Május közepén indult útnak az a héttagú magyar horgászexpedíció, mely célul tűzte ki, hogy a vizáiról híres Ural folyó deltájában a Kaszpi-tenger közelében megpróbáljon horogvégre kapni néhányat a legendás belugákból.(A beluga magyarul vizát jelent).
A csapatból korábban már hárman szerencsét próbáltak a Volga deltájában, de akkor nem sikerült zsákmányra szert tenniük. Mint később kiderült nem a felszereléssel és a csalikkal volt a baj, egyszerűen nem találkoztak a vizákkal. Akkor még nem tudtuk, hogy május a belugák vonulási ideje, mely nem azonos a hatalmasra növő halak ívási idejével. Azért vannak együtt óriási tömegben, mert fő táplálékhaluknak tekinthető keszegfélék násza májusban kezdődik. Az Ural, vidékének sajátos viszonyai befolyásolják a halak ívási idejét, áprilisban az Ural folyón és mellékágaiban még kétméteres jégtorlaszokat sodort partra a szél, de a tavasz erre a területre jóval hamarabb és gyorsabban érkezett meg.
A Volga-deltát tavaly megjárt csapatból most is eljött Menyhárt József, aki az Alkatex halradarjait tesztelte, Kettnerék képviseletében Oláh Béla a cég, harcsázásra kifejlesztett botjait vizsgáztatta, és Kátai Robert a Kapásjelző horgászmagazin rendező operatőre, aki a deltában forgatott film anyagából hatvan perces film elkészítését tervezte. Megerősödött a csapat a neves pécsi harcsahorgásszal, Soltész Kálmánnal, a tengereken már gyakorlott horgásznak számító Losoncz Tamással és Rétfalvi Ferenccel és a pécsi Halasi Károllyal, akinek eddigi horgászpályafutása során egy háromkilós pontyos sikerült zsákmányolnia.
A debreceni katonai repülőtérről indultunk útnak, jókedvű olajfúró munkások társaságában. A volt Orosz Köztársaságokban sohasem eseménytelen a megérkezés, ezt már volt alkalmunk korábban is megtapasztalni. vízumproblémák miatt egy egész éjszakát kellett –étlen és ami nagyon megviselte a társaságot-szomjan is eltölteni a repülőtéren. A várost, amíg orosz fennhatóság alatt állott, Gurjev néven ismerte a világ, az ottani rendszerváltozás után visszakapta régi szép nevét, Atyraut. Másnap reggelre a vízumügyek elrendeződtek, csak a hajó parancsnoka, akivel találkoznunk kellett volna-nem volt sehol.
Amíg a kapitányra vártunk, jutott idő egy kis ismerkedésre az Ural folyóval, meg a horgászokkal. Atyraunál a folyó még egyágú, hasonlít a Tiszához, de folyása kissé gyorsabb és sokkal zavarosabb, mint amilyen a Tisza valaha is lehet. Ennek ellenére a partszéli vízben ívó keszegek, kárászok ezrei csapkolódtak, forgolódtak. A helybéli horgászok kissé meghökkentő, de hatékony módszerrel szedegették a halat. Hosszú lécre erősített toldozott-foltozott szákkal emelgették a 3-4 kilós süllőket, pár óra leforgása alatt közel kétszáz darabot.
Mi is lehurcoltuk a törésbiztos PVC tokokba csomagolt botjainkat, és a Volga deltában már bevált, Oláh Béla barátunk által beszerzett nadályokkal csalizott horgok egymásután csobbantak a vízbe. Még le sem ért az erős sodrásban a 100 grammos ólommal szerelt horog, már is rácsimpaszkodott valaki. Huszonöt harcsát fogtunk fertályóra alatt, kezdetnek azért ez több volt, mint bíztató. Közben előkerült a hajó kapitánya, aki üggyel,- bajjal életet lehelt a luxusnak éppen nem mondható vízi alkalmatosságba, és végre elindulhattunk. Atyrau 45 kilométerre volt a bázistól, optimális körülmények között négyórás hajóúttal elérhető. Két és félórája lehettünk úton, amikor jókedvű kapitányunk ránavigálta hajóját egy homokpadra, eldurrant az olajpumpa, és attól fogva a hajó nem volt hajlandó megmozdulni. Az addig megtett úton csak a vízimadarak rengetege kísért bennünket, sorsukra hagyott halászállások düledező romjai árválkodtak a parton, és láttunk néhány elhagyott ősi kazah temetőt. Szerencsére sikerült telefonon elérni a bázison néhány motorcsónakost, akik elénk jöttek és újabb kétórás hullámlovaglással, halálfélelemmel tarkított száguldás után megérkeztünk a Kaszpi-tengertől pár száz méterre lecövekelt lakóhajóra.
