Izgalmas harcsa fogás a Tiszán
Poros országutakon – Ecsedi István, 1925
A Felső Tisza egyik kanyarulatánál magas, meredek part alján pihen csónakunk. A gyenge szellő által felborzolt vízre – ezüst pikkelyek varázsolódtak. A Tisza szokatlanul leapadt. A fenekén pihenő hatalmas tuskók veszélyeztetik a halászok drága hálóját. A halaszat ilyenkor csak a horgászatra szorítkozik. Száz és száz laza horog leselkedik a parton a falánk halakra, öreg csukára és a kövér márnára. Ismét több véghorog 200-300 méter hosszan nyújtózkodik a Tisza hosszában, hogy a fenéken hűsölő halakat és esetleg az értékes kecsegét elejtse. – A halászat mellett éhen halunk. Az idén nem volt áradás, nincs hal – panaszkodik Pista, a fiatal halászlegény. Halász, vadász , éhenkórász – vigasztalja fiát az öreg Pali bácsi. Két napja nem fogtunk semmit, én nem nyújtok több horgot fenyegetődzik fia. Bíz igen nyújtasz fiam holnap is! – szól rá az öreg. Míg igy feleselnek sodródik a víz a part felé. Mindenki lélekzetét visszatartja. Még a nagy kozmás cseréppipáját sem szijja Pali bácsi. Gyönyörű szép harcsa lehet úgy húsz kiló, úszik felénk.
Az árva kis keszeg, melyet a félméteres zsinegre lazán kötnek úgy húznak fel, hogy hátuszonya alatt vezetik át a horgot, megijedt. Két napja, hogy súlyos sebével úszkál a horgon. Szükséges, hogy éljen, mert a harcsa csak eleven halak után kap. A szerencsétlen keszeg utolsó órájában is rémülten menekúl a falánk harcsa elől. Lógatja, rázza az egy szál zsineget. A ravasz harcsa hozzáúszik. Óvatosan körülnézi. Észreveszi a cselt. Ott hagyja. Visszatér. Most farkával fordul feléje. Csapkodja az árvát, hogy kínja nagyobb legyen, leszakadjon a horogról. Újra elmegy. – Ez nem lesz mán a mienk! – szólal meg Pali bácsi. Észrevette, hogy a zsákmány horgon van, nem kap hozzá. Tiszta a víz, lát a hal, ezért nem fogunk magyarázza a fiú. Csak egy cseppet zavarodna meg a víz, akkor lenne szerencsénk! – fordul felém az öreg. – De csend! A harcsa újra visszajön. Még egyszer megnézi a keszeget. Pofájával csapkodja, hátha letudná ütni a horogról. Midőn ez sem sikerül, óvatosan megfogja a farkát: lassan húzza, meg-megrántja. Végre leszakítja, felfalja és boldogan távozik. Zseniális ötlet volt egy harcsától. A halnak is van esze. Ámulva, lélekzetünket visszafolytva szemléltük a csolnakból.
A halászok levertek, bosszúsak: ma sincs semmi. Némán néznek egymásra. Hirtelen éktelen kiabálás zavarja meg a vizek csendjét.
Ne heőő! hoóó! teéé! Hess teééé! – hallik vontatottan a túlsópartról. A kis pedzős horgászok kiabálnak, göröngyel dobálnak egy öreg hatalmás harcsát. Gyenge horgukat féltik. Ha ez a halóriás elkapja, egész vagyonukat elviszi. A viz sodra hullámot ver utána. A kis keszegek, kárászok, márnák eszeveszetten menekülnek előle. Tisztelegnek a halak! – mondja Pali bácsi. Az arcok felderülnek, irtózatos várakozásteljes csend. A nagy harcsa a hosszú horog felé siklik, melyen kétségbeesetten ficánkol a márna, keszeg,csík. – Kap a harcsa, ladikba emberek! – kiált kitörő örömmel a fiatal legény. A horogrúd kolompja fájdalmasan felzokog. A rúd a vízbe rogyik. Hatalmas víztölcsér csapódik fel.
