Vigh József – A csali
A hal természetes étlapja igen változatos, s a menükártyát a horgász csupán néhány fogással tudja kiegészíteni. Az úgy nevezett békés halak növényi táplálékon élnek, a ragadozók vízi lakótársaikat támadják meg. A határ azonban elmosódik. A békés halak (a ponty, a márna, a compó, a dévér és a többi keszegféle, de a ragadozók egy része is) tulajdonképpen mindenevők. Turkálnak a fenéken, végigkutatják a vízinövények szárát (a friss hajtásokat is elszopogatják), bekapják a víz fölé hajló növényzetről lehulló hernyót, gyümölcsöt, magot egyaránt. Valóban fölfalnak tücsköt-bogarat. Jelszavuk: aki keres, az talál. Keresnek, kutatnak is szorgalmasan, s ennek a jellegzetes gyűjtögető életmódnak köszönhető, hogy rábukkannak a horgász kukoricájára, máléjára is.
Mert a horgász nem vízi táplálékot kínál föl nekik, hanem szárazföldit. A békés halak rengeteg „húst” is esznek ugyan, álcát, apró rákot, férget, bogarat, de ezek általában kicsik ahhoz, hogy horogra tűzhessük őket. Marad tehát a „száraz földi” kukorica és a giliszta. Mind a kettő jól „ül” a horgon, a giliszta még ficánkol is rajta. Nos, tehát mi van azon a menükártyán, amelynek ínyencségeit mi ajánlhatjuk békés, sőt türelmes halvendégeinknek? Van kérem néhány húsféle, tészta, sajt és gyümölcs. Egészséges, laktató ételek, olykor aromákkal, fűs erekkel ízesítve. Vegyük előbb a húsféléket, mert ezek a rablók között is közkedveltségnek örvendenek.
A giliszta – nyugodtan mondhatjuk – univerzális csali. Minden hal szereti. S ez nem kis hátránnyal is jár, mert az apróhalnép folyton lecsipkedi, s a ponty vagy a harcsa nehezebben jut hozzá. Ezért arra törekszik a horgász, hogy „szelektív” jellegű táplálékokat kínáljon fel, külön-külön csemegét halfajok szerint. Még a gilisztafajták között is tudunk válogatni: ezt a harcsának, amazt a keszegnek. A lényeg az, hogy a válogatást a ha.Jak is kénytelenek legyenek tudomásul venni. Az élénkpiros színű, kis méretű trágyagilisztát például a nagy hal is bekaphatja ugyan, nemcsak a keszeg, amelynek első osztályú csalija, de a nagyra nőtt, szívós, zöldesbarna színű, vastag erdei gilisztát már nem képes az apróság lecsipkedni, az megmarad a később érkező harcsának vagy pontynak. A növényi csalik eleve kizárják a rablókat a játékból (persze kivétel még itt is előfordul) .
Még tovább szelektálhatunk, ha a növényi táplálék keménységét, méretét változtatjuk. A lágy, apró málégolyót egy bodorka is lerágja, de ha keményebbre főzzük, s mondjuk cseresznye nagyságút teszünk a horogra, máris kizártuk étkezdénkből az apró keszegeket.
A földi giliszta kisebb, élénkebb színű fajtái keszegezésre, a nagyobbak pontyra, márnára, harcsára használatosak. Ha hozzájut, minden hal szívesen rákap. Kertben, erdőben, árok parton áshatunk gilisztát, s nyirkos földben, kilyukasztott tetejű dobozban tárolhatjuk. Budapesten üzletben, sőt a Duna parton is árusítják.
A kukta rejtelmei
A kukorica a pontycsalik között talán az első helyen áll. Horogra tehetünk tavalyi főtt kukoricát vagy friss, tejes kukoricaszemet. Az öreg kukoricát gondosan kell megfőzni, úgy, hogy puha legyen, de ne repedjen szét. Erre legalkalmasabb a kuktafazék. Másfél liter kimosott, előzőleg egy napig hideg vízben áztatott kukoricát tehetünk egy 6 literes kuktába. Hozzá késhegynyi szódabikarbónát adunk. Tíz-tizenöt perces lassú forrás után – ne hevítsük túl, mert kifúj a fazék, félrehúzzuk anélkül, hogy kinyitnánk. Ezt a műveletet még háromszor megismételjük, s csak akkor ellenőrizzük, megfőtt e a kukorica. Egyéves kukorica négy-öt felfőzés után meg puhul.
Fontos, hogy a lemorzsolt kukoricát előzőleg váltott vízben alaposan átmossuk, a csutkatörmelékeket, a bajuszszálakat eltávolítsuk e, mert ezek eltömhetik a kukta gőzszelepét. Általában a nagy szemű fajtákat használja a horgász. A nyolc soros, „filléres” kukorica a legjobb, de megfelel természetesen a lófogú is. Ha nincs kuktánk, akkor jóval tovább tart a főzés, mivel csak lassan párolhatjuk. Ha hevesen forr, kemény marad és szétnyílik.