Nem voltunk elkeseredve, amikor megtudtuk, hogy a velünk egy időben várt német sporthorgász csoport nem érkezett meg, annál inkább örültünk az előző turnusból ottmaradt 67 éves Jürgen Kőnig úrnak, aki már negyedik alkalommal horgászta végig a deltát, kapitális belugák megfogásában reménykedve. Tavaly sikerült neki egyet és pont a mi érkezésünk napján egy másikat is fogva. Érdemes megemlíteni, hogy az itteni szabályok szerint a ki fogott belugákat mérés és fotózás után azonnal vissza kell engedni. Amire az is ráerősít, hogy gépfegyveres halőrök ülnek a horgászók háta mögött kellő távolságra. A hal hosszából lehet következtetni a súlyára a kazah kísérők szinte hajszálpontosan meg tudják becsülni a kifogott belugák sorsát.. A tavalyi volgai kirándulás szállásához képest a lakóhajó maga volt a csoda, fűthető szobák, hideg-meleg vízzel, zuhanyozóval. A hajó amúgy német utazási iroda tulajdona, ennek megfelelően az ellátás és a kiszolgálás is elsőrangúnak mondható. Másnap hajnalban mi ébresztettük a napot, Oláh Béla és Soltész Kálmán előző este harcsaforgásokra lettek figyelmesek és azonnal horgászni kezdtek. Ami a felszereléseket illeti: harcsázó botok tucatjait vittük magunkkal, a leghitványabb bot dobósúlya is 500 grammnál kezdődött, de Losoncz Tamás 2400 grammos marlinfogó botja még egy lakóhajót is elhúzott volna. Az orsók multiplikátorosok, erős szerkezetűek kitűnő fékrendszerrel.
A lakóhajó mellett rendesen húzott a víz, míg a többiek kemény felszereléseiket próbálgatták Halasi Karcsi a maga egyszerű módján, egy már a Háromfán is bevált és azóta országos népszerűségre szert tett stupekos módszerrel, döglött keszeggel csalizva bevetette horgát. Iszonyú erejű rávágás követte a bedobást, a hétszáz gramm dobósúlyú bot spicce a vízig hajolt, Karcsi barátunk többször segítségért könyörgött. Közel félórás fárasztás után 70 kiló körüli belugát könyvelhetett el élete második legnagyobb halaként. Második fogása alig 67 kilóval haladta meg az elsőt…
Ez volt az a pillanat, amikor mindenki ész nélkül pakolni kezdett, csónakba ugrott, és elindult csalihalat fogni. Az itthon jól bevált 5-6 méteres spiccbotokon, meg a csontikon rendesen csodálkoztak a kísérők, hiszen a csónakot egy-egy nádszélen megállítva, merítőszákkal vödörszám emelhettük be a csalihalnak valót. A nádszéleken hihetetlen mennyiségű hal ívott, vörösszárnyú keszegek, nyurgapontyok, hatalmas dévérek. Alighogy megindult alattunk a csónak balinok, csukák serege ugrált a levegőbe és fura cuppanó hangot hallottunk. hatalmas vértes hátak hasították a vizet, megjöttek a belugák!
Az első kapás Menyhárt Józsi botján jelentkezett, éppen nyitotta az orsó felkapókarját, dobáshoz készülődve, amikor kicsúszott kezéből a zsinór, és a felcsalizott horoggal, a gyorsvonat sebességével kezdett el száguldani egy beluga. Ez volt az első és ámulatba ejtő találkozásunk a vizákkal. menyus torpedója 150 méterig húzta a zsinórt majd csapott egyet és hatalmas csattanással szakított.
Jürgen Kőnig, aki addig csak két belugát fogott, most félóra alatt hárommal gyarapította számukat. Béla és Menyus finomabb szerelékkel és nem élőhallal, hanem gumihalas pergetéssel igyekezett becsapni a vizákat. A hárma s horgokat amúgy minden wobblerről le kellett cserélni, mert itt tilos hármas horgot használni. Sok szerepük nem lett volna, mert a belugák simán kihajlították volna őket. A gumihalas pergetés közel két és félórán át tartott csak a végén sikerült az első 240 cm hosszú óriás halat csónak közelbe hozni. Mindenképpen erősíteni kellett a szerelésen, nehogy a gumihalazással a halaknak indokolatlanul sérülést okozzunk. Kapást kapás követett vigyázni kellett a százkiló körüli példányokkal, mert egy ekkora jószágban akár 30 kiló kaviár is lehet, amelynek világpiaci ára 1500 márka kilogrammonként! Ez nem a nálunk is kapható koromfekete konzerv kaviár, hanem nagy szemű szürkészöld színű, inkább apró golyócskákra hasonlító szemek, az amerikai luxus éttermek méregdrága különlegességei!
Három-négy beluga kifogása után kitapasztaltuk, hogy a csónak mellé húzott, és kellőképpen kifárasztott halhoz elég, ha belekapaszkodik két ember, így könnyebb lemérni és a horogtól megszabadítani. Az első nap estéjére már a csapat minden tagja túl volt a tíz kifogott óriáson, ezek között öt olyan hal akadt melynek súlya meghaladta a 160-200 kilót. Délután már nagyon fáradtak voltunk, izomlázzal küszködtünk, és azt fontolgattuk, hogy kikapcsolódásképpen elmehetnénk egy kicsit harcsázni. Ötvenkilós harcsa megfogása és kifárasztása a százötven kilós vizák után már könnyed keszegezésnek is felfogható. A kazah halászmesterek gyorsan lehűtöttek bennünket, beluga invázió esetén ezek a hatalmasra nőtt halak minden más ragadozót elvernek a helyükről!
