Muraparti napló – Vígh József
Augusztus 3.
Éppen szembevág a napfény. A kavargó, gyors iramú víz fölött alig látom a horgászbotok végét. Jobbfelől, vagy ötszáz méterre, sebes zúgó morajlik, fehér tajték csillog a barna kavicsok fölött. Máskülönben csend van, sehol egy ember. .
Ma délelőtt pillantottam meg először a Murát. Amikor a bokrok mögött feltűnt a kristálytiszta, rohanó víz, az örvényekkel szegett omladékos túlsó part, a tuskók és bedőlt fák szeszélyes összevisszasága, azonnal heves vágy fogott el, hogy földre lökjem hátizsákom, s minél gyorsabban kicsomagoljam a horgászfelszerelést. De előbb mégis gondos terepszemlét tartottam. A folyásirányban, nyárfák sorától kísérve éles kanyarodásban tűnt el a víz szemem elől, felfelé, ahonnan állandó zúgás zaját hozta a szél, gyönyörű kép tárult elém. Fákkal benőtt sziget vágta ketté a folyót. Az ár a túlsó oldalon rohant, a szigeten innen pedig hosszú öböl húzódott az erdők bokrai alatt s előtte csendes lomhasággal kavargott a megszelídült víz. Ideális horgászhely. Hiába kutattam végig a partot mindkét irányban több kilométer távolságban…. nem találtam hasonlót.
Most itt ülök a meredek part alatt, kapást lesve. Előtte
vagy húsz méter távolságig csendes a víz, azon túl rohan, mintha kergetnék. Ebben a szelíd langóban (bár nem olyan szelíd, hogy időnként ne húzná hol jobbra, hol balra súlyostul a zsinórt) biztosan megpihen a hal. Mit várhatok? Elsősorban márnát, azután pontyot, kishalra pedig süllőt, csukát. A víz mélysége csaknem négy méter. Amott a sziget alsó csúcsa jó balinozó lehet. Rablás bőven van a sekély kavicsos részeken, meg itt is a parti bokrok és a vízben horgonyzó tönkök körül. Fenéken horgászom, csúszó ólommal s egy horoggal. Majd estefelé kipróbáljuk a villantó-gyűjteményt. Nagyon szép ez a táj, még akkor is, ha a nap szembesüt, s a rohanó víz látásától szinte elszédül az ember.
Augusztus 5.
Áttanulmányoztam a térképet. A Stájer-Alpok szűk völgyeiből rohan ki ez az eleven víz, s a Zala megyei Muraszemelye tájékán éri El a magyar határt, ott, ahol a Kerka beleömlik. Aztán mindössze vagy ötven kilométert fut határfolyóként, hogy Murakeresztúr alatt a Drávával találkozzék. Én a Mura-szakasz közepe táján ütöttem fel tanyám, Nagykanizsától 24 kilométerre, közel Letenye községhez. Tegnap délben két márnát fogtam, súlyuk két kiló körüli. Nyers tejes kukorica volt a csali. Ma nagy nehezen sikerült gilisztát találnom az egyik holtág mellett. Érdekesek, szinte rejtelmesek erek a Mura-ágak. Néhol háromméteres vizük is van. Terebélyes füzek borulnak a víztükör fölé, és lent a sulyom örök árnyékban él, messze nyújtogatva levelét a tenyérnyi sugárfoltok felé. Nyomasztó csend, fülledt, párás meleg – s rengeteg szúnyog a nap minden szakában. Ma nincs kapás a fenekezőkön. Kishalat kellene fogni, csukára. De nagyon ellustít a napfény. Inkább hallgatom a kukoricásban dolgozó horvát asszonyok bús szavú énekét, amit a másik partról, a határon túlról hoz ide az enyhe szél.
Augusztus 8.
Földrengés volt a Mura-parton. Legalábbis az én szememben. Tegnap déltájt márnázás közben következett be a váratlan esemény. A fenekező horgára három szem tejes kukoricát fűztem, a botot villa alakú erős fűzfavesszőre támasztottam. Órák óta nem akadt kapás, amikor egyszerre, mintha bomba csapott volna a békés Murapartra. A nyugodtan pihenő nyél vége hirtelen belevágódott a vízbe, berregett az orsó, futott a hatvanas damyl, s a fűzfavilla eltört. Mindez egy pillanat alatt. Alig bírtam a horgászbot végét kézbekapni, de már magam is térdig benne voltam a vízben. Irgalmatlan erővel és sebességgel rohant a hal. Egy másodperc alatt kifutott a szelíd langóból, és az áradattal együtt feltartóztathatatlanul száguldott lefelé… Alig harminc méterre egy fatönk vágta ketté a sodrást. Ha odafut…? Megemeltem a nyelet, és fékezni próbáltam a hal iramát. De rögtön éreztem, hogy hiába. Inkább a damyl szakadjon el, mint a bot törjön. Engedelmesen víz fölé nyújtottam hát újra a horgászbotot, s a hatvanas damyl szép pendüléssel elszakadt, éppen mielőtt a hal – feltehetőleg nagy márna – elérte volna a fatönköt.
