Behyna Miklós - A sporthorgászás kis kátéja



A sporthorgászás kis kátéja.
Írta: Behyna Miklós.

Nem is olyan régen a horgászás még nálunk olyan kedvtelés volt, amit csak a vizek mentén lakógyermekek, meg a cigányok űztek. Külföldön, Angliában, Németországban s újabban Amerikában ez a sport régi és előkelő helyet foglal el a többi sportok között. Hatalmas egyesületek méregdrága vizi bérleteken, sokszor más országokban, sőt más világrészek vizein űzik ezt a csudálatos gyönyörűséget nyujtó, nemes sportot.
Nálunk ezelőtt 30-40 évvel horgász-sportról még beszélni sem igen lehetett. Azóta azonban a külföldön nyert tapasztalatok, különösen a Budapesti Sporthorgászok Egyesületében tömörült horgászok olyan magas fokra emelték ezt a sportot, hogy ma már bármerre nézünk szét az ország vizein, mindenütt otthonos a sportszerűen horgászó természetrajongó. Bizonyos azonban, hogy a hozzá nem értőnek semmi sem idegenebb, mint ez a sport. Teljesen érthetetlen a laikus előtt, hogy hogyan ülhet valaki egy botról lelógó és vízben ázó zsinór mellett félnapszámra. Éppen itt van azonban a tévedés! Ezek a vízpartján bóbiskoló "naplopók" mindenesetre hasznosabban töltik szabadidejüket a jó levegőn, mintha a korcsmában duhajkodnának. Ezek azonban még nem sport-horgászok, náluk a fogás véletlen vakszerencse, s a horgászásnak ez a módja nem sport, mert sem ügyességre, sem tudásra nincs hozzá szükség.

A horgászat tudománya.
A modern sport-horgász sokkal nehezebb helyzetetben van, mint a vadász, mert míg ez látja mire lő, mikor kell lőnie, addig a horgásznak láthatatlan közegben, a halak életmódját ismerve, kell kifognia azon a vadon, amely őt látja, de amelyet az ember nem lát. Ehhez sok tudás, nagy óvatosság, sok-sok mozgás, fáradozás szükséges. A sport-horgász ritkán jut abba a szerencsés helyzetbe, hogy ülve, pihenve szerezze meg zsákmányát. Folytonos kutatás közben megkeresi a halat és nem várja meg, amíg az véletlenül szerszámjához jön. Ebből következik, hogy az egyes halfajok tartózkodási helyeit, szokásait, táplálkozását, a vízviszonyokat ismernie kell, s ez a könyvekből alig megszerezhető sok természetismeret teszi képessé a jó sport-horgászt arra, hogy előre tudja, milyen halat fog zsákmányul ejteni, hol keresse azt, milyen módon dolgozzék szerszámjával, s milyen összeállítású eszközt használjon az adott körülmények között. Ahányféle a hal, annyiféle a módszer és a szerszám. A vízparton magára marad az ember, s ha eredményt akar elérni, ugyancsak sokat kell tudnia és fáradnia. A modern sport-horgász nem igen jut pihenőhöz. Állandóan kutat, hogy túljárjon az óvatos hal "eszén". Egyben erős testgyakorlatot is végez. Különösen nehezek a viszonyok a főváros közelében levő szabályozott, egyenes partú, járművektől nyugtalanított, halszegény vizeken. Ezért a sport-horgászok többsége vidéken keres szórakozást, s általában, épp úgy, mint a vadász, annál jobb területet talál, minél elhagyatottabb vidéket keres föl.

