Lassan kezdek eligazodni a Duna-deltában, ami kicsit nagyképűen hangzik, hiszen a Delta legnagyobb vízhozamú ágáról van szó, az egész Duna kétharmada errefelé folyik a tengerbe. Harmadjára horgászom ezen a szakaszon, Tulcea-tól olyan tíz km-nyire szakad ki a Dunából és kezd önálló életet. Amolyan előhorgászat ez nekem, filmet forgatunk majd az itteni horgászlehetőségekről, könnyebben megy majd a forgatókönyvírás, ha van némi helyismeretem, és halakat is fogtam. Chilia Veche kikötőjéből indulok erdélyi cimborákkal, akik amellett, hogy gyönyörű házakat építenek, horgászni is nagyon tudnak. Az elmúlt években hónapokat töltöttek a Szent György ágban szépen faragott házakat emelve, aminek elment a híre, és néhány jómódú, meghatározhatatlan foglalkozású ember, akiknek a Chilia partján vannak ingatlanjaik,- megtetszettek,- szerződtették Áront és Pétert. A házak korábban elkészültek a tervezettnél, a fölös időt horgászattal töltötték. Elém jöttek Tulceára társaságukban az egyik megrendelőjükkel, aki a kikötői élet rangos figurája lehetett, mert alig szállt ki a dzsipjéből máris körbevették olyan alakok, akikkel nemhogy sötétben, de napfénynél sem szívesen találkozik az ember. Hamar eligazította őket, aztán megkérdezte, hogy lányokat viszünk-e magunkkal. Áron kicsit habozott, de Péter mondott neki valamit, amitől lehorgadt. A gáláns gazdáról a hajóúton kiderült, hogy ismert kurvapecér, de ez csak a mellékállása, játékkaszinókban érdekelt a szomszédos Ukrajnában.
Tulcea tengeri kikötő a javából, pezseg az élet, a többszintes tengerjáró hajók ontják az utasokat, a bárok, éttermek dugig vannak, az egyik elegáns étterem illemhelye akkora, mint egy táncparkett, csak éppen ülőke nincsen benne. Az elegáns csempefal sarkában van lehetőség a guggolásra, Párizsban találkoztam ilyennel utoljára olcsó garniszálló mellékhelyiségében.
A Chilia-ág Pătlăgenca falu határán szakad ki a Dunából, ahogy motoroztunk lefelé egymást követték az elsüllyedt uszályok, hajók, partnak dőlve, félig elsüllyedve. Az Obon és az Irtisen is láttam ilyesmit kikötő közelben, elborzasztóak a partszéli hajótemetők. A természet egyik csodája a Duna-deltája, madár- és halvilága, növényzete, története és történelme, mind a védelem mellett mozgósítana, itt meg a folyóparton rozsdásodnak évtizedek óta a kiszolgált hajók, uszályok.
Tatanirnál horgászszemmel nézve ígéretes a folyóág, számos kisebb-nagyobb mellékág szeli keresztül-kasul, tiszteletünkre nagyobb pelikán csapat köröz odafenn.
Már messziről látszanak Chilia Veche magasodó templomának tornyai, állítólag ötvenkét méter magasak. Kerítek majd rá sort, hogy megnézhessem belülről is. . Chilia Veche faluban kézzel tapintható a múlt és a jelen, a határvízi kis település magán viseli a változások jegyeit. Félbemaradt építkezések, gigantomán beruházások rozsdálló nyomai, járhatatlan utak, a még mindig kézzel húzott komp jelzi, hogy errefelé megállt az idő. Ami egyrészről riasztó, másrészről lelkesítő. Mert az igaz, hogy kocsival ide bejutni magyarán szólva rémálom, de épp emiatt szabadon kószáló ménes, ridegen tartott szarvasmarhák, hatalmas birkacsordák látványában gyönyörködhet a messziről érkezett. A folyó még nem tűri a luxus yachtokat, hiszen határvíz, amelyen zöld bólyasor jelzi az ukrán-román határt. Amit komolyan vesznek az illetékesek, határőrből, polgárőrből, természetvédelmi őrből, halőrből van számos, és ki tudja még milyen őrök azok, akik lépten- nyomon ellenőriztek az alig járható utakon. Nem tudom, milyen lehetett errefelé a népek nagy barátsága idején, gyanítom, hogy nem sok minden változhatott. Annyi halász sehol sincs a világon, mint errefelé. Varsák ezrei a folyón, a mellékágakban, a tavakon és a csatornák szélében, nagy hálóval ereszkedő és kerítő halászok a széles Chilia-ágban. Az itt élők főfoglalkozása a halászat, a vidék nem sok munkát kínál, a mezőgazdaság alig említhető, némi munkát az önkormányzatok meg a határőrizeti szervek adnak, a többit a Delta biztosítja. Az utak széléről eltűntek az alkalmi halárusok, már nem kínálják befőttes üvegben a sózott kaviárt, meg a kocsi csomagtartójából a különböző tokféléket. Megszűnt a kötelező halleadás, mindenki maga értékesíti a portékáját. Még tart a vizek halászati jogai körüli herce-hurca, van, amit visszavett az állam van, ami még magánkézben van.
