Viharlámpával a pontyok ellen - Vigh József



A nyári hőség úgy ráült a Balatonra, hogy ember, állat csak tátogni tudott. Fickó kutyám félóránként leballagott a vízhez, s beáll, hogy hűsítse magát, de mire ismét fölkaptatott a tanyához vezető szerpentinen, már száraz volt a szőre, s a nyelve olyan hosszan kifittyent a fogai közül, hogy majdnem rálépett az első lábával. Tódor, a szelíd szarka is épp hogy lézengett, s leginkább a kecskelábú asztal hosszanti lécén üldögélt, nyitott csőrrel pihegve naphosszat. Tán még a hínárosban lapuló pontyok is az izzadtságot törölnék magukról, ha ugyan kéz híján végre tudnák hajtani ezt a műveletet. Horgászat melegben.

A hőmérő üvege alatt 34 fokon állt a higanyszál. Ez volt a nyári „dögvész”, a „süket víz” ideje. Akkoriban még jobban akadt időm hasznos kísérletezésre, mert csak néha vetődött egy-egy horgász a tanyra. Arra gondoltam hát, ha nappal nincs ponty, majd csak lesz éjszaka.
Hadd mondjam még el, hogy nincs varázslatosabb a nyári, balatoni éjszakánál. A hőség ugyan nem sokat csökken, de elviselhető. A végtelen csillagkupola alatt megmérhetetlen méllyé válik a csöndesség, s a felsötétlő nádfal rejtelmes árnyékában, mintha az alvilág olajos simaságú vizem úszna a csónak. Éjfél után elhomályosodnak
a csillagok, s mielőtt a pirkadat ezüstküllői felszökhetnének az égre, még sötétebbé válik a sötét. Szinte lecsapódik, langyos záporként rázúdul a csónakban ülőre, puha és tapintható, akár a fekete bársony. s ilyenkor
- néhányszor szinte megborzongva hallgattam - a nádszéleken megelevenedik a víz, egymást érik a csobbanások és zörrenések: a pontyok vonulnak kifelé a nádból, ahová sokkal kisebb zajjal, talán egyenként tértek be napszállta után.

A nyári kánikula idején valószíníűleg a Balaton vizén mindenfelé fellelhető hínármezők környékén csavarognak a pontyok, de éjszaka rendszeresen kilátogatnak a parti nádasokba. Étvágyuk nem nagy. Csak úgy kaphatunk közülük egyet-kettőt horogra, ha gondosan előkészítjük a portyát.

Mi szükséges az éjszakai nádi pontyozáshoz? Először is jó felderítés. Rá kelt szánni egy szép, csöndes, csillagos éjszakát a megfigyelésre. Ezzel kezdtem én is, annak a 34 fokos, hőhullámos napnak az estéjén.
Kilenc óra tájban szálltam csónakba, s könnyű kormánylapátommal lassacskán evezve, meg-megállva hallgattam a nád „beszédét”. A horgászfülnek oly kellemes nádsusogás elárulta a pontyokat. Főképpen a nád szélén keresgélő halak útvonalát igyekeztem megjegyezni.
A felderítést követő napon hozzáláttam az éjszakai horgászás előkészítéséhez. Az első kísérlethez két helyet szemeltem ki. Sötétedés előtt végeztem el a tennivalókat, hogy a horgászat megkezdésekor ne zavarjam a pontyokat. Levagdaltam a keresztbeálló nádszálakat, s főtt kukoricával megszórtam a nád szélét. A legfontosabb kellék a két - istállóban világításra használatos - közönséges viharlámpa volt. Karót szúrtam a nád tövébe, s mintegy húsz centiméterre a víz színétől, ráakasztottam a meggyújtott lámpát, amelynek kifelé eső oldalát, vastag papírral beburkoltam. Leszúrtam a két karót a csónak rögzítésére is, s ezzel a „felvonulás” meg is történt. Ugyanezt a munkát elvégeztem a másik helyen is. Amikor visszafelé indultam a tanyára, már sötétedett, s lámpáim szelíd, sárga fénye sejtelmesen világította meg a nádfalat.
Mintegy másfél óra múlva már ismét ott voltam az első számú lámpánál. Óvatosan a karókhoz kötöttem a csónakot, zseblámpámat zubbonyom gombjára akasztottam, s kézbe fogtam a botot... Teljesen csöndes, meleg, csillagfényes éjszaka volt. A lámpa körülbelül egy méterre világította meg a nádszálak tövét. Fénye, a papír-ellenző jóvoltából nem bántotta szememet, s a helyet, ahová vetni szándékoztam, jól láttam. Zseblámpám világánál kukoricát tűztem a horogra és csöndesen, a viharlámpától alig fél méterre, a nád tövébe ejtettem a csalit. A víz mélységét persze már előre megmértem, s így úszóm szépen felemelte antennáját, amint a súly leért a fenékre.

Megkezdődött az izgalommal teli várakozás. Üldögéltem a csónakban, feszültem figyelve a legkisebb neszre is a zajtalan éjszakában, amely körülfogott csillagaival. Jó félóra telhetett el, amikor először zörrent meg a nád. Csak sejtettem, hogy merre jár a ponty, a mozgást nem láthattam. Lassan sokasodott a nádsustorgás, és egyszerre csak a viharlámpa fénykörében szememmel is láthattam - billegett egy nádszál. A mozgás újra és újra megismétlődött, egyszer az úszóm is odább lódult, mert a ponty nekiment a damylnak, de kapás nem volt. Ettől tartottam. Ilyen kánikulában annyi természetes csemegét lel a ponty, amennyit akar. Az én főtt kukoricámnak nem sok esélye van arra, hogy izgassa finnyás gusztusát. De akkor miért csavarognak itt annyit? Mégis valószínű, hogy a beszórt kukoricát falatozzák.

Töprengésemre úszóm billenése adott választ. Tántorgott, billegett antennája, aztán egyszerre csak ráhanyatlott a vízre. Még bevágás előtt, szinte reflex-mozdulattal, felkattintottam a mellemen csüngő zseblámpát, hogy ezzel is javítsam esélyeimet, ha fárasztásra kerül a sor. Az akasztás sikerült, s erőteljesen vontatni kezdtem jócskán ellenkező zsákmányomat. A start is kedvező volt. A ponty nem a lámpát tartó karó felé iramlott, s így rövid harc után sikerült megszákolnom. Ötkilós vadpontyot emeltem be a csónakba, s engedjék meg, hogy megmondjam: büszke voltam magamra.

Fél tizenkettő tájban fogtam a második pontyot, az elsőnek az ikertestvérét. Vele ugyan nehezebb dolgom volt, mert olyan erővel ugrott meg a bevágásnál, hogy az első pillanatban nem tudtam a nádtól eltéríteni, s ráakadt egy felém hajló szálra. El kellett oldanom a csónakot, s érte kellett mennem. Megzavartam a helyet, nem is vetettem be újra. Leakasztottam a karóról a lámpát s elindultam a másik „lampionom” felé, amely mintegy ötven méterrel odébb világított. Óvatosan közelítettem meg környékét, s figyeltem, hallatszik-e sustorgás. De csak a csönd, a nyári éjszaka sejtelmes némasága hallgatott a nádas fölött.
Vártam még egy kissé, aztán csónakom fenekére állítottam a második lámpát is, és a varázslatos csillagözönben, az olajos simaságú vízben lassacskán lapátolva megindultam hazafelé....

Viharlámpával a pontyok ellen - Vigh József


Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......