Fogókészségek.
A horgász szerszámja rugalmas, erős, összerakható nyél, amelynek karikáin vezet át a bot nyelére erősített, orsóra tekert finom, nagyon erős selyemzsineg. A zsineghez szereli a fogókészséget, ami azonban halfajonkint, a vizek milyensége stb. tehát a körülmények szerint rendkívül sokféle lehet. Általában két csoportra lehet osztani és ezek szerint a halakat is: vannak békés halak és ragadozó halak. A békés halakhoz számítjuk az összes úgynevezett fehér halakat, vagyis a keszegféléket, a pontyot, a compót, stb., míg a ragadozókhoz a harcsát, a csukát, a süllőt és a fehérhalak közül a ragadozó őnnek (balint) nevezett keszeg-félét.
A békés halak fogása csendesebb szórakozás, amely mellett el lehet üldögélni és napkúrázni is. Ha ilyen halak tartózkodására és így fogásárais alkalmas helyet találunk, a zsinegre (1. rajz) úszót (póta, pedző) és patonyos horgot szerelünk. A patony a selyemhernyó selyemmirigyéből készült átlátszó, rendkívül erős fonál, amely nem kelti föl a hal gyanujáta a patonyon lógó horog iránt. Minden horgászkészség összeállításánál vigyázni kell arra, hogy az minél egyszerűbb és könnyebb legyen, mert így kevésbbé válik gyanussá a hal előtt. Ha a víz mélységét függélyes ólommal megállapítottuk, az úszót olyan távolságra húzzuk a horogtól, hogy a rátett csalétek pár centiméterrel a fenék fölött lógjon. Az úszó tehát mélységszabályozó, mivel azonban ennek a mozgása árulja el a vízben történteket, csak olyan nehéz legyen, hogy a csalétket elkapó hal ne érezzen ellenállást. A horognak a csalival együtt való lesüllyedését a patonyra szerelt kicsi ólomnehezék segíti elő. Az úszó mozgása árulja el azt a pillanatot, amelyben a csalival eltakart horog a hal szájában van, vagyis amikor a horgásznak gondolkozás nélkül be kell akasztania a hogot a hal szájába. Ez a "bevágás" hirtelen történő, a célnak megfeleléő erős rántás, amely után a legérdekesebb momentum, a megfogott hal menekülése következik. A sportszerű horogkészségek összeállítása olyan, hogy azokkal félkilós halat sem lehet egyszerűen kidobni a partra, mert eltörik a bot, vagy elszakad a zsineg, esetleg kiszakad a hal szája. Ezért a fogott halat ki kell előbb fárasztani, ez a kifárasztás és a magatehetetlen hal kiemelése a horgászsport legnagyobb élvezete. Minél finomabb szerszámmal, minél rövidebb idő alatt, minél nagyobb halat kifárasztva kivenni, sok ügyességet és hidegvért kivánó mulatság. Ilyenkor derül ki, hogy ki az igazi sport-horgász és ki a kontár?

Párviadal a pontyokkal.
Hal és hal között nagy a különbség. Azt hiszem, hetekig ülhetne bárki a fenék fölött lógó csalival olyan helyen, ahol egyébként sok a ponty. Ehhez ugyanis erősebb szerszám szükséges és tudni kell, hogy a ponty mintegy tótágast állva, a fenékről szedi föl a táplálékot, ha tehát a pontynak kedvező helyre bukkanunk s így pontyot akarunk fogni, olyan hosszúra kell vennünk az eresztéket, hogy a csali a patonynak 10-20 centiméteres darabjával a fenéken feküdjön. A ponty, különösen a nagyobb, rendkívül óvatos. A horogra szúrt mogyoró-, diónagyságú, kukoricalisztből, tésztából főzött gombócot egyideig szájában tartja, s ezt az úszó mozgása is elárulja. Az úszó mondja meg azt a pillanatot is, amikor megtörténhetik a bevágás. A Balatonon rendesen olyan helyen tartózkodnak a pontyok, ahol nádasfoltok váltakoznak, hínárcsomókkal, s tiszta sikvízzel. Csak az tudja elképzelni, hogy micsoda élvezet a nád és a hínár közé menekülő horogra került 3-8 kilós pontyot megakasztani útjában, s a kis sik területen tartva kifárasztani, aki ezt a mulatságot végigcsinálta. Gondolkozásra nincs idő: hidegvér, erős szerszám, ügyesség dönti el a párviadalt pár pillanat alatt, mert ha a növényzet közé került a ponty, örökre vége, sőt legtöbbször a drága selyemzsinegnek és a még drágább botnak is befellegzett.