Szerencsére a madárvilágot ez kevésbé érinti, ők jönnek-mennek, magasból tesznek a változásokra, nekik a Delta otthon és gyülekező hely évszázadok óta. A horgászat mellett megéri egy-egy napot madárlesre szánni, felhőnyi rózsás gödény csapatokban gyönyörködhet a fotós, és ha szerencséje van, lencsevégre kaphat gulipánt, jégmadarat, sárgalábú sirályt, macskabaglyot, réti sast, fakó rétihéját, pásztor gémet, vörösfejű gébicset, gyurgyalagot, szalakótát, fekete gólyát, barna kányát.
A faluban akkoriban még nem volt kiadó szállás vagy horgászpanzió, Péteréknek a kaszinós biztosított kényelmes szállást. Három szoba fürdőszobával, színes televízióval ácsolt terasszal, ami belógott a folyó fölé. Felirata is van a háznak: Rezervatia Biosferei Delta Dunárii.
– Másnap kora reggel indulunk bokáig ér a köd. Hétszentség, hogy áttévedünk az ukrán oldalra!- aggályoskodom.
– Ne aggódj, egy óra múlva elfújja a szél, mi meg tíz perc alatt kiaraszolunk a közeli mellékág kiszélesedő tavába. És tényleg, a tóból még alig látni valamit, de Áron biztos kézzel viszi a csónakot.
– Merre dobálhatok és mivel?
– Ahová csak akarsz, lehetőleg popperrel, az itt mindent visz! Jó csukára, balinra, domolykóra, süllőre éjszakai harcsázásra is!
Hoztam magammal néhányat, Péteréknél is van egy tucat. Nagyon bíznak benne, rá is áll a kezük. Mert működnek a popperek az tagadhatatlan. A két erdélyinek könnyű a keze, játszi könnyedséggel bánnak a fával, érzéssel, érzékkel mozgatják a poppereket. Ritkán élek velük, a Balatonon nincs ekkora választék csukából, mint itt. Nekem is megindul, elsőként fogok másfeles csukát, amit úgy dobok vissza, mint aki világéletében csukabegyűjtéssel foglalkozik.
Áron csukája szaltót ugrik, kénytelen vagyok tíz pontra értékelni, fárasztása már csak hab a tortán. Ránézésre is ötkilós.
-A messziről jöttnek mondom: a módszer lényege a víz felszínén bogarászó apró puttyogásokkal szedegető kishal utánzása, vagy más esetben a sérült vergődő kishal agóniáját, haláltusáját imitáló mozgatás. Az ilyen bóklászó, vagy vergődő csali ellenállhatatlan erővel bírja kapásra az ott tartózkodó rablót a halottnak hitt időszakokban is. A Chilia-ágon számolatlanul vannak olyan helyek, ahol ezt a módszert zavartalanul ki lehet próbálni, tökéletesíteni. Látványos, izgalmas horgászat a felszíni támadásokat tolóhullám előzi meg, majd következik az intenzív kapás!
Amúgy bírom a székelyeket, de most szívesen fejbe vágnám.
Péter sem marad ki a jóból: – A popper mifelénk a csukázás egyik fontos eszközévé vált az utóbbi években. Laza csuklómozdulat, tétova puttyantó hang, 2-3 másodper mozdulatlanság, és amikor újra indítanánk a popper, a csuka,- ahogy mi mondjuk-, leveri a víz tetejéről. Igaz ez domolykóra, a balinra és a harcsára is. Nem mindegy, hogy hol, adott időszakban milyen típust próbálunk, erőltetünk. A legkisebb változtatás is csodákat eredményezhet! Érdemes változtatni, próbálkozni! Nálatok mi a gyakorlat?
-Mi ritkán puttyogunk, legalábbis én. Többnyire kora hajnalban kiülök a nádba, felcsalizom kárásszal az úszós pecámat, kilazítom a féket, aztán amikor hat óra körül kinyit a deszkabár bemegyek inni egy kávét. Visszamegyek a nádba, ha eltűnt az úszó, kitekerem a csukát, majd elmegyek a pékhez, hogy mire felébred a feleségem, legyen neki reggelire friss kalács, mert azt szereti. Látszik rajtatok, hogy nőtlenek vagytok, fogalmatok sincs a kötelességről, a vezeklésről és még annyi minden másról..
Kicsukáztuk magunkat, visszamegyünk a kikötőbe, kis kerülő úton útba ejtve egy kisebb szigetet. Kikötünk, komp jár a vízen, tekerős révésze van, vasláncon húzza oda-vissza. Két lovaskocsi fér rá meg a gyalogosok. Otthagyom a srácokat, komppal megyek a faluba két mezítlábas papucsos szürkeszoknyás kékblúzos fejkendős öregasszony mögött aprózva. Mögöttünk világoskékre festett szekér megpakolva kukoricaszárral, a közeli kapuban idős férfi az utcára kihajló napraforgó tányért piros kendőbe bugyolálja. Kiszednék a madarak a szotyolát, kell a védelem, csak szegény napraforgó csodálkozik majd másnap, mikor a nap felé nyújtózna. Világoskékre festett kerítések mellett visz a sártenger, az éjszakai esőzés kanálist csinált utcából. A házak előtt tákolt lóca olyan, mint nálunk faluhelyen, csukaszürke ruhában mezítlábasan szoros fejkendőbe bugyolált asszony néz maga elé moccanatlan- Vajon milyen élete lehetett, ropogós fiatal lányként a közeli kanálisban barátnőkkel fürdőzve, jóképű lipován halászról álmodva, aki mellett nem csupa nyűg az élet.
