Gazsi és a cselgáncs – Vigh József (1962)

Gazsi és a cselgáncs – Vigh József (1962)
Július negyedikén van az évfordulója annak, hogy jó sorsom összehozott Gazsival. Mindössze néhányszor találkoztunk, de emlékezetemben él ezeknek a találkozásoknak minden mozzanata. Nyilván azért, mert a kellemes eseményeket még sokkal több év távlatából is élesen vetíti vissza az emlékezet tükre. Ha bepillantok ebbe a tükörbe, rögtön elővarázsolódik az a nevezetes, tikkasztó júliusi délelőtt, amikor Gazsi először adott életjelt magáról. Persze, akkor még nem ismertem. Nem tudhattam, hogy megjelenésével ritka örömök forrása nyílik meg számomra, napokig tartó, izgalmas horgászkaland formájában.

Most két év múltán, amikor beszámolok az eseményekről, engedjék meg, hogy részleteiben is magam elé idézzem Gazsi felejthetetlen alakját. A halottakat megszépíti az emlékezet. Gazsinak nincs szüksége az emlékezet kozmetikájára sem. Szép volt. Már a bajusza is elbűvölte az embert. Busa feje, hosszúra nyúlt, csaknem csőszerű termete imponáló. Pikkelyei a rozsdába átmenő arany színeiben csillogtak. Súlya, s erre máig is külön jóérzéssel emlékezem, meghaladta a nyolc kilót. Gazsi vadponty volt, s abban az időben a tihanyi horgásztanya vízén egy nádtükör környékén rendezkedett be tartós elszállásolásra.

Napok óta jártam a nádast, anélkül, hogy pontyok nyomára akadtam volna. A júliusi hőség égette a bőröm, megizzasztott az evezés. A Balatonon beállt a „süket” idő, szellő se rebbent, a nádszálak megverten, lehajtott fejjel kókadoztak, s a víz is „bebőrösödött” a nagy mozdulatlanságban. Az égboltról zuhogott a hőség.
Délelőtt tizenegy óra volt. Még egy utolsó próbára vállalkoztam. A csónak orrába térdelve áttörtem a nádfalat, és behúztam magam egy régi, elhanyagolt nádtükörbe. Ahogy elém bukkant a tágas tisztás keresztbe dőlt nádszálaival és „bőrös” vizével, már fordulni is akartam. Üres és sivár hely, sehol egy moccanás. Az evezővel megmértem a vizet: egy méter. Nagyon sekély, gondoltam, s a víz huszonnégy fok meleg. Itt most nem lehet ponty. Hogy kipihenjem magam, rágyújtottam egy cigarettára.

Egyszerre csak tőlem balra erélyesen megmozdult egy nádcsomó. Többször is egymás után. Majd a mozgás lassan közeledett a tisztás csücske felé. „Komoly” mozgás volt. A ponty kijött a tisztás szélére, és ott megpihent. Néha – most már gyengéden – megbökte a mellette álló szálat. Ilyesmitől az ember nagyon megelevenedik, de belülről. Külsőre csak lassított filmfelvételhez hasonlóan. Óvatosan fordultam, emeltem a botot, kukoricát tettem a horogra, a csónak mellett zajtalanul beállítottam a felfektetős készséget a megfelelő vízmélységre, és a horgot odaejtettem a lomhán mozgó ponty elé. Mintegy négy métert suhant a damyl, s úszóm fölfeküdt a víz színére. Ott nyilván sekélyebb volta víz. Új bedobást nem kockáztathattam, vártam. A nádszál nem mozdult. Talán fél perc telt el, a ponty sürgetős tempóban elindult ugyanazon az úton, amelyen jött, visszafelé a nádas belsejébe. Otthagyott faképnél.

Egyetlen ponty volt, amit napok óta láttam. Még egy félóráig lestem rá, de többé nem jelentkezett. Abban biztos voltam, hogy meglátta a kukoricát, hiszen a mozgó nád mellé esett a horog. Nem kellett neki a csemege, sőt, mint aki kellemetlen ismerőssel találkozik, sürgősen távozott. A súly és az úszó csobbanása sem ijesztette meg, mert akkor azonnal elcsörtetett volna. Tehát megfontoltan járt cl, megvizsgálta az ügyet, s úgy döntött, hasznosabb a békés, de gyors elvonulás. Előrébb toltam a csónakom, a tükör fölé hajló nádszálakat levágtam, és beszórtam néhány marék kukoricát. Pontosan megmértem a mélységet ott, ahol a ponty megpihent, hogy a beállításra legközelebb ne legyen gondom. Délután újra visszatértem, de a pontynak nyoma sem volt.