Süllőzés a Bodrogban.
Nagy vihar után értem egyszer augusztusban a Bodrognak egy olyan helyéhez, ahol süllőt gyanítottam. Kővel teleszórt meredek part, már a víz szélés két-három méter mélység, alább a vízfolyás irányában sekélyebb kövecses részlet, egyenletesen húzó víz. Egy szempillantás elég a gyakorlott horgásznak, s tisztában lehet vele, hogyha ég és föld össze nem esküszik ellene, rövidesen süllők kerülnek a hátizsákba. Néhány apró, de már döglött halacskát az ott játszó falusi gyerekek gombostűs horogkészségéről, s felszereltem (2. rajz) a forgó csalival ellátott ("spinnelő") szerszámot. Az ilyen szerszám a ragadozó halaknak éhségére és ügyességére számít, s a vele bánni tudó sport-horgásznak hatalmas fegyvere. Elég nehezen megtanulható mód szerint az ólommal megsúlyozott szerszámot úgy dobáljuk csöndesen a folyó medrébe, hogy közel a fenékhez dolgozva végighúzzuk a szerszámon forgo kis halat mindazokon a helyeken, ahol süllőt, vagy csukát gyanítunk, s lassan a part felé vonva emeljük ki. Természetes, hogy minden akadályra ügyelni kell, mert könnyen odavész a szerszám és a sokszor kincsszámba menő kis csali hal. A fenéknél kell azonban maradni, mert bár a süllő (még inkább a csuka) magasabban is áll és les a prédára, mégis leginkább a fenéken fekvő akadályok, kövek mögött szeret tartózkodni. Alig kezdek "spinnelni", egy csomó jóakaratú tanácsot kapok a bámészkodóktól, hogy ne dobáljam a horgot, mert elzavarom a halat, hogy gilisztát tegyek a horogra, hogy miért nem használok úszót, miért járok, hogy miért nem ülök le, stb., stb. Természetesnek találom a kérdések özönét, hiszen a magyar nép nem igen ismeri a spinnelést és nem tudják, hogy fogast, vagy legalább is süllőt akarok fogni. Csendre intem őket, helyet biztosítok magamnak "a nagy pillanatra", s nemsokára hatalmas rántás jelzi az első éhes süllőt. Ezzel póruljártam. Csak a fejét láttam, de legalább 6 kilóra becsültem. Megrázta a fejét, s az én zsinegem szomorúan lengett a délutáni szellőben. Újra szereltem, erősebben és mikor már a második fogas hevert a fűzfabokor tövében, a kétkedő falusiak furcsán néztek reám. Húsz perc múlva már nem volt fogas a vízben, mert négy darab (11.50 kg.) a bokor alatt pihent velem együtt a jó zöld gyepen. Természetes, hogy nem megy mindig ilyen simán a zsákmányolás, különösen ilyen szép zsákmány megszerzése. Bizony a horgász is sokszor tér haza üres zsákkal, akárcsak a vadász. De fődolog a szórakozás, a jó levegő, és a szabadban való mozgás. A hal? Hányan vannak, akik szívesen lemondanak a fogyasztásáról, de a megfogásáról nem tudnak lemondani!

A furfangos balint.
Egy-egy kitanult öreg példány néha olyan problémák elé állítja a sport-horgászt, hogy ugyancsak törheti a fejét és kutathat fegyvertárában, amíg kifog az óvatosságán. Erre jó példa a következő. A lágymányosi téli kikötőbe ömlik a fővárosi villanytelep turbináin átment, kissé fölmelegedett víz, amely hatalmas iramával mozgásban tartja a félkikötő vizét. A nagy cementcsőből kitóduló sebes vízben néha szép ragadaozó őnök kergetik az apró halacskákat. Ennek a sebes víznek vendége volt heteken át egy hatalmas őnhal, amelyet egy sereg sport-horgász úgyszólván személyesen ismert. Semmi furfang sem fogott az óvatos állaton, pedig hatalmas ugrásaival, szökelléseivel ugyancsak felcsigázta vágyainkat. Sok hiábavaló kísérlet után egy kisujjnyi döglött halon olyan patonyt húztam át, amelynek végén háromágú horog volt a kis hal farkába szúrva, szájánál pedig 5 mm-es horog akasztotta meg. A kis hal elé 3 méterrel jókora úszót szereltem, s a készséget az őn (balint) birodalmába, a parttól 20-25 máre beengedtem. A sebesen rohanó víz hamar kivitte a szerszámot. Ezután a botot mindig más oldalra téve át, nagy nyolcasokat írt le kis halam a vízben. A számítás sikerült. Nemsokára, éppen mikor a készség fordult s az őn azt hitte, hogy most menekszik előle a kis hal, hatalmas rántás, majd veszekedett iramú menekülés jelezte élete végét. Kifárasztása eltartott jó negyedóráig., mert szerszámom nem volt ilyen nagy példányra való, de az eredmény annál inkább kielégített: a zsákmány súlya 4 és fél kg., hossza pedig 71 cm. volt.

