Tisza-tó és a csukák

Tisza-tó és a csukák
A fővárostól kb. 150 kilométer távolságban fekvő Tisza II. tározó sokak szerint az ország legjobb csukás vize. Teljes vízboritáskor ötször akkora, mint a Velencei- tó. A horgászható terület nagysága meghaladja a 90 négyzetmétert. A meder erősen tagolt, a vízmélység tehát változó. Ősszel — a horgászok előtt ismeretlen okból — a vízügyi szervek jelentősen. körülbelül 1 méterrel csökkentik a vízszintet, ezáltal sok helyütt, főként az árterület belsejében. de néhol a gátak mentén is számos termetes csukát (Esox lucius) rejtő gödör, árok válik hozzáférhetővé a horgászok számára.

A Tisza-tó szerelmesei és sok külföldi vendég is felkerekedik november táján, hogy szerencsét próbáljon, összemérje erejét a vizek útonálójával.

Megközelítés
A tározó elérhető vonattal és távolsági autóbusszal is, ám úgy véljük, hogy igazából gépkocsival rendelkezők számára hozzáférhető célpont ez a horgász víz. Budapestről az M3-as autópálya, majd a 3-as főút Füzesabonyig, innen a 33-as főközlekedési út a legjobb haladási irány. A fővárosiakon kívül több nagyobb város: Miskolc, Eger, Debrecen, Szolnok lakosainak érdemes ellátogatni ide, akár egynapos kirándulás erejéig. A túra kiindulási pontjaként a Tisza-tó menti helységek legnagyobbika, Tiszafüred javasolható.

Szolgáltatások
A horgászatot érintő legfontosabb tudnivalók – két helyen ismerhetők meg Tiszafüreden. A Füredi Sport HE. helyiségében a délelőtti órákban, vagy a közelében lévő csónakkikötőben. A csónakkikötőkben motoros vagy evezős csónak is bérelhető, kísérővel és anélkül. Az árak a szolgáltatás mértékétől függően változóak.

Gátközlekedési engedélyek
Kikötőnkben januártól-április 1-ig szombat délelőttönként, április 1-től november 30-ig mindennap megvásárolható az engedély.

A vízgazdálkodásról szóló törvény, a szabálysértésekről és a közúti közlekedésről rendelkező érvényes jogszabályok figyelembevételével az igazgatóság kezelésében lévő védtöltéseken, vízhasznosítási főművek töltésein az állagmegóvás érdekében – a KÖTI-KÖVIZIG járművei és kerékpár, segédmotoros kerékpár, valamint motorkerékpár kivételével – csak engedéllyel rendelkező járművek közlekedhetnek.

Az engedélyekért karbantartási hozzájárulást kell fizetni, ami az igazgatóság által térítés ellenében kiadott napi, heti, havi és éves engedélyek útján valósul meg. A kiadott engedély általában a KÖTI-KÖVIZIG kezelésében lévő valamennyi védtöltésre, továbbá a Tisza-tó területét övező védtöltésre (a három KÖVIZIG megállapodása alapján) érvényes. Nem érvényes az engedély a sorompóval vagy egyéb módon lezárt területre, továbbá a kerékpárútra ! A kiadott engedély max. 3500 kg össztömegű gépjárműre vonatkozik.

Vadregényes táj — Ideális csukás víz
A helyi viszonyokban járatlan horgászi számos, nem egy
esetben komoly veszély fenyegeti a varázslatos szépségű, vadregényes tájon. Az alábbiakban sok tapasztalattal rendelkező, gyakorlott Tisza-tóhoz járók intelmeit adom közre.

Az első alkalommal sem csónakkal, sem pedig gyalogosan ne menjünk ki egyedül az árterületre. Horgásszunk a partról, vagy kalauznak kerítsünk egy megbízható személyt. Gyalogtúrán a gumicsizma elengedhetetlen. A jó csukás helyek csak tél-másfél óra kutyagolás után érhetők el. Ebből eredően csupán a legszükségesebb felszerelést cipeljük magunkkal. Ajánlatos még világosban biztonságos partra érni. ősszel általában már délután két óra tájban célszerű a rudat hazafelé fordítani, ugyanis az alkonyat előtt gyakran leszálló köd igen kínos meglepetést okozhat. A csónakkal, különösen a motorcsónakkal közlekedők ügyeljenek a tuskókra és uszadékokra. A vízen közlekedőknek a Hajózási Szabályzat előírásait kell betartaniok. Az élő Tisza teljes medre hajózóútnak minősül. Az öblitő csatornák zsilippel zárhatóak. Napi helyzetükről a Kiskörei Szakaszmérnökségen kérhetnek tájékoztatást.

A téli időszakban léki csukázásra vállalkozók tartsák be az Óvórendszabályokat (balta, mentőkötél, deszka stb).
Figyelem! A tározó területén a jégpáncél nem egyenletesen vastag. A beszakadás veszélye nagyobb az átlagosnál.

Módszerek
A helyi horgászok csukázómódszerei semmiben nem különböznek az általában használatostól. Többnyire az úszós felszerelés valamelyik változatát alkalmazzák és meglepően gyakran a házi gyártású villantókat. Csupán emlékeztetőül a szükséges felszerelések. A bot 3 méteres, 50—100 gramm dobósúlyú; a zsinór 0,35—0,45 milliméteres, az úszót úgy válasszuk meg, hogy a csalihal ne tudja lehúzni a víz alá, csukaelőke természetesen szükséges. Az 1-es vagy 2-es nagyságú hármashorog használata javasolt. Csalihalként ezüstkárász, 10 centi körüli példányai a legjobbak. A horgászrend, a mennyiségi és méretkorlátozások a fogási naplóban rögzítettek szerint érvényesek a Tisza-tavon.