De búslakodásra nem maradt idő. Még nem orsóztam fel a damyl maradványait, amikor a másik botom is belebukott a vízbe. A bottartó most csak kidőlt, de nem tört el. Lázasan kaptam a nyél után, s a hajsza már kezdődött is elölről. Ugyanúgy, mint az előbb, a tönk felé száguldott hal, de most hamarabb tudtam megkezdeni a fékezést. Kritikus pillanat, a bot minden teherbírása igénybe van véve. Az erős pontyozó csaknem félkörbe hajlik. Mégis sikerül megfordítanom zsákmányomat, most a túlsó part felé rohan, azután egy kis ideig ár ellen, majd megint a sodrás irányába. Csak visszakényszeríthetném a csendes vízbe! Nyolc-tízpercnyi küzdelem után mégis megszelídül. Sikerül kierőszakolnom a sodrásból. Remeg a térdein, amikor megszákolom. Csaknem ötkilós márna. De micsoda erejük van ebben a vízben a márnáknak!
Augusztus i10.
Szereztem két ismerőst. G. bácsi rokkant ember, túl az ötvenen. A Mura-parton bukkantam rá egy bokor tövében. Ott ült a víz fölé hajolva, jobb kezével fogta a vastag fűzfanyelet, noha annak vége jól be volt szúrva a part oldalába.
– Muszáj rajta tartani a kezem, mert ördögök ezek a márnák. Meg aztán tuskó van a vízben, arra fö-nek is, meg erre le-nek is – magyarázta Zalaiasan, amikor megismerkedtünk.
Megállapítottuk közösen, hogy nem könnyű a horgászó ember sorsa ezen a vízen. Mert hal ugyan van, csak éppen kifOgni nehéz. G. bácsi például kábelzsinórt kötött a horgára, hogy csúffá ne tudják tenni a márnák. Igaz, hogy az nagyon vastag, meglátja a hal, de hát mostanában nem lehet „pinguint” kapni Kanizsán. Mikor megértem, hogy pingvin-szilket emleget, mutatok neki hatvanas damylt. Meg is ajándékozom egy kétméteres darabba!. Azonnal duplájára fogja, összesodorja és ráakasztja a kábeldrót végére. Aztán ráköti az óriási horgot, nem is sejtem, hogy hány 0-ás lehet. Belódítja a nagy súlyt
– a rozsdásodó anyacsavart -‚ beszúrja a nyelet a partba, s kitartóan, órákon keresztül rajtatartja a kezét. Ő már rég tudja, hogy a márnák képesek földrengést csinálni.
Augusztus 12.
Másik ismerősöm Bulla bácsi, igazi vízi ember. Különben nyugdíjas adóbeszedő vagy más efféle. Itt nőtt fel a Mura mellett, s ismeri a vidék minden bokrát. Ő mutatta meg nekem a legjobb helyet. Gyönyörű partrész. Alámosott és bedőlt fűzfák százai fogják fel állandó, halk sustorgással az iramló vizet. Többször is beúsztam erre a veszélyes terepre. Még bent a folyó közepe táján is fenékig csupa fatörzs, tuskó és gally mindenütt. Csak hozzá ne vágja az embert a víz ereje… Itt aztán vannak gyönyörű „medencék”. Bulla bácsi maga is szabályozza a fa-tömkeleg állását. Kora tavaszon, ahol szükségesnek ítéli, kivág és a vízbe dönt egy-egy nyárfaóriást vagy terebélyes fűzfát. Így aztán van süllőállás bőven, de nem ritkán nagy harcsa szakítja el a kötélvastag zsinórt.
A fatörzsek közötti medencékben fenekezni lehet kis- hallal – általában ez a legeredményesebb -‚ de mártogatni is jó, mert ez változatosabb. Persze, tele legyen a horgos doboz.
Bulla bácsi volt a tanítóm, de hamarosan túltettem rajta. Ha ő délelőtt volt kint, és fogott egy kétkilós süllőt. én délután fogtam két-három 3-4 kilósat. Ha délben jött ki az Öreg, rendszerint volt már a szákomban egy-két hasonló jószág: süllő és csuka. Az eredményt jobb felszerelésemnek tulajdonította, s ebben bizonyosan igaza is volt. Ő kapáskor a vastag fűzfanyéllel egyenesen kirántotta a feje fölött a halat – ha bírta a zsinór és a horog. Még merítőszákot sem használt. Ezzel szemben nagyon ismerte a vizet s jó tanácsot tudott adni. Hálás vagyok neki, s remélem, találkozunk még.
Augusztus 15.
Sokat gondolkozom ezen a murai horgászaton. A halállomány bőséges, s a rengeteg akadály csak élvezetesebbé teszi a horgász fáradozásait. Például, némelykor milyen nehéz csali-halat fogni! Ott úszkálnak a küszök, odafutnak a bedobott horoghoz, aztán továbbmennek. Legjobb csali a házilégy. De abból is külön munkát
jelent eleget fogni. Aztán csörtet az ember úttalan bozótokon, marják a szúnyogok, kiveri az izzadtság, s félóráig ‚ is eltart egyetlen küsz horogra csábítása. Persze, ilyenkor harap leginkább a fogas. Ha tele van a halaskanna, nyugodtan üldögélhetsz a vadregényes parton, nézheted a mókusok légtornász mutatványait a fák koronáin vagy hallgathatod a harkály értelmetlen morse-jeleit, kapás alig van.
Azért bizonyos vagyok benne, mégsem megy haza sötétedés előtt senki…
