Kapásra várva



Az ember úgy van a jó horgászvizekkel, mint a jó borral. El-elkalandozik más pincékbe is, de a legkedvesebbekhez mindig visszatér. Így vagyok én már vagy tíz éve a Nyugati-főcsatornával, annak is a Polgár és Hajdúnánás közötti tározójával. Még mielőtt fanyalogva elhúznánk a szánkat, hogy ugyan mit lehet fogni egy alig pár méter széles, s legfeljebb két-két és fél méter mély mesterséges vájásban, jó, ha tudjuk, hogy a "Nyugati" szóban forgó szakasza egyáltalán nem olyan, mint egy ember ásta csatorna. Vagy három kilométer hosszú, s száz-kétszáz méter széles, tele sás- és nádszigetekkel, hínár- és sulyommezőkkel, hol fél, hol három méteres részekkel - egyszóval igazi halparadicsom.

A víz két oldalán két rossz kis gát vezet, kocsival száraz időben is embert próbálók, esőben pedig járhatatlanok. Elég egy könnyű nyári zápor, a természet máris lehúzta a sorompót. Marad hát a csónak, de észak felől azzal is vagy négy kilométert kell evezni, hogy elérjük az álmok vizét. Délről közelebb, de az északi rész valamiért fogósabb, így aztán a többség oda igyekszik. A többség!? Én még két csónaknál sose láttam többet bent a vízen, ami legfeljebb négy-öt embert jelent. A partról a széles nádgaléria miatt lehetetlen a horgászat.

A környék tele van jobbnál jobb horgászvizekkel - a közelben a Tisza, a Keleti-főcsatorna s a horgásztavak sokasága -, de nyáron azok sajnos sokszor "döglöttek". Ilyenkor főnyeremény egy ilyen víz! Az ehhez hasonló adottságokkal megáldott horgászhelyek egyébként az ország legtöbb csatornáján előfordulnak, a Duna-völgyi főcsatornától a Hortobágy-Berettyón át a Nagykunsági főcsatornáig. Majd' mindegyiket kipróbáltam már, tavaly ilyenkor például a Kiskunságihoz volt szerencsém - a szó igaz értelmében. Mert míg mások szinte semmit se fogtak, én egy fél vödörrel. Bodorkát, törpét, veres szárnyú keszeget - igaz, a barátok nagy halra mentek. Pontyra, amúrra. Hiába könyörögtek nekik az odavalósi horgászcimborák, hogy ilyen melegben nem eszik a nemes hal, ők nem tágítottak. Én megelégedtem a "szeméthallal" - milyen igazságtalan elnevezés, hiszen az alaplevet miből főznénk, ha nem épp keszegből, kárászból! -, s nekem lett igazam.

Ezért szeretjük a Nyugati tározóját is. Amikor leáll a hal a Tiszán, a Bodrogon vagy a Keletin, akkor irány a tározó. Erre a tiszavirágzás után kerül sor a leggyakrabban. Ekkorra a vízre hullt kérészekből hetekre jóllakik a hal, még a keszegfogás is reménytelen. A tározón viszont nincs kérész - én legalább is még nem láttam -, így szabad a pálya. Azonban itt se sokáig, július elejére felnő a gaz, hihetetlenül elburjánzik a sás, a hínár, a kolokán, a békaszőlő. Szinte csak a tározón átfolyó, nyolc-tíz méter széles csatorna marad szabadon, de ott is gyakori az akadás.

Hal azonban van bőven. Ponty is, amur is, de persze főleg bodorka, kárász, veres szárnyú. Azokhoz természetesen finom felszerelés ajánlott. Igen ám, de a sodrásban imbolygó hínárszálak néha meglepően erősek tudnak lenni. Ehhez kell tudni megválasztani azt a zsinórt, amelyik még nem riasztja el a keszeget, s amelyik még elbír a hínárral. Meg a be-beugró ponttyal. Bevallom, nekem nem nagyon szokott sikerülni. Legutóbb például egy hatalmas ponty kapta el az egy szem kukoricámat, s úgy tépte el a zsinórt, mint a pinty. Körülbelül tíz másodpercig volt meg, aztán csatt... De legalább hallottam a zsinór dalolását a szélben. Éteri muzsika. Csak ne volna olyan rövid.

Balogh Géza írása

Kapásra várva


Videót szeretnék küldeni egy

Videót szeretnék küldeni egy robot csalihalról

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......