Útba esik a pópa háza, nem gyakran járhat erre tengerészsapkás, rövidnadrágos, bakancsos turista, mert rövidesen előkerül. Alacsony csupa szakáll tömzsi ember, fején négysarkú fekete birétum. Elkísér a templomba, megengedi, hogy a javítás alatt álló életveszélyes csigalépcsőn felkússzak a toronyba megnézni a harangokat, és megmutatja a templom belsejét is. Mindig csodáltam a görög katolikus templomok tárgyi és képi gazdagságát, itt a világ végén is van ámulni való. Elköszönök, a pópától, csak úgy megyek a fejem után, mert a főutcai sártengerből is holtágak nyílnak. Keskenyebbek, szélesebbek, az egyik végén rozsdás naszádról ismeretlen egyenruhás katonák távcsővel figyelnek. Objektívet cserélek, berakom a háromszázas Nikont, a keresőben a naszád kis árbocán ukrán zászló lobog. Erről nem volt szó, hogy a falu végét az ukránok elfoglalták volna. Nem is, csak a folyó kanyarog, a határszél röpke szaladásnyi. Nézem a zászlót, a felső kék szín az ország feletti tiszta égboltot szimbolizálja, az alsó sárga sáv a hatalmas búzamezőket idéz, amelyek Ukrajna gyarapodásának szimbólumai. Kívánom nekik, manapság van bajuk elég.
Visszafordulok párszáz méterre, befelé újabb holtág, jóval szélesebb, iszapkotró gép pöfög rajta. Messziről olyan, mint a szitakötő, közelebbről látni, hogy a két szárny amolyan csúszda, amin kirakják az iszapot a partra, a hajó közepén meg iszapfaló szerkezet emeli, önti az iszapot a csúszdákba. Kisétálok a folyópartra a távolban tengerjáró hajó, teherszállítónak vélem az objektíven keresztül. Ocean Force hirdeti a felirat a hajó oldalán. Két hatalmas daruja van dugig rakták konténerekkel, a kormányos fülke olyan, mint egy erőd, a felfüggesztett mentőhajóban biztosan elfér húsz ember. Nem szokatlan ez errefelé, először a Szulina-ágban találkoztam hasonlóval, süllőre való horgászat közben. Annyira figyeltem a spiccet, hogy csak akkor vettem észre a tengerjárót mikor a közelünkbe érve elértek a toló hullámai. Ami a csónakot megemelve, a súlyokat felrántva, a szabadon hagyott fenekező botot a vízbe rántva, kinyomott a partszélébe. Azóta is utálom őket.
Tulcea felé igyekszik a monstrum, én meg a kikötő felé, ahol nyitva van a büfé. Ami igazából raktár mindenféle kacattal fedett előtérrel, ahol le lehet ülni és nézni a folyót. Hetente kétszer jön erre élelmiszerszállító hajó, hoz sört, üdítő italokat és persze Drakulát. Ami cujka mutatós üvegben, hagyományos román szilvapárlat. Sajátos a románok Drakula grófhoz való kötödése. A figura Bram Stoker leleménye, nevét és jellemét egyesek szerint Vámbéry Ármin orientalista ajánlotta Stokernek. Nem tudom, hogy valóban így volt e, az ötlet mindenesetre sikeres, Drakula gróf élőhalott vámpír, aki székely nemesként mutatkozik be; egyrészt Attila hun király, másrészt bojárok leszármazottjának tartja magát. Miután halála után eltemették a kastély kápolnájában, vámpírként lődörög tovább. Drakula népszerűsége nyilván csíphette a románok szemét, ezért gyorsan kitalálták, hogy ő valójában Vlad Tepes havasalföldi fejedelem, akinek utólag a Borgói hágóban kastélya is lett, ahol szabadon bolyonghatott és rémisztgethetett. Örökéletű lénnyé változott, aki a vérivástól fiatalodik, koporsóban alszik, képes az alakváltásra, harapásával másokat is vámpírrá változtat. Én a javára írom, hogy irtózik a fokhagymától, a napfénytől, és a szent dolgoktól. A Sulina ágban Gorgován láttam személyesen is a helyi kocsmában záróra táján különféle alakot öltve imbolygott és összetűzött sajátmagával.
