Luca széke a Túron



A múltkoriban stéget építettünk az ország talán legvadregényesebb folyóján. A Túr Romániában ered, és Garbolcnál lép Magyarországra. Majdnem azt írtam, magyar földre, de hát ez nem lett volna igaz, hiszen a határ túloldalán is magyar földön folyik. Mikola, Szárazberek, Túrterebes színtiszta magyar falu, nem is beszélve Csedregről meg Kökényesdről. Kevesen tudják, hogy a folyó Magyarországon kettéválik. Sonkádtól egy nyílegyenes, nyolcvan éve ásott ág fut a Tiszának, ezt nevezik Új-Túrnak. Az eredeti ág, az Öreg-Túr pedig kanyarog Túristvándi, Olcsvaapáti felé. Vadregényes víz, csak stéget ne kelljen építeni rajta.

De mi építünk! El kell dönteni, hol is álljon. Túristvándi alatt, ez már biztos, hiszen a kis telek adott – de hol? Hiszen a parton nyolc-tíz méter széles bozót, bodza, kökény, vadrózsa, galagonya, fekete meg veresgyűrű-som, csalán és üröm. A galagonya marad! – ordítja a cimboránk, mert az fává nő, és minden porcikája hasznos. Marad hát a bodzás, veresgyűrűs dzsungel, amit úgy másfél órás közelharc árán sikerül megtisztítani, és végre meglátjuk a vizet. De hol? Vagy tíz méterre a parttól, köztünk összefüggő sásszőnyeg, kákával megtűzdelve. Abba is csapást kell vágni, ám nem tudjuk, milyen mély a víz, az iszap. És azt se, milyen vastag az összefüggő kákaszőnyeg. Hál’ istennek tombol a nap, és a vízben hárman vállalkoznak a kákanyűvésre.

Két óra alatt megtisztítanak egy szobányi területet, addig a többiek akáckarókat vágnak a stég lábainak, tartógerendáinak.
A másik csapat átugrik Milotára, az ottani fűrésztelep tulajdonosa szintén megveszekedett horgász, ő adja majd a deszkát. Egy fél vagonra valót. Én tiltakoznék, hogy minek ennyi, de leintenek. Mire visszatér a deszkás csapat, már délután kettő – még csak a váz áll, és ebéd sehol. Ez még csak hagyján, de hol a pálinka!? Azt persze sikerült otthon felejtenem, száz kilométerre innen, irány hát a falu. Szerencsére tudjuk, merre kapunk jóféle szatmári szilvát, addig megteszi a Géza-napra kapott „körömlakk”, valami keserű likőr, meg az első láda sör.

A második ládával a szilvórium mellé visszük, a még harmatos üvegeket látva azonnal abba is hagyja mindenki a munkát. A munkavezető, civilben pálinkafőzdés és antialkoholista cimbora, a fejét fogja kétségbeesésében, de igazán kétségbeesni csak akkor fog, amikor elfogy a pálinka, és elkezd mindenki dirigálni. Hogy az a deszka nem oda kell, a szeg kicsi, a kalapács félreüt, az oszlopok mélyen vannak, egyébként is inog minden, mindjárt össze fog dűlni az egész tákolmány. Nem dűlt. Estére el is készült a mű, s eldöntöttük, estére horgászat lesz. Persze nem lett. Nyolckor már majdnem mindenki aludt. Reggel viszont mit látok? Egyik fanyűvőnk lógatja a stégről a lábát, bőszen keszegezik. Van is nála már vagy másfél kiló apró dévér, kárász, bodorka. Elégedetten vigyorog: lesz itt nagyobb is.

Be is szór vagy öt kiló méregdrága etetőanyagot, de semmi. Estére feladja, azt mondja, menjünk fel a faluba, igyunk egy hideg sört a korcsmában. A hídról két kisgyerek lógat be egy-egy horgot. Mogyorórúd, ujjnyi vastag zsinór, nagy pontyozó horgok – elvileg semmit se foghatnának. De fognak. Van náluk öt nagy keszeg meg egy akkora domolykó, hogy majd leszakad a szák alatt a karjuk. A telény már kinyúlt szegény, de nem csoda, még tegnap délelőtt fogták. Lett volna több is, de lent a kanyarban valakik egész nap ordibáltak meg kopácsoltak, és elzavarták őket. Miféle emberek vannak? – néznek ránk nagy, komoly szemekkel, mire gyorsan elbúcsúzunk tőlük.

Majd megmondjuk nekik legközelebb: hagyják ezt a hidat, több halat lehet fogni a stégről. Addigra talán bebizonyítjuk.

Balogh Géza írása - Szabadföld.hu

Luca széke a Túron


Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......