Vidai pisztrángok – Matula Gy. Oszkár Rév, Remec, Jádvölgy, Vidapatak. Aki nem járt erre, annak a név nem mond semmit, nekem annál többet. Ha hallom, ha eszembe jut, ma is fény támad bennem. Fiatal koromban sokfelé kóboroltam. Jártam a Bucsegben,
Luca széke a Túron
Luca széke a Túron A múltkoriban stéget építettünk az ország talán legvadregényesebb folyóján. A Túr Romániában ered, és Garbolcnál lép Magyarországra. Majdnem azt írtam, magyar földre, de hát ez nem lett volna igaz, hiszen a határ túloldalán is magyar földön
Hol a botom?
Hol a botom? Szőke Pistával megbeszéltük, hogy ha legközelebb jövünk Torontóba, vele megyünk horgászni. Szaván fogtam 84-es és 86-os utam során is. Az emlékezetesebbről mesélek itt, amikor a társaságba csöppent nagy meglepetésére kedvelt tanára, CSIMI és HARSÁNY Öcsi, aki az
Balinok bolondja – Berta László
Balinok bolondja – Berta László Hűvös, párás hajnal ígérete érinti meg a tájat. A tükörsima nagy víz enyhén fodrozódni kezd, a túlpart hegyei lassan kibontakoznak vékony ködfátylaikból. Kelet felől, mint rejtett lámpás, narancsvörös pirkadat festi meg az égboltot, majd a
Paducnyájak legelnek
Paducnyájak legelnek Kötve hiszem, hogy Leordina és Ruszkovo között a Visón sok magyar horgászott volna mostanában. Azt pedig még nehezebben hiszem, hogy halat is fogott, legfeljebb küszt, domolykót, paducot. Augusztus 20-a körül Máramarosban voltam, s miután az ember körbejárta a
A köves hely – Berta László
A köves hely – Berta László A Balaton déli partján a “rendezés” után a nagy kikötők között kisebb mólók, vitorláskikötők szabdalják a betonteknő egyhangúságát. A szabad strand kilométerekre húzódik. Ahol korábban nádasokkal szegélyezett Balaton volt, ott most fű, homok, fácskák
Felfedezés – Kákafoki-holtág
Felfedezés – Kákafoki-holtág Körösök vidéke néhány évtizeddel ezelőtt még csaknem teljesen érintetlen természeti környezetet nyújtott az ott élő embereknek. Az idegen, mint például az üdülő turista, csak kakukktojás volt számukra. De hogy annyi hal legyen ott, és akkor, amennyi valójában
Csapass csukában… ööö, nem: csukázz csapatban!
Csapass csukában… ööö, nem: csukázz csapatban! Ezt megint magamnak köszönhetem. Hogy nem bírom befogni a lepcses számat. Ugyanakkor érthető, mindenkiben megvan a vágy az elismerésre, hogy az eredményeit szétkürtölje, ha mégoly csekély körben is. Nyűgös kettősség ez, hiszen ha beszámolót
Keszegezés vadvizeken
Keszegezés vadvizeken Ha egyszer rendesen utánanéznénk, merre fogják hazánkban a legtöbb vadvízi halat, nagyon meglepődnénk. Nem a Dunában vagy a Tiszában, hanem az országot keresztül kasul behálózó patakokban, árkokban és a sokszor lesajnált csatornákban. Igaz, azokban nemigen jönnek rekordlistás harcsák,
A „Szedetlen” – Berta László
A „Szedetlen” – Berta László Valódi vadvízország közepén, haldokló bokrokkal határolt focipályányi víztükör, egykori tőzegbánya tavak rendszerében. A vízszint emelkedése miatt hatalmas, összefüggő labirintus keletkezett. Az elöntött berek fái és bokrai eszményi haltartó helyekké váltak. Csak horgász legyen a csónak-ülőkéjén,