Volt idő kifigyelni a taktikájukat. Az okos jószágok felúsznak, az Ural folyó alján a keskenyebb csatornákba, és mint a dagonyázó nyugdíjasok, sodortatják magukat visszafelé az árral, csak a vértes hátuk látszik ki, ahogy V alakban hasítják a vizet. Képesek egyhelyben megállni ahol csapatostul ívnak a keszegek, és hatalmas szájukkal akkora vákuumot szívnak, hogy behörpölnek vele egy rendes vödörre való keszeget. Érdekes cuppanó hangot hallatnak ilyenkor, ezekben a napokban a madarak rikácsolását is elnyomják a cuppogó belugák!
A deltában a víz még mindig ronda sárga volt, de ahogy közelebb merészkedtünk a tengerhez, már valószínűtlenül kéklett. Nem sokat gyönyörködhettünk a tájban, mert Halasi Karcsi barátunk kurjongatott a messzi távolból-kétségbeesetten. Hajóhúzó tengeri botjára erős 80-as méretű tengeri peremfutóorsó volt szerelve, 60 kiló szakítószilárdságú fonott zsinórral. Tudni kell róla nem az a piskóta pali fürdőnadrágban is 120 kiló, a súlya nagy részét az izom teszi ki, mintsem a délceg férfiháj.
Soltész Kálmán száguldott a segítségére, aki közel negyven percig tartó birkózás után Adta vissza Karcsinak a botot. Újabb egyórás őrület következett, a hal többször kirohant, majd amikor csónak közelbe került, még a hatalmas belugákhoz szokott kazah kísérők is meghökkentek. Döbbenetes látvány a hatalmas, közel negyven centi széles ovális száj, amelynek sarkában ott ült a tűhegyesre fent horog! Kálmán és a kísérők egyszerre nyúltak a szájába, aminek az lett az eredménye, hogy a hal feldobta magát és elrepesztett. Minden kezdődött elölről, kétnapi horgászat után már azt hittük, mindent tudunk a belugáról ki gondolta volna, hogy az ötszáz kilósra becsült beluga képes helyből, mint egy rakéta felemelkedni, óriási csobbanással eláztatni a csónak legénységét, felszerelését, és kétórás fárasztás után újból elszáguldani. Szerencsénk volt, bírta a horgász, a bot, a horog, sikerült csónak közelébe erőltetni és áthúzni a kopoltyúján egy vastag kötelet.
Kivontattuk a közeli homokpadra és a kazahok izgatott gesztikulálása már sejtette, hogy megtörtént a csoda, magyar horgászok megdöntötték a belugafogás világrekordját! A hal hossza, 342 centiméter, becsült súlya 500 kiló, ez a hal 8 centiméterrel volt hosszabb egy német horgász korábban fogott 334 centiméteres vizájánál.
Adódott másik legalább ilyen különleges fogás, két áthorgászott nap után hat darab törött botunk lett. Soltész Kálmánról, akik olvasták kitűnő harcsa könyvét, mindenki tudja, hogy kiváló harcsahorgász, de azt nem tudhatják, hogy ő tartja a törött bottal való belugafogás világcsúcsát is! Kálmán egyik 700 g dobósúlyú 240 cm hosszú botja egy óriásira becsült beluga fogása közben hosszában elrepedt. Már mindenki lemondott a hal megfogásáról, nem úgy Kálmán, aki a lábai közé vette a törött botot, boszorkányos gyorsasággal, szigetelőszalaggal mellékötözött egy másikat, és félórás erőteljes fárasztás után már ott pihegett a csónakban a közel százötven kilós beluga! A különleges manőveren végig rajta volt a kamera, a nézők is gyönyörködhetnek majd a nem mindennapi fogásban. Három napon át tartott ez a különleges haleldorádó, hogy aztán a negyedik napon szinte varázsütésre a belgák szedjék sátorfájukat. Mi még maradtunk két napot felejthetetlen csukázással mulatva az időt. Három-négy órás intenzív pergetéssel 40-50 darab csukát fogtunk, melyek közül tizenkettő egy méter feletti volt.. A halfogás izgalma és öröme mellett volt alkalmunk megízlelni a kazah gasztronómia különlegességeit. Jól bírtuk a savanyú cékla leveseket. Béla barátunk megmutatta a kazahoknak, hogy milyen fenséges a bajai halászlé avval a különleges gyufatésztával. Álltuk a próbát a medve emblémás vodkák fogyasztásában is, azt hiszem, nemcsak bravúros fogásainkért őriznek meg bennünket vendéglátóink jó emlékezetükben.
Zákonyi Botond
