Sir John (Dr. Pelech E. János): Jegyzetek a pisztránghorgászat köréből
Ezzel búcsút vettünk szép tavunktól, s a mormoló pataktól, de távoztunk közben önkénytelenül is vissza kell pillantanunk, újra meg újra látni akarva a feledhetlen havasi képet; sietnünk kell vissza a Csorbai-tóhoz, mert még az nap volt tervünk Lucsivnára jutni, hol főleg Szakmáry Donát úr haltenyészdéjét, melyről sok szépet hallottam, szerettem volna megtekinteni. Sajnálom, hogy ez nem sikerült; láttam Szakmáry úr nagy elfoglaltságát. Kérelmemmel, hogy tenyészdéjét megmutassa, nem akartam terhére lenni. Lucsivnáról Tátrafüredre mentünk, innen főleg a Nagy-Tarpatakot (Kolbach) szándékoztuk megkeresni. Előbb azonban meglátogattam Szontagh Miklós tk. urat, azon biztos reményben, hogy tőle, mint jeles sportsman és fishermantól is a horgászat iránt némi útbaigazítást fogok nyerhetni.
Többet nyertem, mert e nobleman ezeken kívül, azon rám nézve igen örvendetes ajánlattal lepett meg, tennénk egy kísérletet az ő pisztráng revierjében is, melyet az Új-Tátrafüreden átvonuló patak (a Nagyszalóki-patak) képez; ez aztán lejjebb több mellékág egybefolyásával jelentékeny pisztrángos patakká nő, állománya pedig gazdag. Hiszi úgymond, hogy jól fogunk mulathatni; tegnap Maldegen gróf tizedelte a halakat, s mondá, hogy igen jól haraptak. Rögtön készen valánk, s nőmmel együtt indultunk a patakhoz. Ő közel a fürdő alatt kezdte meg sportját, s tőlem elmaradt; midőn alul összejöttünk, mindkettőnknek kosara tele volt szép pisztrángokkal. De egy kedélyes epizódot is mondott el feleségem.
Egy igen tisztes külsejű öreg úr, ki a havasi legelő balzsamát élvezendő, a patak közelében sétálgatott, nagyon érdeklődni kezdett a horogsport iránt, mert mihelyt nőmet horgászni észrevette, hűségesen követte bizonyos távolból. Ha nőm egy zsombnál megállott, bevetve horgát, megállt az öreg úr is, s hallgatagon nézte mi fog történni; ha egy hal horogra került, az öreg úr elégült mosollyal csóválta meg fejét, később pedig midőn a sport jól ment, mindegyik pisztráng láttára „Ej sappristi!” „Ej sappristi!” szavakban is tört ki. Nőm a csevegő patakban horgászott, az öreg úr pedig hátratett kezekkel nézte a magas partról, de az idylli tabló hamar meg lett zavarva, mégpedig igen prózai okon. Egy tehéncsorda jött arra, s az igen barátságtalan kinézésű bika, egyenesen a megrettent öreg úrnak tartott. Erre aztán feleségem gondolta már: Ej sappristi! De hirtelen, mint a Hamlet apja lelke eltűnt az öreg úr, elvonult a bika, s feleségem lassacskán tovább horgászott.
Vadász- és Versenylap 1880
