Hogyan lettem horgász? – Szalkay Béla

Hogyan lettem horgász? – Szalkay Béla – 1948
Négyesztendős kisgyerek voltam, amikor már meglódult bennem a horgászvér. Édesapámnak már komoly segítségére voltam a kukac szedésében, ami különösen a disznóólak körül volt eredményes. Amikor megvolt a kellő kukac készlet, apám vette a horgász szerszámokat és indult a Garam partjára horgászni. Mindjobban ostromoltam, hogy vigyen magával, hiszen én már nagy fiú vagyok. Addig könyörögtem, míg egyszer-egyszer magával vitt. Csendes, jó kibic voltam és határtalan volt az örömöm, mikor megcsodálhattam az édesapám által fogott szép halakat.

Ezek voltak akkori életem legszebb napjai. Talán túl eleven kisgyermek létemre mégis csendben és türelmesen figyeltem, hogy mit csinál édesapám, mikor mozdul meg valamelyik úszó. Pedig akkor már én tapasztalt halász voltam, sőt halászbokrom is volt. Házunk közelében lévő kis patakban, ahol jó combig ért a víz (már, hogy az akkori combomig) én vezettem a néhány pajtásomból álló halászbokrot. Halászszer számunk a “filkas” volt. Valószínűleg tótos elnevezése ez annak a fűzfavesszőből font féltojáshéj alakú kosárnak, melynek hossza 60—70 cm, szélessége 40—50 cm, mélysége talán 20—30 cm.

Legkisebb társunk a parton állva egy félig vízzel telt bögrével várta a halászzsákmányt, mi pedig meztelenre vetkőzve halásztunk. Főképpen azokat a helyeket kerestük, ahol padmalyos, mélyedéses volt a part, vagy pedig bokrok, hínárfélék nőttek a víz szélén. A filkast keresztben a vízfolyás élével leszorítottam a fenékig úgy,hogy a part vonalával szöget képezett. A segítőtársaim egy-két lépéssel beletaposva a vízinövényekbe, onnan kizavarták a halakat. Én aztán alkalmas pillanatban kiemeltem a kosarat a vízből, olyformán, mint a levesből szűrővel kimerítik a zöldséget. A kosárból a víz kifolyt, a zavarásban beletévedt pár apró hal bent maradt. Sokféle halacskát fogtunk ilymódon, de a legértékesebb zsákmányunk a réti csík volt. Néha 20 cm.es kapitális példányok is akadtak.

De hát ez már nem elégített ki, horgászni szerettem volna, mint a nagyok. Egyszer aztán szedtem a disznóól mögött kukacot, elcsentem egy horogpálcát és elindultam horgászni. A Garam-part megközelítésére csak egy utat ismertem, amelyik a mi kis fürdőnkhöz vezetett. Akkoriban még nem volt ott divatos a strandolás. A víz mélyebb helyein két keskeny tutajon keresztbe helyezett gerendákra két méter magas deszkafalat építettek és a tutajok közé egy 3X3 m területű és 1.5 mély léckosarat erősítettek, melynek deszka feneke volt. A vízben lévő ketrecbe néhány falépcső vezetett le. Itt fürödtek az akkori idők divatos, gömbölyded asszonyai, ölükbe vették a magamforma kisgyerekeket, bementek a vízbe és ott zöcsköltek bennünket nagy sikongatások közepette. Hopplá! Hopplá!

Tudtam, hogy a fürdőnk alatt egy kiszögelő partrész van, alatta igen mély a víz, mert mindig óvtak tőle. Még lejjebb, 50—60 lépésnyire egy állandóan kelepelő malom volt. Erre a helyrevonultam én ki az elcsent horogpálcával. Hogy ott mit csináltam, arra már nem emlékszem. Otthon, ágyban ébredtem fel, sokan voltak körülöttem. Furcsa képeket vágtak. Még furcsábbakat kérdezgettek. Szurkoltam alaposan. Úgy látszik rájöttek, hogy elszöktem horgászni. Persze, hogy rájöttek mindenre, amikor csuromvizesen egy molnárlegény vitt haza. ő mesélte el, hogy mi is történt.

A mély víz partján meglát egy világoskék trikós, apró gyereket, amint ott szöszmötöl. Furcsának tartotta, hogy nincs felnőtt kísérője. Figyel. Egyszer csak látja, amint a gyerek belepottyan a vízbe. Nagy, veszedelmes örvény volt ott. Kapja a csáklyát és rohan.

Úgy látszik a védőangyalomon kívül a jó, öreg szent Péter apostol is ott lehetett, nem engedte elveszni a jövendő horgászt. így kellett lennie, mert az örvény, amelyik már több emberéletet nyelt el, engem nem lefelé húzott, hanem a csodálatosan kedvező örvénylés a felszínen tartott. Így a molnárlegény könnyűszerrel kicsáklyázhatott. Igaz, hogy a horogpálcát még akkor is a kezemben szorongattam, de hát ez a vékony pálca nem lett volna elegendő arra, hogy a felszínen tartson, ha a kedvező örvénylés nem segített volna. Az én legelső önálló horgászatom tehát avval végződött, hogy hal helyett engem fogtak ki a vízből.

Szalkay Béla – 1948 – Magyar Horgász