Vigh József – Mészáros vagyok
A tihanyi horgász tanyán mondta nekem valaki este vacsora után: – Ugyan kérem! A nádi horgászat egyszerűen mészáros munka. Nagy bambusz bot kell hozzá, afféle dió verő, és 70-es damyl, aztán húzni nyers erővel azt a szerencsétlen pontyot… De tudás? Hol van szükség tudásra? Ezt mondta. Tömören, határozottan és megfellebbezhetetlenül. Aztán felhajtotta a spriccet.
Bevallom nagyon megszeppentem. Olyan volt ez, mint valami sorsfordító kinyilatkoztatás. Ennyi idő után most kell megtudnom a szörnyű valót: Mészáros vagyok! Méghozzá dió erővel és nyers erővel súlyosbítva. Hirtelen majdhogynem taglót ragadta. De szerencsére ilyesmit nem tartottuk akkor a horgász tanyán. Az ügy ennyibe maradt. Beláthatják, nem tettem semmit se tagló se hurkatöltő. Ezek híján pedig egy lesújtott mészáros jobban teszi, ha hallgat. Hallgattam és másnap reggel enyhe bűntudattal eveztem a nádas szélén. Óvatosan, zaj nélkül. Gondoltam egy mészáros legyen szerény. Néhol azért megálltam, a nád fölött vagy közvetlenül a vízszínén bekukkantsak a sűrűbe is. Hátha van mozgás. Ügyelni kell mindenfélére.
S íme, billen egy ferde nádszál. Gyorsan karókat a vízbe de nagyon óvatosan, és spárgát elő megkötni a csónakot. Úgy. Már repül is néhány kukorica a nád széléhez. Kézbe kerül a dióverőerő, a 70-es de legalább 50-es damyl, és a felfektetősre szerelt készség utána. Na és most jön a mészáros munka, ha jön. Megrezdül egy nádcsomó
balra az úszótól. Mozgolódik a ponty… Aha, közelebb jött, aprócska billentés az úszón, majd a felfektetős úszó szépen, méltóságosan emelkedik és végig fekszik a vízen. Erős bevágás, gyerünk azzal a nyers erővel. Előbb a nádfal felé tart, hajlik a botom, de mi sem engedjük. Mi lesz ennek a játéknak a vége? A ponty feladta, azaz csak taktikát változtat. Most taktikát változtat, mint egy torpedó rohan a ritkás nád bokor felé. Ne engedjük, azért vagyunk mészárosok. Sikerült megfordítani. Most már ki fulladt, gyorsan egy kis levegőt nyeletni vele, csakannyit, nehogy új erőre kapjon, alá tolni a szákot.
Hű, de keserves volt! Egy hajszál on múlott a dolog. De most már szákban van legalább 6 kg-os… És a diadalmas mészáros lerogyhat a csónak ülésere, kifújja magát. Hát így valahogy. Persze, ha az ember bent van a nádban, akkor kissé bonyolulttá és fáradtság. Általában fáradságos egy ilyen mészárlás. Először is csónakban nem lehet kényelmesen, hanyatt fekve napozni. Aztán még beszélgetni sem lehet elvenni a szomszéd horgászhoz, aki 100 méterrel odébb rostok a nádszéle. Sőt! Figyelni kell, méghozzá szüntelen. Azok a fránya pontyok is, hol itt, hol ott mozgatják a nádat, s az ember minduntalan kénytelen odanézni. Pedig milyen jó lenne kényelmesen neki támaszkodni a nemlétező és támlának, és regényt olvasni. De nem lehet!
Most már fel kell szedni a karókat, mert a pontyok odébb mentek. Aztán megint csak élvezni, figyelni a nádat, újra leállni, nádhoz kötni a csónakot de csak óvatosan-aztán nézni, nézni az úszót, a nád szálakat, kiszabadítani a beakadt horgot… aztán megint előröl az egészet… Ki a fejre sokáig? Ezt a… a mészáros munkát. Ámbár horgász legyen a talpán, aki mégis bírja: fáradhatatlan, figyelő és óvatos horgász, aki ítélni tud a nád rezzenéséből a veszélyes terepen, nagy lélekjelenléttel vezeti a horogra került halat. Mert aki lusta és figyelmetlen, az mit tehet egyebet? Ráfogja a nádi horgászatra, hogy mészárlás. Egyszóval: savanyú a szőlő, s a „darmolistáknak” valóban könnyebb a dolguk.
