Elhunyt Matula Gy. Oszkár író, újságíró

86 éves korában elhunyt Matula Gy. Oszkár író, újságíró
Nagyváradon született 1938. november 16-án. Eredeti foglalkozása vasesztergályos. A technikum elvégzése után főmunkaidőben művezetőként és szakmunkásoktatóként dolgozott. Közép- és felsőfokú tanulmányait esti, illetve látogatás nélküli tagozaton végezte, később romániai magyar lapokban publikált.

1984-ben települt át Magyarországra, kezdetben a budapesti Hírlapkiadó Vállalat alkalmazta üzemi lapoknál, aztán a Pest Megyei Hírlapnál, majd a Népszabadságnál dolgozott főmunkatársi státuszban. 1987 óta volt a MÚOSZ tagja.

Íróként a Magyar Horgásznál debütált, 30 évig volt a lap állandó külső munkatársa. 22 megjelent könyvének többsége (novellák, kisregények) a horgászattal foglalkozott, s ezen belül a környezetvédelem fontosságát propagálta. Nyugdíjazása után az általa alapított Matula Press Sajtószolgálat Lap- és Könyvkiadó Bt-t irányította.

Hamvait a kispesti Munkás Szent József-templom altemplomában helyezték örök nyugalomra. Emlékét megőrizzük.