Elcujkázgatok, közben a kikötőbe lipován halász érkezik a lélekvesztőjével, pakolgatja a hálóit, a csónak orrában két kisebb harcsa van letakarva ponyvával. Nem tudom, hogy szövetkezeti halász vagy magánzó, ez utóbbi lehet, mert a halakat felviszi a kikötői részlegbe, ami nem halbegyűjtő, hanem a seftesek találkozóhelye. Zajlik az élet itt a világvégén,- gondolom végig, miközben a főutcán a térdig érő sárban gyalogolnak a tehenek ki a gátoldalba. Libákkal is jól állunk, seregek vonulnak ki a házakból, zutty bele a folyóba, vagy a mellékágakba, hogy azok valamelyik szigetére vigyen az útjuk. A templommal átellenben tákolt kerítésen belül néhány ló van kibéklyózva, előttük mögöttük szénaboglyák. Kissé távolabb, de még kerítésen belül disznóólszerű tákolmány, teteje nád és hullámpala, oldala deszka és földbe vert karók. Előtte kacsák ácsorognak útra készen. Akárcsak mi, hiszen holnap korán reggel indulunk pontyászni.
A hajnali órákban ember egy szál se, kitrappolunk pontyos botjainkkal, etetőanyagainkkal, kaja málháinkkal, benzines tartalék tankkal, senki nem kíváncsi ránk. Tetszik ez nekem magányos vándornak képzelem magam, aki felfedezni indul ember nem járta vizeket. A Lopatnára megyünk, az valami csatorna, ami összeköttetésben van a Chiliával de megőrizte ősi vadságát és össze-vissza tekereg kisebb-nagyobb tavakat felvéve. Megbízható hírek szerint ebből a rejtélyes csatornából számos kapitális pontyot költöztettek a Raduta-tározóba, de pontyállománya így is kimeríthetetlen. A Lopátna egy szakasza már a Duna-delta rezervátum része, nem túlzás- itt megállt az idő!
A delta összes madara itt adott egymásnak találkozót pedig a csatorna szélén fél kilométerenként ott van az ember stégekkel, vityillókkal. Ez is a horgászélet hozadéka, odahaza a Zala torokban láttam a hatvanas- hetvenes években olyan bodegákat, amik felvennék az itteniekkel a versenyt. Lécből, bádogból, műanyagból buherált ingatag építmények, gazdáiknak életművük fontos állomása. A meder nádassal szegélyezett, odabenn platókat épített a természet, hogy rusnyaságát takarja olyan töklevelest terített rá, hogy Pálinkó Karcsi, a háromfai tógazda elsápadna az irigységtől. A réseken látni a kagylópadokat, jó helyen járunk itt a Chilia nyurga pontyainak találkozóhelye. Ha bojlis horgász lennék, elalélnék a gyönyörűségtől, felkötném a kagylóálló hajszálelőkét, aztán már suhannának is a bojligolyós horgok a töklevelesek kagylópadjaira. De nem vagyunk bojlisok, legalábbis én nem, szerencsére Áronék sem. Nem bajlódunk a több tízkilónyi etetőanyag behordásával, nem állítjuk csatasorba a csipogó villogó szupertechnikát, és nem alszunk félig éberen napokon át, míg a pontyok felkötik magukat. Az ilyen alkalmi pontyászok, mint mi vagyunk, tudják, hogy a deltában, ha beszór az ember jelentősebb mennyiségű etetőanyagot, beindulnak rá a kárászok, meg a kistestű pontyok, és mellettük nem rúgnak labdába a kapitálisak. Helyesebb rövid ideig tartózkodni egy-egy helyen, és bevetni minden idők mai napig felülmúlhatatlan csoda csaliját, a puliszka gombócot. Amiben nagyon jók vagyunk.
Péter még tegnap este felforralt egy fazék sós vizet, beleöntötte először a kukoricadarát, majd a kukoricalisztet sűrű kevergetés közepette. Kanállal szedegettük, míg forró volt, gombócokat gyúrtunk belőlük. Dió nagyságú volt a sztár, amik ma bekerülnek a partmenti öblösödésekbe rejtett spéci horgokkal. Közel kötöttünk a parthoz, áhítatos csendben várva a kapásra, ami jött is csörtető vaddisznó formájában. Nem volt előzménye, a frászt hozta ránk az inni jövő vaddisznó. Szép számmal járják a Delta rengetegét alkalmi szerelmi viszonyt folytatnak a ridegtartáson tartott házi kocákkal, akik tavasztól-őszig kinn élnek a nádasban. Láttunk disznókat ketrecben is a holtág széleken, meg szabadon csatangolva döglött halat, sulymot keresve. Nem tudom milyen a húsa az így tartott disznóknak a hal ízű kolbásznak nem lennék fogyasztója.
Pétert tisztelte meg az első sodrófa formájú aranysárga ponty, úgy csörtetett a tökösben, mint akinek tökösvágó van az orrára szerelve. Hiába a biztos kéz, az erős zsinór, muszáj volt oldani a csónakot és rácsúszni a töklevelesre, hogy megszákolhassuk a delta vágtázóját. A fárasztással járó hercehurca megmozgatta a vizet, megjelent egy busa csapat kényelmesen körözve,- majdnem azt írtam, hogy háton fekve lazulva. Félelmetes karrier áll mögöttük Dél-Kina melegvízű mély folyóiban és tavaiban őshonos, Közép és Kelet – Európába betelepítették, a hátunk közepére nem hiányoztak.
Nincs itt több dolgunk, legalábbis szerintem, engem jobban izgat a folyóvízi pontyozás, ami balatoni horgászként nekem sosem volt egyszerű mulatság, hát még a legnagyobb vízhozamú, 109 kilométer hosszú Chilia-ágban, ahol a legnagyobb kihívás a ponty helyben tartása.
