Szivárvány - Berta László



Néha agyad képernyőjén leperegnek régi történetek - idegrendszered húrjai megfeszülnek elfelejtett izgalmak újra átélt emlékeitől - szemedbe csillan elhervadt virágok szirmán a hajnali harmat - orrodat csiklandozza elporladt szénaboglyák illata, mintha most kaszáltak volna - csizmád alatt halkan ropog a hó, ami vízzé olvadva elpárolgott és köddé vált egykoron - karodban érzed a horgászbot és zsinór közvetítette eleven mozgást és erőt, mely ugyan elcsendesedett már, de nem szűnt meg, mert örökkévaló.

Keskeny patak folydogált a falu végén, két megye határán. Egy-egy kiadósabb nyári eső után eltűntek partjai és a zöld rétek piszkos sárga tengerré változtak. Ilyenkor az öreg nyárfák a vízben álltak és szokásuk szerint csendesen Suttogva nézegették hullámzó tükörképüket. Sok áradást-aszályt megértek már és ez meg is látszott rajtuk.
A patakot az országút erős híddal ívelte át. Nem messze a hídtól valamikor régen vízimalom állt. A duzzasztógát maradványai felett a Víz szélesebb volt, mélyebb és csendesebb folyású. Itt, az öreg gát felett és alatt, nád és sás friss zöldje élénkítette a vizet, ami talán combközépig érhetett.

Amikor magányosan bolyongva a határban először vetődtem el a patakpartra, a malomgát környékét még nem fedeztem fel. Kevés, tiszta víz csörgedezett a szelíden kanyargó mederben, és egy-egy arasznyi ezüstös haltest Is megcsillant a napfényben. A parti csalánerdő és a bokrok árnyékában tanyázó szúnyoglégió megpróbálta elvenni a kedvemet a további felfedezőúttól, de valami nem hagyott nyugodni. Néhány nap múlva, egy meleg nyárvégi délután, visszatértem. Rábukkantam a parányi "malomtóra". Már horgászbotot is vittem. Könnyű úszós készséggel tapogattam ki a vízfenék mélyedéseit, a forgók öbleit.
Az egyik nádcsomó tövénél hirtelen elmerült a tollúszó, a bevágás után meghajlott a teleszkópos bot vége és egy félkilós domolykót vezetgethettem a húszas zsinóron. Gilisztára kapott, és több társa is akadt. Nagyon óvatos népség volt. Többször láttam a tiszta vízben, hogy még a bot árnyékától is megugrottak. Végigcserkésztem egy jó hosszú partszakaszt. A 3 méteres bottal át tudtam nyúlni a keskeny víz túlsó oldalára is. Végül visszatértem a tóhoz. Leszereltem az úszós előkét és felkötöttem egy apró körforgó villantót. Botom ugyan nem pergetéshez készült, de elég jól lehetett vele dobálni is, acélosan rugalmas szerszám volt. A második dobásnál a túlsó part felől húztam át a vidáman pergő pettyes "Comet"-et, amikor hirtelen elakadt, de a következő pillanatban már újra megindult. A zsinór ide-oda hasította a vizet, fürgén szaladgált a halam, a korábbiaknál jóval testesebb domolykó. Kifogtam a tavacskából az "öreget". Aznapra be is fejeztem a horgászatot. Megkerestem és megtaláltam, ami vonzott és amit kívántam.

Másnap óriási felhőszakadás támadt. Eltűnt a patak, a gát, a tó, piszkos áradat hömpölygött a réten. De amilyen hirtelen nőtt, olyan hamar vissza is húzódott. A vízállás azonban még néhány napig magasabb maradt a szokottnál. A gátmaradvány kövein zúgva, forrva bukott át a patak. Jó horgászhelynek ígérkezett.

