbi már idén augusztus elsejétől.

Az új horgászati díjak a következőek: 2013. január elsejétől az állami horgászjegy díja a korábbi 1000.-Ft-ról 2000.-Ft-ra változik. Ugyancsak emelkedik a horgászvizsga díja is. Már 2012. augusztus 1-től az eddigi 1000.-Ft-os vizsga díjtétel 3500.-Ft-ra emelkedik. A mellékelt rendelet kivonatból részletesen tájékozódhatnak a díjak változásról.

A rendelet horgászatot érintő intézkedéseit, az állami horgászjegy emelését, már a tavalyi évben fontolgatta az állam, így az nem jelentett komolyabb meglepetést. Az állami jegy bevételének egy nagyobb részéből 1997 és 2008 között a törvénybe foglaltak szerint egy a természetes vizek halgazdálkodását segítő alapot képeztek. Erre pályázhattak az egyes vízterületek (törvényi megfogalmazás szerint a halászati vízterületek hasznosítói). A pályázati lehetőség többek között a vízi életterek rehabilitációjára, a vizek halasítására, a halőrzésre, a szakmai továbbképzésre, oktatásra, rendezvényekre terjedt ki. Mindez jól szolgálta az aktív vízhasznosítók céljainak megvalósítását. Majd a források szűkülése és a halasítási pályázati támogatások EU általi kifogásolása átmenetileg már csak a vizek egy részén kisebb mértékű állami halasításokra adott lehetőséget. Végül ez is megszűnt a források hiányában. A vízhasznosítók most érdeklődve figyelik, hogy egy emelt állami horgászjegy bevételből vajon lesz valamilyen mértékű visszafordítási, pályázási lehetőség a hazai természetes vizek halgazdálkodási tevékenységének segítésére.

A vizsgadíj ilyen mértékű - három és félszeres - emelése meglepte a horgászszervezeteket és a mértékét nem igazán értik. Ha az állam célkitűzései között (például a Nemzeti Vidékstratégiai Programban) szerepel a horgászok számának növelése, akkor nem szerencsés a vizsga díjának egyik napról a másikra történő ilyen mértékű emelése. Mindez különösen a váltó korba érő gyermekhorgászokat és szüleit érinti komolyan. A 14 év alatti gyermekhorgász részére még díjmentesen váltható gyermek állami horgászjegy, ezt követően a már ifihorgásznak állami horgászvizsgát kell tenni és állami jegyet kell váltani A rendeletet előkészítők feltehetően nem számoltak azzal, hogy a 14 éves életkort betöltött gyermekhorgász horgászati lehetőségei milyen mértékben drágulnak meg a vizsga díjának emelésével. Ezt levezetve a következőt látjuk: a vizsgára felkészülést segítő kiadvány (erre az ismeretek elsajátítása érdekében szükség van) ára kb. 700-1000.-Ft, az állami horgászvizsga díja 3500.-Ft, a 14 év feletti ifjúsági horgász állami horgászjegy díja a jövő évtől 2000.-Ft. Ha ezeket a költségeket összeadjuk a díjmentes állami jegy után a 15. életévébe lépő ifi horgász (illetve szülei) terhei máris 7000.-Ft körüliek, és még nincs területi engedélye, mellyel valóban horgászhat majd egy vízterületen. Vajon a vizsga díjának ilyen mértékű emelése gyermekbarát-e, és hogy fogja szolgálni, a nagyobb létszámú gyermekhorgász (MOHOSZ regisztrációja szerint 35.000 fő) ifjúsági horgásszá való válását, nevelését, és ezáltal a horgászlétszám növekedését? A megoldást ebben a vonatkozásban csak a várható új horgászati törvény hozhat, ahol mindenképpen célszerű lenne a 14-18 közötti ifjúsági korosztály horgászvizsgáját másképpen szabályozni, ezáltal ehhez egy másik, gyermekbarát, vizsgadíj lenne rendelhető.

A 63/2012 (VII.2) VM rendelet kivonata, a díjak hatályba lépésének feltüntetésével.

MAGYAR KÖZLÖNY • 2012.évi83.szám

A vidékfejlesztési miniszter 63/2012. (VII. 2.) VM rendelete
a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezogazdasági szakigazgatási szervei elott kezdeményezett eljárásokban fizetendo igazgatási szolgáltatási díjakmértékérol, valamint az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének szabályairól

Kivonat

5. A halászati, horgászati igazgatási szolgáltatási díjakra vonatkozó külön szabályok
9. §
(1) Az állami gyermek horgászjegy kiváltása, továbbá a 70. életévét betöltött személy állami horgászjegyének kiváltása és évenkénti érvényesítésének díja ingyenes, a díj fizetése alól való mentességet a horgászjegyen fel kell tüntetni.
(2) Az állami halászjegy és az állami horgászjegy díját a halászati hatóságnál, illetve megbízottjánál a jegyek átvételekor kell megfizetni.
(3) A halászati hatóság, illetve megbízottja a díjbevételeket havonta, a tárgyhót követo 5. napig köteles átutalni, illetve befizetni a 2. melléklet 5. pontjában meghatározott számú számlára. A kiadott jegyekkel a forgalmazással megbízott negyedévenként, a negyedévet követo hónap 15. napjáig a halászati hatóság felé, a halászati hatóság pedig a tárgyévet követo év január 31-ig köteles a NÉBIH felé elszámolni.
(4) A halászati hatóság, illetve a vizsgáztatásra kijelölt szervezet a horgászvizsga díjbevételeit havonta, a tárgyhót követo 5. napig köteles átutalni, illetve befizetni a 2. melléklet 5. pontjában meghatározott számú számlára. A kiadott horgászvizsga bizonyítványokkal a vizsgáztatásra kijelölt szervezet negyedévenként, a negyedévet követo hónap 15. napjáig a halászati hatóság felé, a halászati hatóság pedig a tárgyévet követo év január 31-ig köteles a NÉBIH felé elszámolni.

7. Záró rendelkezések

11. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2012. augusztus 1-jén lép hatályba.
(2) E rendelet 1. mellékletének 14.3. pontja 2013. január 1-jén lép hatályba.

HALÁSZATI DÍJAK:
14.1. Halászvizsga díja 7 000 Ft hatálya 2012. augusztus 1-től

14.2. Horgászvizsga díja 3 500 Ft hatálya 2012. augusztus 1-től

14.3. Állami halászjegy és horgászjegy díja 2 000 Ft hatálya csak 2013-tól !

14.4. Halászati őr vizsgáztatásának díja 5 000 Ft hatálya 2012. augusztus 1-től

14.5. Eskü kivételének díja 3 000 Ft hatálya 2012. augusztus 1-től

14.6. Halászati őr igazolvány és szolgálati napló díja 3000 Ft hatálya 2012. augusztus 1-től

14.7. Szolgálati napló díja 3 000 Ft hatálya 2012. augusztus 1-től

14.8. Elsőfokú eljárás díja 2 000 Ft hatálya 2012. augusztus 1-től

14.9. Elsőfokú hatósági döntés elleni fellebbezés alapdíja 5 000 Ft
hatálya 2012. augusztus 1-től

14.9.1. Minden további jogsértéssel érintett jogcím alapján megállapított bírság esetén + 3 000 Ft hatálya 2012. augusztus 1-től

Forrás: http://mohosz.hu

Emelkednek a horgászati díjak


Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......

style="display:inline-block;width:336px;height:280px"
data-ad-client="ca-pub-0247853432262782"
data-ad-slot="5287266349">