Rendesek a fiúk, Áronban szövetségesre lelek, többször horgászott már az eredeti Duna-ágban és a Chiliában is otthon van. Néhány éve dolgozott Budapesten, a megbízók ismerve horgászmániáját, megszerveztek neki kétnapos dunai pontyhorgászatot.
Van összehasonlítási alap hát halljuk:
– Az a fajta Duna-ági pontyozás, ami itt zajlik, csak annyiban tér el a hagyományos folyóvízi pontyozástól, amennyire a Chilia-ág más folyóvizektől. Jelentős az eltérés, hiszen a pesti Duna szélességét többszörösen meghaladó folyó sebessége nem mindennapi. Azt személyes tapasztalatból tudom, hogy azokat a zsinórtépő nyurgákat – melyek a deltai pontyozást oly izgalmassá teszik -, többnyire ott lehet megfogni, ahol a lipovánok horgásznak.
– Ennyit számít a helyismeret, a speciális csali a helyi módszer? A jó kis harcsák, termetes csukák, süllők, léggyel fogható balinok után mennyire hoz lázba a combosabb nyurga ponty?
– Nem néhány dunai nyurgáról van szó, hanem csapatokban járó vadpontyokról. Aki már fogott tiszai nyurgát, az nagyjából tudja, miről beszélek, de azok sem mérhetők az itteni pontyokhoz. Már csak megfogásuk körülményei miatt sem, az olyanok, mint te, vagy a látogató barátaink az esetek többségében az otthon jól bevált módszer szerint szeretnének itt is halat fogni.
– Miben más az itteni módszer?
– Egyszerűségében, praktikusságában, melynek alapja a folyó ismerete. Jöttek ide szép számmal otthon sikeresen horgászó bojlizók, és nem fogtak halat. Ami nem csoda, mert a medertörések ismerete nélkül nem megy az ember semmire. Nem azért üldögél a lipován ott, ahol látod, és nem azért hagyja ott a helyet másfél óra múlva, mert unatkozik, hanem azért, mert naprakész a terepből és a ponty járásából.
– Visszatérve a bojlis kudarcokra, ez érdekes, mert, ahogy ti pontyoztok, az hasonlít a bojlizáshoz.
– Valóban hasonlít, csak egy kicsit más. És ezen a máson van a hangsúly. A bűvös szó a puliszka, amit tulajdonképpen mi is bojliként kínálunk fel figyelembe véve az itteni tapasztalatokat.
– Ezt nem nagyon értem. Ha már egyszer bojli formájú puliszka kerül a horog öble alá, akkor mi a különbség?
– Nézd, egy év teljes tapasztalatával a hátam mögött elmondhatom, hogy több száz ponty felbontása után vagyok. Csak részben a mi fogásaink, főleg lipovánok által fogott pontyokról van szó. Ezek a gyönyörű vörös húsú pontyok nem kukoricafalók, hanem kagyló- és rákevő halak! A felbontott halakban talált félig megemésztett táplálék kilencven százaléka rák és kagyló maradvány! Amiből egyenesen következik, hogy a hagyományosan elkészített puliszkát nem árt kagylós dippekkel ízesíteni!
– Nehogy azt mondd, hogy a helyi horgász az ezer forintos botjával, orsójával, 60-as damiljával, százgrammos ólmával szerelt pecája mellett kagylós, rákos dippekkel ízesíti a puliszkagombócát!
-Ő nem, de mi igen, és így kezdünk felzárkózni hozzájuk. Ennyit tudtunk hozzátenni a tavalyi esztendőben, annyi kiegészítéssel, hogy az általunk készített bojli formájú puliszka golyók egy részét PVA zacskóba tesszük, és úgy vetjük be, hogy a zacskóban benne van a többi puliszka gombóchoz képest sokkal kisebbre gyúrt és a horog öblére akasztott puliszka golyónk is. Van egy térképem, ami már a lipovánok által meghorgászott helyeket jelöli. Azt tudni kell, hogy az itteni Duna-ágban az első medertörés alig tizenöt méterre van a parttól! Abban a távolságban már 3-4 méteres vizek vannak!
– Jó, akkor kezdjük elölről. Milyen az ajánlott pontyozó felszerelés?
– Lehet 3,40-es 3,60-as bot a legerősebb fajtából. Három és fél, négy librás botokról beszélek.
– Fordítsuk le magyarra!
– Durván 150-180 gramm dobósúlyú botok jöhetnek számításba. Az orsó lehet első vagy hátsó fékes vagy nyeletőfékes, ez tulajdonképpen mindegy, fontos, hogy a fékrendszere hibátlan legyen. Folyóvízen nincs jelentőségük a spéci kapásjelzőknek, mert a folyó mindig húz annyit a zsinóron, hogy a kapásjelző egyfolytában csipog. Nyugodtan lehet spiccről horgászni vagy erősebbre állított nyeletőfékről. Vadpontyokról van szó, dűtenek, borítanak!