A tejes kukoricától a galuskáig
A tejes kukorica érési időben (július-augusztus) frissen igen kiváló csali. Csak tejes csöveket vásároljunk (!), s a horogra szánt szemet fogaink között enyhén puhítsuk meg, ügyelve arra, hogy szét ne fakadjon. Amikor a horgot bele húzzuk, úgyis kibuggyan belőle egy cseppnyi tej. Így távcsaliként is működik: a hal távolról is megérzi illatát, zamatát. Egy kis fáradsággal tartósíthatjuk is a tejes csöveket. Ennek a finom csemegének jó hasznát vehetjük majd késő ősszel és kora tavasszal is, ami kor finnyásabb a ponty. A leveleitől megtisztított csöveket tegyük forró vízbe. A vizet cukorral, mézzel ízesíthetjük, de sósan is készíthetjük. Tíz-tizenöt perces forralás után fölmelegített üvegbe rakjuk a csöveket, a lobogva forró levet ráöntjük, csipetnyi szalicilt teszünk a tetejére és celofánnal lekötjük. Mint a befőttet, ládában, párnák közt hagyjuk kihűlni ..
A BURGONYA főzése lényegesen egyszerűbb, mint a kukoricáé. Héjában tesszük fel, s lassan addig forraljuk, amíg félig megpuhul, elveszti ridegségét, de nem esik szét. A „szappanos” jellegű burgonyafajták jobbak, mint a „lisztes” omlásúak. A főtt burgonya előnye, hogy bicskával akkora szeletet, golyót, dióformát alakíthatunk belőle, amekkorát célszerűnek tartunk. Apró kockára vágva nagyszerű dévércsali.
Málé (polenta) többféle van. Alapanyaga rozs- és kukorica liszt, esetleg búzaliszt. Két evőkanál kukoricaliszthez egy púpozott kanál rozsliszt szükséges, körülbelül 3 : 2 tehát a keverési arány. A kétféle lisztet annyi vízzel gyúrjuk össze, hogy se túl kemény, se túl puha ne legyen. Kisebb gombócokat vagy hasáb formájú darabokat készítünk belőle, s forró vízbe dobjuk. Ha a tészta feljött a víz színére, még egy-két percig forraljuk. Utána ki-. szedjük a vízből és melegen összegyúrjuk. Gyúrás közben adhatunk hozzá mézet, cukrot, májkrémet, tojást. Ha úgy tetszik, padlófestékporral sárgára is színezhetjük. Ugyanilyen málét kapunk, ha az összekevert lisztet öntjük a lobogó vízbe, miközben állandóan keverjük. Ha pépesedni kezd, nem adunk több lisztet hozzá, gyenge tűzön még néhány percig főzzük, aztán melegen összegyúrjuk.
A burgonyamálé készítése során egy-két szem puhára főzött burgonyát keverünk össze kukorica és rozsliszttel. Kevés vizet adunk hozzá és tetszés szerinti nagyságú gombócokat formálunk belőle. Bő vízben kifőzzük, szűrőkanálba szedjük, leöblítjük és a teljes kihűlésig szétterítve tartjuk. Így „horog kész” állapotban vihetjük magunkkal. A kenyérmálé szintén kiváló csali. A puha vagy az állott, félszáraz kenyér jó máléalapanyag. A kenyérbél, főképpen a barna kenyér bele kevés vízzel összegyúrva önmagában is nagyon jó csali. Némi paprikával szokták színezni, és sokan esküsznek rá, hogy a pontytól, a dévéren át a vörösszárnyúig m_inden békés hal ezt szereti legjobban.
Finomíthatjuk ezt a málét tojással. Ehhez állott, de még nem kőkemény kenyér a jó. Körülbelül 40 deka kenyérbelet apróra szétmorzsolunk, hozzáadunk egy egész nyers tojást, kevés pirospaprikát, és alaposan összegyúrjuk. Szívósan tapadó, kiváló málét készíthetünk így. A keverékek sorát még folytathatnánk. Tehetünk a máléba reszelt sajtot, a kenyérbelet összegyúrhatjuk mézeskaláccsal stb. Mind jó, sőt egyik jobb, mint a másik. A máléféléket a ponty és a keszegek szeretik, s előnyük, hogy tetszőleges nagyságút tehetünk fel a horogra. De akár melyik csalit is használjuk, ügyeljünk arra, hogy a horog hegye mindenkor a csali belsejében legyen, ne bújjon ki belőle. Érvényes ez a gilisztára is.
Jó csali még a galuska (nokedli) s a makaróni is. Időnként különféle gyümölccsel -is szerencsét próbálhatunk. Az eper, a szeletre vágott szilva is foghat pontyot. A keszegfélék fogására néhány különleges csali is széles körben használatos. Így például a légypondró vagy más néven csontkukac. Egyik horgásztársam írta : Különös dolog hallani (egy gilisztaárus megjegyzése), hogy a húsvéti sonka ötször annyit ér, ha hagyjuk megromlani, megkukacosodni és a „drága szép” hízott pondrót eladjuk a horgászoknak. A téma nem éppen gusztusos, de való, hogy a dongólégy húsra rakott petéiből kikelt kukac kiváló keszegcsali. Hasonló értéke, sőt forgalmi értéke van a lisztkukacnak is. Mindkettő tenyészthető, de az hosszadalmas, sőt a légypondró esetében a szomszédokat is zavaró művelet. Inkább vegyük meg az árusoktól.
Hiszen ez a fejlődés útja: a specializálódás a halcsalik készítésében, tartásában és tenyésztésében is utat tör. Egyre kevésbé jut időnk arra is, hogy magunk főzzük a kukoricát. Egyszerűbb a horgászboltba menni érte, ugyanúgy, mint a gilisztáért, s idővel talán egyéb táv- és bűvcsalikért is. Hiszen a választék egyre nő, s már nálunk is többféle tej alapú csalifajtát, pasztát vásárolhatunk.
Részlet: Vigh József – Horgászni szeretnék! című könyvéből.