A dévérkeszeg fejen áll ?

A dévérkeszeg fejen áll ? Azt olvastam valahol, hogy a dévérek táplálkozás közben fejen állnak. Tehát a ponttyal ellentétben nem a melluszonyukkal kavarják fel a medret, hogy a fenék fölött lebegő masszából kiválaszthassák maguknak, ami fogyasztható…. A dévérkeszeg táplálékfelvétel közben

Tovább »

Zákonyi Botond – A Chilia-ágban cimborákkal

Lassan kezdek eligazodni a Duna-deltában, ami kicsit nagyképűen hangzik, hiszen a Delta legnagyobb vízhozamú ágáról van szó, az egész Duna kétharmada errefelé folyik a tengerbe. Harmadjára horgászom ezen a szakaszon, Tulcea-tól olyan tíz km-nyire szakad ki a Dunából és kezd

Tovább »

Zabos Géza – Öklék szivárvány nélkül

Egyszál gyertyafény a pince mélyén. Hatalmas bádogtál vizébe ökléket rakok. Lesem őket a félsötétben: fürge, szívós kis halak, csoportba verődnek, úgy kutatják a tál szegélyét, hátha akadna valahol kiút. A patak vizében nefelejcs tövén kergetőztek, sűrű szemű hálóval emeltem ki

Tovább »

Zabos Géza – Kacagó harcsa

A kacagó harcsa Keserves nap lett, pedig szépen indult. Tiszta fénnyel ébredt az égbolt, és a hajnali vörös sugárzásban finom pára lebegett az augusztusi folyó felett. Szeretek horgászni a kövezéseken. Igaz, sokszor elakadok, de a szeszélyesen szórt kőtömbök mögött szép

Tovább »

Dunai horgászkalauz – a főváros határai között

Dunai horgászkalauz – a főváros határai között – Dr. Hunyady Attila írása Ez a hasznos írás 1992-ből származik és az akkori horgász lehetőségeket mutatja be a fővárosi Duna szakaszán. Azóta lett új hidunk, meg sok partvédő kövezésünk, és az írásban

Tovább »

Ács Sándor: Új híd a patakon

Ács Sándor: Új híd a patakon Második napja csavargunk a havasnak beillő irtatlan erdőkben, megháltunk Dánér Úr szállásán, a csűrben felhalmozott erdei sarjún, aminek olyan illata van, mint a pemetefű cukorkának. Amikor ide megérkeztünk, a nap már lement, és csillagos

Tovább »

Keresek egy régi utcát – Matula Gy. Oszkár

Keresek egy régi utcát Átmeneti korszakban élünk,amolyan menjünk vagy ne menjünk állapotban. Ennek egyik velejárója a szelektálás,mit viszünk magunkkal és mit hordunk ki a szelektív kukákba. Ilon dönt a tárgyak,holmik sorsáról, én és Gyöngyi, a bejárónőnk vagyunk a végrehajtók. A

Tovább »

Zabos Géza – Ponty

Zabos Géza – Ponty Kezdő horgász koromban e hal volt nekem a kedves ismeretlen, később évtizedeken át a nagy ellenfél. És ma? Nem tudom. Megismertem és megsze­rettem, talán szégyellem is, hogy most betűimmel elárulom. A ponty számomra már annyi személyes

Tovább »

Zákonyi Botond – A Balaton tündére

Zákonyi Botond – A Balaton tündére Mostanában gyakran járok a hegyen romos présházak között. Amolyan egészségügyi séta ez, koromnak kijáró, meg felfedezés is. Jön velem a múló idő, relikviáit mutogatva. Kevesen vannak, ami maradt, az is megvételre vár. Épülnek majd

Tovább »

Zákonyi Botond – A kertben, novemberben

A kertben, novemberben (Novella) A tornácra felkapaszkodott a szőlő. Termés még nem mutatkozott rajta, a szomszéd szerint későn tépkedtem le róla a kacsokat. Nem értek hozzá, csak gyönyörködöm a felfelé kúszó indákban, ahogy birtokba veszik a zöldre festett oszlopokat, a

Tovább »