A zsinór 0. 15-ös fonott, az ólmot mindig a sodráshoz választjuk. Kétféle módon horgászunk, van az önakasztós módszer, ez tulajdonképpen páternoszteres megoldás, amikor Taylor csomóval visszakötjük a főszálat, és kapunk egy 100%-os csomót, aminek majd a rövidebb szárára kerül a 70-100 grammos ólom, a hosszabbra meg a horog.
– Térjünk vissza erre a Taylor csomóra! Amióta házakat építesz a Deltában, kezdesz elfelejteni magyarul, olyanokat mondasz nekem, mint a Dél-afrikai safari vezető a lökött pénzes fehér vadásznak. Szóval hogyan kötöd?
– Duplán veszem a zsinórt, önmagában csinálok egy hurkot, a dupla szálat négyszer átveszem a saját hurkán belül, és kész. Ennél elegánsabb a megszakítás nélküli csúszó ólmos szerelék. Huszonöt-harminc centire gumistopperrel megütköztetjük a szivar vagy trapéz alakú ólmot, a zsinór végére megy a bojlisan szerelt horog, és kész a motyó. Nyilván a spiccet fogja húzni a hal, ennél a szereléknél nagyobb a vízbe ugró bot esélye! Számtalan olyan hely van, ahol pontyot lehet fogni, de ezek például alkalmatlanok a rakós botos pontyozásra, ezért erre élből mindenkit lebeszélek! A virtigli bojlisokat is lebeszélem a hagyományos etetésről, mert elgurul a beszórt bojli a talajról. Elindulok, lejárom a medertöréses szakaszokat. A medertörés fontos hely, mert ott találja meg a ponty a betevőnek valót! Ott vannak a kagylómezők és a rákok számolatlanul.
– Mi a medertörés ismérve?
-A folyóvíz elárulja magát, minden medertörésnél van kisebb sodorvonal, és annak a végén egy-egy langó, ahol már nem olyan erős a sodrás. Általában a második-harmadik visszaforgó végén lehet pontyozni. Aki a medertörés fölött akar horgászni, annak csónakba kell ülnie, és pontosan a törésen kell horgásznia. Nem ügy, mert csónakkal hajszálpontosan rá tudunk állni a helyre. Visszatérve az etetésre, a folyón nem lehet helyhez szoktatni a halat, csak meg lehet állítani! Vadpontyokról van szó, akiket visz az ösztön, ha felszedték a beszórt kaját, máris indulnak tovább! Ha szerencsénk van, félórán belül van kapás, de van, amikor jóval többet kell várni az elsőre. Azért mondom, hogy az elsőre, mert bármilyen ramazúrit csinál a megakasztott vadponty, néhány perc múlva ott a másik, mert csapatokban járnak. Attól függ, hogy milyen tömegben grasszálnak éppen akkor ott!
– Többször mondod, hogy vadpontyok. Mitől olyan vadak?
– Ragadozó húsevő pontyokról van szó! Olyanok, mint a vaddisznók, túrják a fenéken a kérésztelepeket, zabálják a rákot, kora tavasszal megeszik a kishalat. Vastagnyakú, lapos hátú hatalmas uszonyú pontyokról van szó, akiket megedzett a Chilia…
– Milyen jelei vannak a pontyjárásnak?
– Ugrálnak, fürdenek, van, amikor a parttól három méterre is, de többnyire a medertöréseken látni őket. Sokszor figyeltem a lipovánok horgászatát, másfél óránál nem töltenek többet egy helyen. Általában három-négy helyet horgásznak le egy horgászat alkalmával, és 10,12,14 kilós pontyokat fognak. Nyitott könyv nekik a folyó, minden rezdülését ismerik. A pecáik egyszerűek, nem a felszerelés milyenségén múlik az ő esetükben a halfogás, hanem azon 30-40 év Duna-ági tapasztalaton…
– Nemcsak a folyón lehet pontyozni, hanem a számos tó mindegyikében.
– Nagyon nehéz nyáron az állandóan felnövő növényzet miatt a pontyozás! Több esély kínálkozik a csatornák, beömlések kijáratánál. Ott áramlik a víz, keményebb a talaj, a kagylók is könnyebben tudnak megtapadni. Ezeket a helyeket szívesen keresik fel a tavi pontyok, tiszta vízben jól lehet látni azokat az asztal nagyságú helyeket, amelyeket elborít a pontyok által visszaöklendezett kagylóhéj. A mélyebb öblítő csatornák 4-5 méter mély vizét is kedvelik, nyáron hűsölni járnak oda. Ilyen például a Babina-tavat a Milla 23-mal összekötő Heracle-csatorna.
– A Chilia-ág egyik varázsa, hogy számos területe felderítetlen. A Tiszán a gumihalazás és a twisterezés őskorában csodákat lehetett fogni. Láttam nálad is, másoknál is a régebbi fotókon emlékezetes terítékeket. Ami ennél azonban izgalmasabb és itt igen eredményes az a szivarólmos wobblerezés…
– Ki ne vágyott még arra, hogy egy dobással több száz métert le tudjon horgászni? Ezt a nagyon egyszerű és nagyon mobil technikát főleg a harcsák ellen vethetjük be. Nappal a harcsák zöme a fenéken lapít, kisebb-nagyobb gödrökben medertörések mellett. Nincs más dolgunk, mint meggyőződni jelenlétükről (forgás, radar stb.) aztán a kiszemelt szakasz fölé motorozunk. Felszerelésünk erős bot, orsó, zsinór, szivarólom, nagyméretű felúszó golyós harcsa wobbler.
