Horgászorsóm története
Még a 80-as években kérdezte meg öreg barátom – Dezső, egy balatoni horgászatunk alkalmával, hogy hol vásároltam a már több éve magammal hordott – cipelt – horgászorsómat. Szerinte, egyébként elég szokatlan formájú és hatalmas darab itt a Balaton partján. A kérdésre szinte büszkén válaszoltam… bizony nem Magyarországon vettem, és ez régebbi történet…
Még az átkos rendszerben – 1978-írunk – kezdődött a egész…
Igényes horgászfelszerelést, egyszerűen nem lehetett itthon kapni, legyen szó : damilról, horgászbotról vagy orsóról. A népgazdaság szerény valutakészletét nem ilyen marhaságokra pazarolták az illetékesek, úgyhogy mi csak csodálói voltunk a hazánkba látogató Német sporthorgászok, balatoni horgászfelszerelés bemutatójának. (Nem mintha Hokévvel, Germinával, Tokozzal, nem lehetett volna halat fogni….de azért na…)
Egy külföldi kiküldetés kapcsán (Olaszország) határoztam el, jó lenne már egy márkás horgászorsóra szert tenni, gondolván nagyobb eséllyel pályázhatok a Balaton öreg nádi pontyaira. A rendelkezésre álló líra készletemből és a hazulról kicsempészett dollárból talán futná rá? A gyönyörű tengerparti városában, Genovába volt a cég ahol munkámból kifolyólag tartózkodtam. Az üzleti ügyeket letudván a napok hamar teltek. Tolmácsra nem volt szükség mivel az olasszal elég jól elboldogultam, 3 napos kiküldetésem végéhez közeledett. Sikerült a tengerben is többször megfürödnöm, az óvárost is bebarangoltam, gyönyörködtem a tengerparti naplementében és irigykedve nézhettem a mólóról horgászó „taljánokat”.
Elérkezett az indulás napja, gondoltam reggeli után teszek még egy sétát búcsúzóul az óváros egyik kávézója felé, hisz a vonat is csak 12-kor indul. Sétám egy kis tengerparti utcán vitt át, ahol sok régi hangulatos bolt volt. Az egyik üzletben tengeri halászathoz szükséges felszereléseket árultak. Már nyitva volt, beléptem. Érdeklődve figyeltem a hálókat, bójákat, köteleket, súlyokat – mikor a kirakat sarkában egy fadobozban megpillantottam egy csodálatos – Penn Senator No.16 – multiplikátoros orsót.
Torkom összeszorult, még életemben nem láttam ilyen szépséget, képzeletben már erős bambuszbotomra volt felszerelve és 10 kilós tőpontyokat fárasztottam vele a kenesei-nádasban…. mikor a tulajdonos megszólított – segíthetek? Nagyon megörült mikor kiderült, hogy igen jól beszélek olaszul, így hamar megértette mit szeretnék. Kiszolgált még egy vásárlót, azután becsukta az ajtót, – majd kivette az orsót a kirakatból és a kezembe adta. Azonnal beleszerettem ebbe az Amerikai mesterműbe. Elmesélte, hogy egy Francia horgász turistától vásárolta, akinek pénzre volt szüksége a haza útra.
A horgászorsó ára felől érdeklődtem, mire közölte, hogy ennyi és ennyi líra. Próbáltam fejben is kiszámolni, az mennyi dollár lehet? 200 dollár, jött a válasz. Sajnos ennyi pénzem nem volt, próba képen felajánlottam az összeg felét, mire az orsót udvariasan visszarakta a kirakatba és helyi dialektusban az édesanyám egészségügyi állapota felől érdeklődött, majd azt mondta 180 dollár, de csak nekem. Ez az ár, még nem az az ár volt amit szerettem volna hallani, de éreztem…. lehet még ütni a vasat.
Most, arra hivatkoztam, ha nem veszek vonatjegyet, és gyalog megyek hazáig akkor 110 dollárt tudok adni érte. Legyintett és szomorúan leült. 150 az utolsó ár, de ne mondjam senkinek, hogy nála vettem…. mert szégyenli, hogy ennyiért elkótyavetyélte ez a remek portékát. 140 dollárral a zsebemben levegőhöz jutottam…. és elkezdtem dicsérni a Genovaiak vendégszeretetét és hogy milyen szép ez az üzlet, majd letettem a pultra minden vagyonom – 140 dollárt. Az árus elmosolyodott, majd tenyerébe köpött és az üzlet megköttetett. Nagyszerűen becsomagolta az orsót, sőt adott hozzá ajándékba 200 méter erős tengeri (100-as) köplizett zsinórt, amit fregolim javítására használok még így 30 év múltán is, mert a hazai halakhoz túl erősnek bizonyult. Még egy kávéra beültünk a szomszéd utcában lévő kedvenc törzshelyére, itt kicsit beszélgettünk, majd elbúcsúztunk egymástól… a vonatot, már csak rohanva értem el, de nagyon boldog voltam.
A hazafelé vezető úton többször elővette dobozából ezt a kincset és nézegettem. Egyébként itthon tudatosult csak bennem, hogy a hazai viszonyokhoz igazítva, orsómat alsó állásban szerelve, és a hajtókart fordítva kell tekernem, nem úgy, mint a megszokott peremfutó orsóknál, de ezt egy nyár alatt megszoktam. Egyszerűen nem volt ellenfele a Balatonon, nem kellett attól tartanom, hogy alkatrészekre hullik. De sok nagy pontyot segített szákba a kenesei-nádasokban a bivalyerős 5 méteres bambuszbot meg az öreg Senator az elmúlt 30 évben.
Szóval ez volt az első külhoni horgászszerzeményem, majd ezt sok további követte. Következő külföldi kiküldetéseim során, már szinte vadásztam a bolhapiacokat és horgászboltokat, hogy hol csíphetnék el valami különleges horgászfelszerelést, még ha antik darabot is. Sok évtized peca után, letettem a botot, nem horgászok, sok darabot elajándékoztam gyűjteményemből, de a megmaradt relikviákon jól eső érzéssel nézek végig, mert mindegyiknek meg van a maga sztorija…
Üdv Fater
