Horgászat a Közép-Tiszán
A csupán Budapesten vagy környékén horgászó sporttársak el sem tudják képzelni, mi a tiszai horgászás. A szőke Tisza középszakasza kanyargós, szeszélyes folyásával magában véve nem szép, de kettészelt kanyarulataiból már vadregényes, haldús mellékágak, ú.n. „Dögtiszák” alakultak, amelyek részben közvetlenül, részben zsilipek révén érintkeznek a szabályozott „Új Tiszával”.
Alacsony vízállás mellett sem tiszta a folyó vize, amint azt a „Zavaros a Tisza” kezdetű népdal is mondja, de ilyen állapotában ártatlan,, mint egy szőke gyermek és haldús, akár egy halastó. Hosszú sávokban föveny borítja az egyebütt agyagos, hirtelenül eső partjait, majd meg beszögellések tárulnak elénk magas, gyakran 25—30 méteres meredek fallal.
Ezek a beszögellések a rablóhalak tanyái. Kellő megfigyeléssel megállapítható, milyen halfajok fészkelték be magukat az ilyen „tanyákra” s akkor azután munkához láthat itt a horgász. Tiszaug Szolnok és Csongrád között fekszik, színtiszta magyar falu, buzogányostornyú, református templomával szinte középpontja a környék halászainak, kik is fenékzsinórral ás varsákkal „dolgoznak” és gyakran szép példányokat fognak.
Természetesen a jó horgásznak is bőséges alkalma nyílik ott a fogásra. De a nyílt Tisza horgászatának eredményét messze felülmúlja az, amit a Dögtiszákon lehet elérni.
Az egyik ilyen régi Tisza kanyarulat, amely csak zsilipen érintkezik a folyóvízzel, 100-120 méter széles és kb. 6 km hosszú félkörben mindkét partját sás, nád ás káka, helyenkint hínár és sulyom nőtte be, süllőben, csukában, sügérben, vörösszárnyú koncérban, compóban ás rákban pedig annyira gazdag, hogy szinte bámulnunk kell rajta. Különösen a compót kell kiemelnem, amely kilós ás azon felüli súlyban fogható, továbbá a sügért, amelyből szerencsés voltam hét darabot egyenkint 70-90 dekás súlyban foghatni.
A sügerek fogása egyébként könnyű, de sajátságos is ; a vízben ugyanis annyi az apró hal, hogy szinte nyüzsög ás mégis csaknem biztosan fogható a sügér döglött halacskákkal vagy keszeg oldalából hasított csuszaalakú haldarabbal. Jellemző azonban, hogy a nádas mellett 10-15 dekásnál nagyobb nem akad a horogra ás a fent említett hét darabot ritka között sikerült fenékre eresztett kis hallal, nagy egyes horogra kapnom és csekély ellenállás után csónakba emelnem.
Ponty nincs ebben a Dögtiszában, illeve van, de elsatnyul, mert szűkös természetes táplálékán kívül semmije sincs. A halász is csak siránkozik a pontyhiány miatt, de arra nem gondol, hogy nevelni lehetne. Így hát a pontyfogás nekem sem sikerült. Ezzel kapcsolatban tanulságosnak tartom a Heinz-féle német könyv ama részét kiemelni, amely szerint „a ponty irtózik a kátrányos dolgoktól” – lehet ugyanis, hogy a halászok varsáiba csak azért nem kerül ponty, mert a varsák fonala és rúdja is kátránnyal van itatva. A compó ellenben kutat a kátrányszagú élelem után ás innen magyarázható a compó fogás sikeres volta.
Egy másik Dögtisza téli kikötő-szerűen érintkezik a folyóvízzel, de torkolata hálóval vai elfogva ás így a benneszorult nagy halak szinte tehetetlenül várják az elmaradhatatlan őszi halászatot. Ez a Tisza-rész romantikus fekvésével, a környéken tanyázó gólyapárokkal, gémekkel, sárgarigókkal, vadgerlékkel ás sok más szebbnél szebb madarával annyira elbájolja a természet imádóját, hogy szeretne leborulni a Teremtő e csodás alkotása előtt. Partjai a legszebb tengerit, nyári ás őszi gyümölcsöst, szőlőt, legelőt termik, mélyebben fekvő helyei pedig őserdő sűrűségű fákkal ás cserjékkel borítván ás a lejtős partról a legszebb horgászás csábít a letelepedésre.
Itt már van ponty ! Nem kell ezeknek málé vagy szemes tengeri, csak jó fürge vörösbarna giliszta, amellyel még feneket sem ért a hehajított horog és már rajta veszt a kisebb vagy nagyobb ponty. Ilyen ős, hasonlóan haldús része bőven van a Tiszának.
Figyelmébe ajánlom tehát a Szolnok és Csongrád közé eső szakasz környékére utazó sporthorgász társaimnak, ne mulasszák el horgaikat magukkal vinni, mert ha csak rövid idő áll is rendelkezésükre, szívesen gondolnak majd vissza az ott elért sikerekre. Különösen kedves emlékem az a folyó Tiszán töltött délelőtt, amikor ugyanazzal a gilisztás horoggal ötféle halat fogtam: harcsát, pontyot, kis kecsegét, sügért és keszeget. Pedig a giliszta itt a folyó Tiszán nem is a legjobb csalétek, a halnak itt a Tiszavirág álcája a csemegéje és ezzel szokták a halászok a fenékhorgaikat bőségesen megrakni.
(1926 – november – Sporthorgászat)