A zsinór végén a wobbler, 50-60 cm-re a gumistopper, majd a vízmélységhez kiválasztott szivarólom, melynek súlya változó, 40-100 gr közötti.
A módszer a következő: lassan járó motorral a felszerelést vízreteszük, süllyedni engedjük (nyitott felkapókar) és lassan folyással lefelé motorozunk, a távolság köztünk és a wobbler közt lehet akár 100 méter is. A fonott zsinór ebből a távolságból is pontosan jelez, közvetít. Hangsúlyozom nem sleppelésről van szó! A bot végig a kezünkben van! Ha a boton nem érezzük a wobbler veretését, a spiccbe finoman bele-belehúzunk, és újra élni fog a rendszer. Gondoljuk csak végig! A nappal forgó, a látott harcsa, ahonnan feljött, oda is tér vissza. Általában a sodorvonal gödör okozta burvány közelében vannak ezek a helyek, itt kell a sodródó csónakból a magunk mögött húzott wobblert a fenékhez közel, a ragadozók orra előtt elhúzni. Ha jól csináljuk, az eredményt elemi erejű rávágások, vagy ránehezedések formájában érzékeljük. Tipikusan az elviselhetetlen kánikula horgászata. Halott vízen megtörténik a csoda, fényes nappal kapitális harcsákat zsákmányolhatunk!
-Visszajáró horgászként van már kellő ismereted a delta harcsáinak táplálkozását illetően. igaz a hír, hogy a rák az egyik fő táplálékuk?
Jóban vagyunk a halászokkal meg a harcsára horgászókkal. Nem túlzok, száz fölötti harcsa gyomortartalmáról van információm. A nappal vontatott wobblerrel, vagy kuttyogatva fogott harcsák gyomrában júniusban, júliusban de később is főleg rákokat találni. Felbontásukkor ömlött ki belőlük a félig megemésztett halpép és a mellettük kézzel kitapintható 4-5 folyami rák páncélos teste! Tiszta a folyó vize, rengeteg benne a folyami rák. A harcsának nincsen kedvenc tápláléka! Azt eszik, amit tömegesen talál. Az egyetlen kivétel talán lótetű. Én azt látom, hogy ahol a természetes táplálékból bőség van, ott van a harcsa is. A horgásznak „csak” annyi a dolga, hogy kitalálja a megfelelő módszert, és a lehető legtermészetesebben kínálja fel a csalit.
– Mondjál ilyeneket!
– Például vadászó, rabló harcsa esetében a beeső wobbler lehet a fogós csali. Ha jól ejtegetik, azonnali rávágás a válasz.
-Mi van az elfekvő nappali harcsákkal?
– A vontatott fenékközeli golyós wobbler az ajánlatos. Ezek képesek a megtévesztésig hasonló mozgást és hangeffektusokat imitálni, mint amilyen a menekülő, elbújni igyekvő rák okoz. A lényeg, hogy az így mozgó műcsalit valósággal ráhúzzuk a fekvő harcsa fejére. Elmondhatatlan, hogy mekkora élmény a nagyobb példányok kapása, dühödten, húzza-vonja a megakasztott műcsalit…
– Honnan a fészkes fenéből tudod, hogy a menekülő rák milyen hangokat hallat?
– Fogtam néhány rákot, kiraktam őket a tanya elé, nem messze egy kis tócsától. A rákok azonnal behúzódtak a sekély pocsolyába, és akkor hallottam azt a furcsa zörgős hangot, amit a páncéljuk mozgatása okoz…
Érdemes még ilyenkor kuttyogatni is. Érdekes, hogy az összes nappali kuttyogással fogott harcsámnak sáros, agyagos volt a hasaalja. Ez a bizonyíték arra, hogy elfekvő harcsát ütöttem fel, amely félvizen támadt rá a felkínált csalira.
– Az előbb a rákokról beszéltünk, mint az egyik legfőbb csaliról, no és a lótetűről. A rákkal nincsen gondom, hiszen ott van a vízben, no de a lótetű hogy kerül oda?!
– Onnan, hogy a delta hordalék kúpjaiban tömegesen fordul elő! Féltve őrzött kincsként a Szent György ágon úgy vigyáztunk rá, mint a szemünk fényére, mégis elpusztultak. Nem volt mit tenni, elkezdtünk ásni, mert valamilyen gilisztaféle mindenképpen kellett. A víztől 3-4 méterre kapirgáltak a lipovánok, és a legnagyobb meglepetésemre sorban buktak ki a földből a 7-8 centis lóbogarak! Egy másik alkalommal a gorgovai kocsmában üldögéltem, és egy óvatlan pillanatban lóbogár került a korsómba. Azt hittem először, hogy túl sokat ittam.
– De nem!