Horgon az óriás. Egy pillanat s két jó ladik a horogzsineg végénél. A csolnakot hajtják a zsákmány felé. Pista merészen a ladik orrára áll és villámgyorsan szedi fel a zsineget. A harcsa észreveszi a közelgő veszedelmet, létfenntartási ösztönének teljes erejével megrázza a zsinórt, óriásit csap. A csolnak orra lebillen a vízig. – Eresz utána. Pista! – kiált az öreg. A zsineg újra szalad. A harcsa menekül a horoggal, viszi a ladikot is. Ember legyen, aki jól kormányoz. Megilletődötten hányom ki a ladikba tóduló vizet. Boszorkánytánc a Tiszán – szólok végre. Pista a ladik orrán áll, merően figyel. A harcsa megpihen. Pista újra villámgyorsan szedi a horogzsineget. Jól vigyáz, hogy valamelyik finom horog a kezébe ne akadjon, mert akkor viszi a harcsa az embert, a csolnakot. Felét már felszedte. A harcsa ujra megbicsaklik. Óriásit csap. Újra húzza a horgot. Eresz még utána! – szól az öreg. A legény ereszti a zsineget. A csolnak siklik előre. A harcsa menekül. Azt hiszi a hal, hogy végre szabad, s íme Pista szedi gyorsan a zsineg másik felét. A játék újra ismétlődik. A hal már fáradt. Sok vért vesztett. Végre megadja magát. Hasával vetődik felszínre. hogy azt higyjék, hogy dög és igy talán el is eresztik. Alig pár méterre van a csolnaktól. Még egy kétségbeesett kísérletet tesz. Nagyot csap. Megrendül a csolnak. Még eresztés, után a csolnak mellé húzzák. -Támasztani! – hangzik az öreg kormányos parancsa. Kevés parancs, mind rögtön teljesítve. A halászoknál a fegyelem elsőrangú.
A sík vízen a csolnak keresztbe fordul. Az evezők a mély viz felett kitolva laposan állanak. A horogzsineg rövidre hurkolva. Kimeríteni nem bírják a hatalmas állatot. -Vágóhorgot neki! – intézkedik Pali bácsi. A ladik aljából előkerül egy félméter hosszú acélnyelű éles horog. Pali bácsi a harcsa álla alá vágja. Még egy hatalmas sebet ejt rajta és jó erős kötéllel a csolnak karikájába köti. Óvatosan beemelik a csolnakba. A csolnak besüpped a drága teher alatt, erősen billeg. A halászok ráülnek a vergődő halra és lassan viszik a part felé. A ladik partot ér. A harcsát egy fájdalmas műtét alá veszik. Egy kis bakarasznyi kemény fát faragnak. Ezzel felpeckelik száját. Pista egy vékony rúdon. vékony, de erős kötelet dug a kopoltyúján keresztül a szájába. Kihúzzák a kötelet és oldalt kívül megkötik. Vigyázni kell, hogy a nyelvét, meg ne sértsék, mert ekkor a harcsa megrázkódik és azonnal megdöglik. A kötél másik végét a partba vert erős karóhoz kötik. A két horgot óvatosan kiveszik, s a harcsa meg van kötve. A hal nagyon vérzik, a halászok izzadnak. Még egy jó emeléssel beleborítják a vízbe és így megkötve el él 3-8 napig, míg el nem adják. A halászok nagyon megörültek a negyven kilós harcsának. Kellett is már ilyen zsákmány, mert alig három napja döglött meg egy 28 kilós harcsa a horgon, mert nyelvét a horog meghasította. Egy héttel ezelőtt pedig egy félmázsás vitte el a horgot. Pali bácsi pipára gyújtott. Pista jókedvűen tervezgette hogy hol értékesíti a nagy harcsát. Béke, elégedettség volt újra.