Csukafogás.
Ragadozó halakat, csukákat, süllőt, természetesen, más módon is lehet fogni. Mindez azonban a vízviszonyoktól, a partalakulattól, az évszaktól függ. Sokszor bádogból készült (3. rajz) nikkelezett, vagy ezüstözött csavar helyettesíti a csalihalat, mert az éhes, mohó ragadozónak elég, ha valami fényes dolgot lát futni a vízben, azonnal utána iramodik, hozzákap, s a tűhegyes horog máris megfogta. Álló, vagy lassan folydogáló vizek kövei mellett, cölöpöknél, s egyéb, a ragadozó halnak kedvező búvóhelyek mellett, élő kis halakat vezetgetünk (4. rajz) a vízben, s ezzel csaljuk horogra a halat. Ősszel, télen következik el a csukafogás ideje, amelynek megint megvannak a maga különböző módszerei és örömei. A csukafogás legegyszerűbb módja az, amelynél a 4. rajzon látható módon felszerelt hal elé úszót teszünk, s a kis hal ide-oda úszkálva, hívja fel magára a csuka figyelmét. Öreg urak és szórakozott horgászok részére való a nyelőhorgos csukakészség (5. rajz), mert ennek a horgát halastól nyeli le a csuka, tehát nem kell bevágni, magamagát fogja meg. Ha az ilyen szerszám zsinege nincs botra erősítve, hanem csak valami parti tárgyhoz van kötözve, akkor ez a szerszám nem más, mint ősrégi magyar "kivetős csukazsinór".

Műlégy.
Nemcsak a horgászás módjának és a szerszám összeállításának, a vele való bánásmódnak van száz és száz fajtája, de a horogra kerülő csalétek is igen sokféle. Nemcsak a különféle halak természete teszi ezt változatossá, hanem a tapasztalat, sokszor a szükség is. A horogra tűzött rovarokat is lehet helyettesíteni selyemből, tollból, szőrből készült műrovarokkal, vagy akár gummigilisztával is. A műlegyek a pisztráng-horgász sokszor nélkülözhetetlen eszközei. Csonka-Magyarországon pisztráng alig itt-ott található, és a legyeket főleg a ragadozó őn fogására lehet használni. A műlégy dobálásának nehéz technikája van, amelyet megtanulni, nagy türelmet igényel. Ügyesség kell a háromméteres bottal, 10-15 méter hosszú zsineg végén lévő, úgyszólván súlytalan legyet úgy eldobni, hogy a zsineg fába, bokorba vagy a horgász fülébe ne akadjon és a hal vízbe pottyanó rovarnak higyje, mozgásunktól meg ne ijedjen és mi a kapás pillanatában már készen is legyünk a bevágásra.

*

A sport-horgász estére éppen úgy kifárad, mint a túrista, vagy az egész nap cserkésző vadász, de másnap ismét újra kezdené, s ha ideje és pénztárcája engedné, a harmadik országba is elmenne egy-egy szép horgászásért. A természet fensége csábítja folyton a zöld erdőbe, virágos rétek övezte szabadvizek mellé, amelyek nemes örömök forrásai a sport-horgász számára. Aki meg nem próbálta, nyomtatásból sohasem érti meg!

1. rajz: Egyszerű horgászkészség: a zsinóron uszó, ólomnehezék és horog
2. rajz: Ezüstözött fém-forgócsali, melyre rárohan a ragadozó hal
3. rajz: Két darab hármashoroggal felszerelt kis élő hal, ragadozó halak fogására
4. rajz: Süllőfogáshoz felszerelt kis élő hal
5. rajz: Csukatűvel az élő kishal bőre alatt átvezetett nyelőhorog. Ezzel fogják ősszel és télen a csukát. (vége)

Ezzel az 1930-ban, 70 évvel ezelőtt megjelent cikkel mindenkinek békés, boldog Karácsonyt kívánok.



80 éve jelent meg, bocs.

80 éve jelent meg, bocs.

Oh' de nagy örömet okoztál

Oh' de nagy örömet okoztál ezzel a cikkel !!!! - kár, hogy egy fotót nem tudtál mellékelni hozzá, sebaj...
Boldog karácsonyt kívánok.

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......