– Ne gúnyolódj, tényleg csak néhány korsón voltam túl. A lóbogár párzáskor ugyan úgy rajzik, mint minden más bogár, amelyik szaporodni kíván. Tömegesen fordulnak elő a nedves, meleg, porhanyós vízparton! A vízbe pottyant lótetű igyekszik a part felé, de semmi esélye, mert a harcsák ott ólálkodnak és csak egy kisebb örvény jelzi, hogy véget ért a lótetű pályafutása.
– Már este is meg akartam kérdezni, mert láttam milyen különleges formájú kuttyogóid vannak. Ezek idevaló fák vagy te faragod őket?
– Milyen kérdés ez! Székely vagyok meg ács is. Sepsiszentgyörgyi fafaragó barátom mondta, hogy amikor a fában felfedezni véli a szobrot akkor az Isten ajándéka. Így vagyok vele én is. Addig járattam a fában a bicskát, míg megszólalt. Idő kellett, míg elkészültek a „hangszerek.” Számomra a kuttyogatós harcsázás a horgászat legizgalmasabb módja. Nagy a sportértéke! Kitartás, már-már megszállottság kell hozzá, erősen harcsás vizeken is. Ha valaki,- akár kezdő is – belecsöppen a jóba, egy életre megfertőződhet, de tapasztalni fog sivár, keserű napokat, heteket is, bár a radar folyamatosan mutatja, jelzi a rablókat. A Chilia-ágban a kapitális harcsák száma felbecsülhetetlen. A halászok zsákmányában nem ritka a 8o-1oo kg-os példány. A legnagyobb hálóval fogott 130 kilogrammos volt, de elmondásuk szerint vannak nagyobbak, amelyeket hálóval sem tudtak megfogni, megtartani.
– Pergetve vagy kuttyogatva lehetett többet fogni?
– Kuttyogatva! Volt olyan nap, amikor huszonöt kapásunk volt a kuttyogatóra! A nagy harcsák megtréfáltak bennünket. Nem a felszerelésen múlott, mert avval jól álltunk. Irgalmatlan halak vannak a mélyben, láthattad a radar képernyőjén, 25 méter mély vizeket mértünk! Adós nekem a Delta a nagy harcsával, amely nyolcvan-száz kiló körüli lehet! Tudom, hogy itt van álmaim harcsája!
– Honnan tudod?
– Nehéz erre válaszolni. Olyan a faunája a Chila-ágnak, és a bennünket körbevevő természetnek, hogy érzi az ember! Olyan sajátos íze, hangulata, varázsa van a víznek, a belógó vagy éppen bedőlt fáknak, a meder szakadásoknak az éjszakai csendnek, a táplálékhal bőségnek, annak a viszonylagos érintetlenségnek, amely csak ennek az ágnak a sajátja. No meg a halászok zsákmánya is ad útmutatást vagy biztatást. Nem mintha ők szakmányban fognák a nagy harcsákat, de azért tavaly is fogtak már néhány olyat, amire én is boldogan emlékeznék!
– Ennek a víznek nagy csodája az éjszakai pergetés. Nem veszélytelen, nappal is eltévedhet az ember, hát még éjszaka?
– Érintetlen ősi világ ez, mindig lehet olyan csatorna, öblösödés, ahol a vendéghorgász wobblere, gumihala lesz az első, ami a vízre toccsan. A legaktívabb legmozgékonyabb módszerről van szó, de nem kell túlmisztifikálni. Egyszerűen át kell állni az életmódra. Úgy kell élni, hogy az éjszakákat a vízen tölthesd.
– Ebben nincs vita köztünk, azonban az éjszakai horgászat nagyon más, mint a nappali!
– Ez igaz! A gyakorlott horgász is másképpen működik, más az érzékelés, mások a hangok, a sötétben minden megváltozik. Fokozott a balesetveszély is. Nélkülözhetetlen a pontos technikai tudás, dobások, fárasztás, ha ketten horgásznak egy csónakból a partnerség, egymás segítése a hal beemelésekor stb. Minden mozdulat átgondolt, lassú, megfontolt. Nincs szörnyűbb egy kivágódó wobblernél, ami mélyre fúródva a tenyérben vagy az arcon landol. A sötétben surran a wobbler, a partközeli mozgás közelében egy szippantás, vagy durranósabb kapás, és csak a szerencsén múlik, hogy háromkilós harcsával vagy életünk halával állunk harcban. Nagyon megváltozik az ember az éjszakai horgászat során, a sötétben érzékeink kifinomultabbá válnak. És magunk is ragadozóvá válunk. Az éjszakai pergetés során fogott harcsák egyedülálló élményt nyújtanak, könnyen függővé lehet válni.
Többszöri helyváltoztatás után sikerült az egyik medertörésen jó pontyot fognom, ami az itteni mérce szerint tízkiló körüli. Mielőtt szólhattak volna, fejbe is vágtam halászlé reményében. Szeretek és tudok is halászlevet főzni, nem vagyok az a könnyes szemű ponty puszilgató visszaengedős fajta. Áron lett a nap hőse, két olyan vadpontyot akasztott meg, akik életükben először hörpöltek fel puliszkagolyót. Ennek megfelelően a csónakot is megforgatták, egyikük törésig feszítve a pálcát berongyolt a csónak alá. Lőttem a képeket egymásután, a fejbe kólintott hal birtokában még integettem is a visszaengedett pontyok után.
