A harcsakirály (vagy: egy másik életveszedelmes horgászás) - 1917 - Weiland József



Szegény Henricksen Úr szomorú történetét olvasva, nekem is eszembe jutott egy itthon történt borzalmas végű horgászás. A kies fekvésű, Duna menti B. községnél elterülő holt Duna-szakaszban tartózkodó Óriási harcsa már hónapok óta réme és egyben elérhetetlen vágya volt az ottani halászoknak. Nem beszéltek róla másként, mint a "harcsakirály”-ról és kézre kerítése volt egyedüli becsvágyuk. Valóságos expedícziókat szereltek fel és indítottak útnak, de minden igyekezetük és fáradságuk meddőnek mutatkozott. Bármily ügyességgel és bármily erős hálóval is kísérleteztek, a vén harcsa mindig módját ejtette annak, hogy kitörjön, sőt végszükségben képes volt a hálót rongygyá tépni és úgy kiszabadulni. A harcsakirály, úgy látszik, tudatában volt hatalmának, állandó tartózkodási helyén szinte hivalkodva sütkérezett a napon, szinte provokálta a halászokat, hogy - „fogjatok meg, de csak úgy, ha tudtok". De mint említém, minden igyekezet kárba veszett, minden költség hiába volt, mert a vén harcsa eszén és erején kifogni nem tudtak. A halászok kétségbe voltak esve, mindenki a hiábavaló kísérleteiken mulatott és igyekezetük, állandóan gúny tárgyává lett. Egyszer aztán előállott a falu furfangos czigánya és kijelentette, hogy egymaga kifogja a harcsakirályt, ha megengedik. Hogyne engedték volna! A helység kovácsával csináltatott magának egy hatalmas, vasmacskának is beillő horgot, melyet bosszú, vastag kötélre erősített. Majd vett a mészárostól két kiló Jó büdös májat.

Így felszerelve, beült kora reggel a ladikba és elevezett a harcsakirály kedvencz tartózkodási helyéhez. A horgot, a máj rá erősítése után, bedobta a vízbe s minden eshetőségre számítva, a kötelet dereka köré is csavarva, még a csónakhoz ís odakötötte. Igy felkészülve, várta a harcsa harapását. A harcsa őfelsége nem is késett soká. Egy-kettőre bekapta a finom falatot. Bekapta a májat horgostól és a kővetkező pillanatban már ment is vele. A czigány belekapaszkodott a kötélbe és elkezdte húzni. De nem bírta erővel. A harcsakirály óriási erejénél fogva elkezdte a czigányt a ladikkal együtt vontatni, majd pedig száguldozni kezdett vele fel s alá. A megrémült czigny a kötélbe kapaszkodva, segítségért ordított. Közben azonban a harcsa továbbra is rohant vele fel s alá. A falu népe bámészan kitódult a partra. Előbb mulatságos oldaláról fogva fel a dolgot; nevetett a holtra-vált czigány utazásán. A harcsa továbbra is vígan hurczolta a czigányt a ladikján. A nevetés azonban idővel általános ijedelemmé vált, különösen mikor látták, hogy a harcsa nem enged a negyvennyolczbó!

Delet harangoztak, s a harcsa még mindig csónakáztatta a czigányt. A falu népe tanácstalanul állt és nem mert, s nem is tudott segítségére lenni a szegény czigánynak. Estefelé végre mentőangyalként megjelent a falu "Nimródja" a ki aznap valahol a szomszédban orv vadászott. A parton állók elbeszéléséből megtudta a tényállást. De látta is a már-már teljesen elalélt sportkollégája végső vergődését. "Meg kell menteni" - ez volt az első szava s szavát mindjárt tett is követte. Golyóra töltötte puskáját, arczához emelte s mikor a már szintén fáradt harcsa egy pillanatra pihenőt tartott, odalőtt, ahol a bestiát sejtette. Eltalálta - a horog kötelét! A ladikot az ájult czigánynyal még aznap sikerült partra kapni. A harcsakirály azonban gyomrában a horoggal és a két kilogramm májjal, mindörökre eltűnt.

A harcsakirály  (vagy: egy másik életveszedelmes horgászás) - 1917 - Weiland József


nem ertem hogy nem volt egy

nem ertem hogy nem volt egy rendes ember aki kimentse cziganyt en ahogy elolvastam ezt a tortenetet megsajnaltam csorot

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......