Csendesen a zúgó fölé lopakodtam és az örvénylő vízbe dobtam a villantót. Néhányat fordítottam csak az orsó karján, amikor kemény rávágást éreztem. Karcsú, hosszú haltest vágódott ki a vízből: csuka harapott a pici körforgóra. Nem valami óriás, de az örvényben keményen védekezett. Merítőszák hiányában óvatosan szelídítettem, nem számítottam ilyen termetes vendégre - majd mikor márványozott oldalát mutatva felfeküdt a víz színére, megkockáztatva a sebesülést is, benyúltam két ujjal a kopoltyúi mögé és kihúztam a ferde partoldalra. Az enyém volt. Még fárasztás közben, a gáttól vagy három-négy dobásnyi távolságra, egy bokor árnyékában, egymás után több rablást láttam. Kezem fejével letöröltem a homlokomról a verítéket és néhány éhes szúnyogot, majd vigyázva megközelítettem a helyet. Néhányszor elhúztam a kis pergőt a bokor alatt. Eredménytelenül.

Visszaóvakodtam a zúgó fölé. A második dobás után ismét határozott akadás, újabb csuka igyekezett fejét rázva megszabadulni a horogtól. Sikerült ezt is partra vezetni, eltettem szépen egy csendes öblöcskébe, némi kis dróttal felkantározva, a másik mellé. Úgy látszik, a zavaros áradat lassú apadása után a halak igyekeztek felfelé, az apró zuhatag oxigén dús vízéhez. Újra próbálkoztam a kis halkamrában. Hat-hét dobás - és máris kövér domolykót fáraszthattam. A néhány négyzetméternyi medence alig fél Óra alatt a harmadik szép halat adta. És még nem is lett vége. Meg kellett ugyan szakítanom a szerencsés sorozatot, de délután újra felkereshettem a patakot.

Már régi ismerősként köszöntöttük egymást. Végtelen nyugalom és békesség úszott a patak felett. A nyárfák levelei kedvesen zizegtek, barátságosan csobogott a kis vízesés. Egy fácán zajtalan siklórepüléssel ereszkedett le a közeli kukoricás szélén. Az öreg nyárfára őrvösgalamb telepedett. Újra a gát felett helyezkedtem el és piros pettyes, aranyszínű villantóval próbálkoztam. A harmadik dobásnál már éreztem is az ismerős, erőteljes rántást. A finomra állított orsófék is megszólalt, ívbe görbült testtel, tátott szájjal ugrott ki a csuka a vízből. Nagyobb az eddigieknél és sokkal vitézebb is. Alaposan próbára tette a könnyű szerelést. Drótelőkém nem volt és ezért féltettem a zsinórt az éles kopoltyúlemezektől. A drilling azonban jól akadt a csontos állkapocsban. Még néhány látványos bukfencet mutatott be a koma, azután elcsendesedett. A már bevált módszerrel húztam a partra.

Úgy látszott, hogy kiürült a "raktár". Lassan tovább ballagtam
a parton a híd felé, a folyás irányában. Többször is végighúzogattam
a villantót mindkét oldalon. Két domolykó akadt egymás után, majd
azt hittem megvan mára harmadik is, de egy Víz alatti növénycsomóban leakadt. Odébb vándoroltam, és a következő dobásnál jól láttam, amint egy szép példány megpedzi a csillogó, forgó kis kanalat, de nem tudtam megakasztani. A híd közelében és közvetlenül a híd alatt sikerült még egy-egy éhes domolykót zsákmányul ejteni.
Azután a megnyúlt árnyékok egészen betakarták a patakot. Az alkony előlopakodott a közeli erdő fái közül, és apró szolgái, kis páragomolyagok, játékosan kavarogtak a csendesen suhanó víz felett.
Ennyi egy napra elég is. Többet a patak már nem adhatott, de nem is kívántam. Nemcsak a haltartót töltötte meg, hanem az emlékek szákját is, de ebben a zsákmányt már nem grammokban mérjük.

Igen, ha a természetben nyitott szívvel jársz, emlékeid patakjának egyetlen cseppjében megláthatod a szivárvány összes színét. És ezt a fényt, míg eszmélni tudsz, nem veheti el senki. A tied marad és csak tőled függ, mikor, s hogyan idézed fel, mit szűrsz le belőle okulásként. Vagy egyszerűen csak újra álmodod - nem: újra éled, és ilyenkor megnyugszol, gondjaidat elfelejted, megbékélsz önmagaddal és a világgal.

Az írás a szerző engedélyével jelent meg a horgaszat.hu oldalán.

Szivárvány - Berta László


Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......