Másnap délelőtt, miután végigbóklásztam a nádast, és pontyot sehol sem láttam, ismét visszatértem a nádtükörbe. Tíz óra elmúlt, amikor elhelyezkedtem, és bedobtam a horgot. Néhány keszegkapásom volt, pontymozgást nem tapasztaltam. De tizenegy órakor megismétlődött az előző napi história: nádmozgást észleltem tőlem balra. Jön a ponty! Némi kerülővel ismét kiúszott a tükör szélére. Erős bizalom támadt bennem. Ennek a Gazsinak – akkor kereszteltem el – ez a vidék állandó tartózkodási helye. A jelek szerint a menetrendet is betartja. Tizenegykor indul, s útba ejti a tisztás szélét.

Izgatottan lestem a nád minden rezdülését. A ponty megállt úszóm mellett, majd nyugodt tempóban folytatta útját a tisztás szélén, és jobboldalt eltűnt a nádban. Hiába vártam rá, nem jött vissza. No, kétségtelen, hogy ennek nem kell a kukorica. Csónakomat ismét kitoltam a tisztásra, s ráhajoltam a vízre, kezemmel árnyékolva csillogó felületét. A fenéken a nádtövek között néhány kukoricaszem sárgállott. A víz teljesen tiszta volt, jól láthattam a terepet. Ahogy csöndben figyeltem, keszegek tűntek elő, bökdösték a kukoricaszemeket, szinte játszottak velük, s végül gyors iramodással elragadtak egyet-egyet. Visszaültem a csónakpadra és eltűnődtem. Kukoricával nem érek célt. Máléval még kevésbé, mert sok a keszeg ebben a sekély vízben. A keszegek miatt állandóan be kell vágni, s újra bevetni. Ha ilyen „lármát” csapok, Gazsi közelembe sem jön. Ugyanez a helyzet a gilisztával is.

Visszamentem a tanyára, s ebéd után krumplit főztem. Gondosan, félkeményre. A móló kövei közt fogtam néhány piócát és visszaeveztem a nádtükörhöz. Kihalt mozdulatlanság fogadott. Kiválogattam a legmegfelelőbb keménységű krumpliszemeket, meghámoztam őket és négyet-ötöt diónagyságúra és -formájúra faragtam. Egyet a csónak mellett bedobtam a vízbe, aztán két karommal elfogva a fényt, kitartóan figyeltem, mi történik vele odalent. Jól számítottam. A vörösszárnyúak hamarosan megjelentek, bökdösték a túl nagy csemegét, de kerekített felületéről nem tudtak lecsípni semmit. Jó ideig görgették ide-oda, végül továbbálltak. Meg voltam elégedve. Most kiderül, hogy Gazsi szereti-e a főtt krumplit? A ponty ismert útvonalán beszórtam a kerekre faragott krumpliszemeket, egy marékra való hámozatlan krumplit kézben összenyomtam, és szétszórtam a tisztáson. Ez a keszegeké, hadd csődüljenek ide azok is.

Másnap korán érkeztem a randevúra és végigvizsgáltam a víz fenekét. Krumplinak sehol semmi nyoma, a megfaragottaknak sem. Azokat pedig csak ponty ehette meg! Tehát Gazsi szereti a krumplit. Persze lehet, hogy a beszórt kukoricából is evett őkelme, de azt nem tudom megállapítani. Ez a krumpli-kísérlet azonban sikert ígér, mert a keszegeket kirekeszti a játékból. Ezúttal két horgot vetettem be. A fölfektetős készséget gömbölyűre faragott krumplival, a másikat vízközt úsztatva piócával csaliztam. Mindent ki kell próbálni, fogtam én már piócával is pontyot. Öt szem kerek krumplit bedobtam, gondosan megválasztva és megjegyezve minden szem helyét. Gazsi pontosságában most sem csalódtam. Tizenegy óra körül – mondanom sem kell, milyen izgalommal lestem – megérkezett. Sokáig csavargott a tisztás körül, és megfigyelésem szerint két szem krumplit fel is szedhetett A horgon levő krumplit közben állandóan piszkálgatták a keszegek, de természetesen a nagy falattal nem tudtak boldogulni. Gazsi közeledtére az úszó billegése megszűnt. Itt a döntő pillanat!

