30 tonna törpeharcsát fogtak ki az Alcsi Holt-Tiszából



Eddigi legeredményesebb szezonját zárta a már nyolcadik éve futó törpeharcsa-gyérítési program Szolnokon, az Alcsi Holt-Tiszán, összesen 327 mázsányit zsákmányoltak a halászok a más halfajokat veszélyeztető ikra- és ivadékpusztítóból - közölte a Közép-Tisza Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének ügyvezető elnöke.
30 tonna törpeharcsát fogtak ki az Alcsi Holt-Tiszából
A szokottnál rövidebb idő alatt minden eddiginél nagyobb mennyiségű törpeharcsát fogta ki a tiszaugi halászok az Alcsi Holt-Tiszán - közölte Nagy Gyula. Kifejtette: bő két és fél hónap alatt összesen 327 mázsa, azaz több mint 30 tonna törpeharcsát fogtak ki. Ezzel az elmúlt hét esztendő összfogása immár meghaladja az ezer mázsát - fogalmazott az ügyvezető.

Aggod Sándor, a tevékenységet koordináló szövetségi megbízott úgy vélte: a kísérleti jelleggel kipróbált kitűzővarsa nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így öt éve már fenékvarsákat alkalmaznak. Ezeket is elsősorban az ősztől tavaszig tartó időszakban helyezik el a megyeszékhely ismert horgászhelyeként számon tartott 107 hektáros területen.

A zsákmányt egyébként a jégolvadást követően felszedett halászeszközökhöz hasonlóan már elszállították. Az utolsó tíz mázsányi, eddig egy sűrű szövésű hálóban életben tartott törpeharcsát szerdán emelték ki a holtág vizéből - magyarázta Aggod Sándor.

A halászati hasznosító és az általa képviselt horgászok az Alcsi Holt-Tisza biológiai egyensúlyának helyreállását remélik a kezdeményezéstől, amely a hatékonyabb halgazdálkodás és a horgászvíz népszerűségének növekedése révén pluszbevételekkel is kecsegtet.

A halászok számára ez a megbízás a téli holtszezon idejére biztosít munkát és szerény, ámde biztos bevételi forrást. Az apróbb törpeharcsákat jellemzően vadásztársaságok veszik át a vadak olcsó téli fehérjepótlásának céljából. A nagyobb, kereskedelmi forgalomban is eladható méretű példányok kilóját pedig 250-300 forintos átvételi áron értékesítik.

Forrás:metropol.hu

30 tonna törpeharcsát fogtak ki az Alcsi Holt-Tiszából


Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......