Horgászat a nádasban

Horgászat a nádasban
Kevés olyan horgászmódszert tekinthetünk annyira magyarosnak, mint a nádi pontyozást. Talán még a harcsára való kuttyogatás jöhet szóba e tekintetben. Mindkét horgászati módszer sok kitartást igényel. A nádi ponty horgászat – első sorban a Balatonhoz köthető, de kialakult a Velencei-tónál a Tisza-tavon és a nagyobb nádassal rendelkező tavainknál. A módszer, nem csak hatékony hanem rendkívül hangulatos is. A nádi pontyozás legendás eszköze a bambuszbot, melyet házilag készítettek a szakavatott horgászok. Maga a nyers bambusz beszerzése is körülményes volt, mert kevés helyen tenyészett a horgászbotnak is alkalmas fajtája.

Hogy készült a bambusz horgászbot ?
Augusztus végén vágjuk ki 4-5 méter hosszú bambuszszálat. De, lehetőleg a legegyenesebbiket. Most egy év szárítás jön – irány a padlás vagy a kamra. A legideálisabb valami nagy belmagasságú csűr lenne. Ugyanis, súllyal kell húzatni függőleges helyzetben. Ahogy távozik belőle a nedvesség, bizony hajlamos a vetemedésre, csavarodásra, ezt akadályozza meg az pár kiló súly, amit a bambusz aljára rögzítünk. Jövő év nyarán elővesszük az így kiszáradt bambusz botot és gyenge láng fölött még egyengetünk rajta, a bambusz érdekes tulajdonsága, hogy a nyílt láng hatására kiegyenesednek a kisebb vetemedései. Az ízekre vigyázni kell nehogy megkapja a láng. A bütyköket megcsiszoljuk, majd bandázsolással felkötjük a gyűrűket.

A régi időkben duralumíniumot használtak, porcelán betéttel. Évenként – “MATRÓZ” márkájú csónaklakkal óvjuk elkészült horgászbotunkat. Igényesebb horgászoknak, már a 40-as években is volt valamilyen horgászorsó a boton. Ezért, érdemes orsótartót is felszerelnünk, a már majdnem kész bambusz botunkra. Zárójelben jegyzem meg (a régi idők szerelmeseinek), hogy pár éve még horgásztak az öregek a Balatonon olyan 5 méteres egybe bambusz bottal – amin a pár méter – (kb. 10 méter) zsinórt 2 db. egymástól 20 centire bevert kampó tárolta. A horgászzsinór is ehhez a szerkóhoz van kiválasztva, 70-80 – as átmérőjű.

Ezt a bambusz horgászbotot mintha csak a csónakos nádi pontyozáshoz, teremtette volna a mindenható. A nádban nem lehet nagyon elengedni a pontyot, ezért orsóra nem igazán van szükség. A hosszú erős bot feladata a fárasztás volt, – a hatalmas nádi pontyokat pedig a vastag zsinór tartotta pórázon. Későbbi időkben, igény mutatkozott a több részes bambusz botokra is, mert a közlekedés lehetetlen egy ilyen öt méteres dióverővel. A több részből összerakható botok már nem tudták azt – erőben, rugalmasságban amit az egy darabból lévők, elkészítésük pedig otthoni viszonyok miatt lehetetlen, a precíz toldatok és illesztékek miatt. Egyébként, ezek a több részes botok maradta meg hírmondónak az utókornak. Az 5 méteres “egybebambusz horgászbotok” a nagyfater halála után rendszerint szőllőkaróként végezték vagy a sufni mellett enyésztek el – az emlékekkel együtt.

A videó részlet a : Nagy pontyok nyomában c. filmből való.

A ponty a vízinövényekkel benőtt part menti sávban, így a nádasokban és környékükön tartózkodik legszívesebben. A nádi pontyozás egyike azoknak a horgászmódszereknek melynél nem keressük a halat hanem szoktató etetéssel tartjuk helyben. A nádi pontyozáskor alapvetően úszós horgászatról beszélünk, azon belül is a feltolós vagy felfektetős módszerről. Amennyiben a part menti sávban nagyobb egybefüggő nádas van, jó esélyünk lehet a pontyfogásra.

Horgászállásunk kialakításának szempontjai a következők. Nagyon fontos az uralkodó szélirány meghatározása, mert ha rossz helyen karózzuk le csónakunk, tengeribetegek lehetünk a csónak állandó himbálodzásától, vagy szeles időben úszónk gyakran a nádasban landol a dobást követően. Ezek figyelembevételével keressünk egy védett öblöt ahol a vízmélység legalább 1 méter. A dobást, zavaróan belógó nádszálakat kössük össze vagy vágjuk le. A szoktató etetésünket, csak a meder alapos vizsgálata után kezdjük meg, a vízben lehetnek éles vasdarabok, kötelek, üvegcserepek, torzsák. Az ilyen helyeket elkerüli a ponty.

A horgászhelyünk kitakarítása után, jöhet a szoktató etetés, van aki apró szemessel kezdi, hogy az idecsődülő keszegfélék, minél hamarabb “kifürödjék” a helyet. A szemes kukorica is előbb utóbb meghozza a halat. Mindenképp türelemjáték ez a fajta horgászat, mert lehet, hogy 3 nap múlva már ott a jó hal, de lehet, hogy heteknek kell eltelnie. Ne sajnáljuk az időt , ha tehetjük minden nap azonos időben látogassuk meg horgászhelyünk és etessünk be. Ha módunkban áll pár nap elteltével tapogassuk ki a feneket, – kemény-e már a talaj, elfogyott-e a kukorica. Amikorra beérett a szoktató etetés már elég a horgászat kezdetén és befejeztével pár marékkal megszórni a helyet. Csalik tekintetébe a száraz kukorica, az áztatott és főtt kukorica valamint a krumpli jöhet szóba. Van aki a fúrt kukoricára, van aki a fűzött mogyoró krumplira esküszik.

A kitartó etetés majdnem minden esetben meghozza a halat. Amennyiben minden körülmény ideális elkezdhetjük a horgászatot. A módszer lényeges eleme a pontosan dobható, csúszóra szerelt, könnyű és stabil – feltolós vagy felfektetős úszó. Valamint úszónk el kell viselje a nádszálak és torzsák közötti “kiképzést”. Mindkét úszófajta antennája legyen hosszú, így látványosan fogja mutatni a csali felvételét. Sajnos ilyen úszót szinte lehetetlen kapni. Horgunk erős vastaghúsú legyen : 1-2 körüli méretben. Rövid előkére van szükség, az ólmozás egypontos és a horogtól 3-7 centire van.

Zsinórunk legyen 40-50-es legalább, (manapság a fonott jött divatba) horgászbotunk 4 méter körüli erős de rugalmas (a bojlis botok ideálisak lehetnek), orsónk strapabíróan, fékre egyáltalán nincs szükség, mivel a menekülő halat nem szabad beengedni a nádba.