De nem. Ez a ponty intelligensebb, mint gondoltam. Körüljárta a horgot, úgy látszik, gondosan megvizsgálta felszerelésemet, aztán szépen visszavonult a nádba. Tíz percig nem jelentkezett, én pedig nem tudtam tovább várni. Ellenőrizni kell a történteket! Amikor beszórt krumplijaimat kerestem, bebizonyosodott, hogy jól sejtettem, két szem hiányzott. Amelyik krumplit útba ejtette, azt el is fogyasztotta, kivéve a horgon levőt. Mit lehet itt csinálni? Úgy látszott, Gazsi nem kerül horogra. De eszembe jutott valami!

A Soroksári Duna-ágban gyakran megtettem, hogy egész cső főtt kukoricát spárgára kötve leengedtem a fenékre, és másnap megnéztem, kikezdték-e a halak? Ha most ugyanezt tenném krumplival? Gazsi barátom távollétemben nyugodtan bekaphatná, és még arról is meggyőződhetne, hogy a zsinór sem jelent életveszedelmet. Két szem krumplit megfaragtam, cérnával átkötöttem és a cérna másik végét a víz felett ráhurkoltam három- négy összefogott nádszálra. A krumpliszemeket szépen leeresztettem a fenékre. Szórtam több krumplit is a keszegeknek, aztán visszaeveztem a tanyára.

Délután nyugati szél támadt, hullámzani kezdett a víz. Badacsony felől viharfelhők közeledtek. Úgy látszott, hogy az időjárás véget vet az egész kísérletezésnek. A barométer öt millimétert süllyedt reggel óta. Magamban már búcsúzkodtam Gazsitól. Holnapig fenekestül felkavarja a vihar a Balatont, iszapszínű lesz a víz, s néhány napig nem lehet horgászni. Szerencsére nem így történt. Egy-két dühös szélroham végigszaladt a vízen, dörgött az ég, de másnapra nyoma sem volt a rossz időnek.

Délelőtt tízkor ismét botjaim mögött ültem a nádtükörben. A két krumpliszem eltűnt, a cérnaszálak szakadtan lógtak. A csel sikerült, Gazsi jelképesen már bekapta a horgot. Bedobtam az öt szem csalogatót a kiválasztott helyekre, vártam a döntő ütközetet. Megfogadtam: ha ma nem fogom meg Gazsit, a környékét is elkerülöm ennek a tisztásnak.

És Gazsi nem akart jönni. Tizenegy óra lett, tizenegy óra öt, majd tíz, tizenöt perc. Szörnyű csalódottságot éreztem. Nyugtalanul fészkelődtem, s minduntalanul balfelé tekintgettem, oda, ahol kezdődni szokott a mozgás. Talán azért nem vettem észre midjárt, hogy a tükör jobb sarkában ütemesen billeg egy vastag, ferde nádszál. A ferde nádszál aztán megmozgatta a többit is. Gazsi elküldte a névjegyét!

Amilyen lassan telt eddig az idő, most ugyanolyan gyorsan peregtek az események. A ponty végigúszott a tisztás peremén, elérte horgomat, az úszó megbillent… Már rezdült a karom, de az úszó ismét helyére állt, Gazsi letette a csalit. A következő pillanatban aztán olyan hirtelen feküdt fel a könnyű úszó, hogy majdnem elkéstem a bevágással. Keserves harc, az egyrészes bambusz és a hetvenes damyl minden erejét igénybe vevő húzás, csörtetés a tisztás szélén… És Gazsi egy percen belül a szákban feküdt teljes nyolc kilójával együtt.

Azt hiszem a szeme haragosan nézett rám. Talán a cérnára fűzött krumplit találta lovagiatlan fogásnak. Ez most már mindegy. Ítéljenek meg horgásztársaim, s ebből a számomra felejthetetlen horgászélményből vonják le a szükséges tanulságokat.

És akit érdekel a videó: Gazsi és a cselgáncs