Egyszerű, és igaz!
Majdnem három évtizede születtem egy Tisza menti kis faluban, ahol a mai napig minden szabad percem töltöm. Édesapám Tiszai halász több mint 30 éve, aki határozottan abban a tudatban nőtt fel, hogy minden egyes falatért és forintért a saját két kezével kell megdolgozni – vagy azért meg szenvednie – és azt csak tisztességes úton szerezheti meg. Az Ő korosztályában nem volt annyi lehetőség, sem tanulásra, sem munkára, mint talán a mai világban. Elkezdett egy-két helyen dolgozni fiatalon, már akkor amikor annyi idős volt, hogy most még rég kötelező lenne iskolába járnia. Egy egyszerű vidéki emberként élt.
A nagykorúságát átlépve egy falubeli Öreg Halásszal kezdett eljárni halászni.
Először is – eljárni halászni. –Mi is ez? – Ilyenkor a környezetemben mindig minden ember arra gondol,hogy bottal, mint a horgászok úgy űzik mesterségüket, vagy , hogy elrekesztenek (amit megjegyzem a törvény nem is enged) egy egész vízterületet vagy szakaszt és kifogják az összes halat…..de ezt majd részletesebben később, de íme a halász jelentése, ami a nagykönyvben meg van írva: „Igazi magyar halász az, a ki ősi szerszámmal, ősi módon, kötésben vagy felekezetben űzi mesterségét” – melyhez saját kezűleg készíti szerszámait! Ezt csak a további könnyebb érthetőség miatt jegyeztem meg.
Arról nincs tudomásom, hogy mi lett az Öreg Halásszal, de azt tudom, hogy Édesapám egyedül folytatta a mesterséget. Ideje volt bőven, hogy kitanulja. A kezdetek kezdetén jött össze Édesanyámmal, akivel nehezen éltek meg, mert ugye a halászat nem olyan, hogy ledolgozom a 8 órát majd hó elején megkapom a fizetésem. Itt nincs fizetés, ami a számlára jön, vagy amit a kezünkbe adnak. Ott vagy van – vagyis fognak halat a szerszámmal, vagy nem… és aztán jön az, hogy a zsákmányt egyáltalán el tudja-e adni.
A memóriám ha nem téved körülbelül 4-5 éves lehettem, amikor arra emlékszem, hogy a fa csónakban ülök, mellettem valaki, Édesapám meg a csónak elejében egy hosszú fát próbál leszúrni a vízbe. Majd ezek a napok-ezek a „képek” egyre többször fordultak elő. Majd a következő, hogy egy hosszú madzagra még több kis madzag volt rákötve, aminek a végére mindig gilisztát vagy békát kellett rakni. Aztán előttem van, hogy egy nagy széles sok kis- és nagy kockás cérnás anyagot ráznak, amiről a nyálkás víz mind az arcomba csapódik.
Egy-két év múlva a gát oldalban szaladgálok a kecskebékák után.
Első pár iskola évemben a nyári szünet első napjáról az utolsó napjáig a vízparton voltam, de ez szó szerint. Még mosdani sem mentem haza, pedig körülbelül egy kilométerre voltam a házikónktól. Volt, hogy teljesen egyedül voltam ott. Ezek voltak általában a szép napos idővel járó időszakok, viszont a telet sose szerettem. Az kis koromban annyi emléket jelent, hogy mind Édesapa mind Édesanya ül reggeltől estig egy széken és saját kezével köti a halászathoz szükséges szerszámokat.
Na de ahogy kezdődött a kikelet, úgy a szüleim is megindultak. Ekkor a télen megkötött szerszámokat készre felszerelték, hogy a tavaszi árvíz „gazdag” legyen. Ez mind a gyermeteg látásomból megmaradt képek, de most lássuk a friss fotókat körülbelül ugyan ebben a sorrendben. Ülök a csónakban és tiszta erőmből húzom a ladikot, hogy Édesapa le tudja rakni a varsát a vízbe folyás irányába. – Mi is ez? – Varsa: leszűkített kúpos háló, amibe a halat egy szárny terel be egy sípon át, amiből viszont már kijönni nem tud. – Megjegyzem sérülést nem okoz a halon, ez csak egy csapda.
Ismét ülök a csónakba és húzom előre folyással szembe a ladikot, amíg Édesapa a gilisztát fűzi a horogra. – Mi is ez? – Tető vagy fenék horog: a víz felszíne alatt (vagy fenéken) húzódó horog kötések csalival. Megjegyzem, nagyobb sérülést nem okoz, sőt még kisebbet, mint a horgászok hármas horga.
Hajnali 5 óra, rázom a hálót a csónakban állva, körülöttem csak a nagy csend van. – MI is ez? – Tükörháló: kisebb szemkötésekből álló, perlon anyagból készült, majd az, az azt takaró nagyobb szemkötésekből készült, úgynevezett regina egysége. Megjegyezném, ha már valaki látott ilyet, tudja, hogy csak a méretében úgymond passzoló halak akadnak – nyakzanak bele, amitől a hal nem döglik bele.
A halász nem az az ember aki, lopja a halat és a napot. A halakat nem kínozza. Édesapám minden reggel 4 órakor kel fel. A szezonra alkalmas szerszámokat megy mindig megnézni, hogy lett e fogás. Ez egy délelőtt, majd délután ismét elindul az adott szerszámokat újra vetni, kirázni, kitisztítani, megrakni csalival.
Majd este, általában sötétben ér haza. És , így ahogyan a napját ledolgozta, még koránt sem biztos, hogy lesz fogás. Minden év más és más. A halak is változnak, bár mindegyiknek megvannak a jellemző szokásaik, vonulási menetük, mit –hol- mikor esznek, ugyan úgy, ahogyan az ívásuk (azaz termékenységük „tánca”) is rendszerezett. Na de mondjuk, hogy jó fogás volt reggelre, de ebből még mindig nincs jövedelem. Évek hosszú során kell kialakulnia egy vendégkörnek, mint például minden üzletben. Ráadásul a hal létfontosságú volna az egészséges életmódhoz,de sokan nem engedhetik meg maguknak. És valljuk be idegenkednek is tőle, aminek rengeteg oka van. Például a volt cián szennyezés, vagy az elkészítése,vagy van aki a szagától irtózik, de sorolhatnám. Van aki csak ünnepekkor eszi talán egy évben egyszer.
Tavasszal az árvíz, már ha van, a halásznak az a bőség zavara. Akkor minden hal megindul a vízzel, keresik úgymond a „ az új vermelő helyüket”. A tél elejétől egészen tavaszig a halász csak annyira lép ki házából, hogy léket vágjon a vizeken. Ekkor saját kezével köti minden szerszámát, amire sokszor ez a két hónap igen csekély, mert valljuk be csak emberek vagyunk nem gépek- meg persze ezeket az embereket hívjuk halászoknak, akik ekként végzik mesterségüket.
Körülbelül ez a 30 év kellett ahhoz, hogy Édesapám mestersége valójában alkalmas legyen a megélhetésre és arra, hogy fenntartsa családját. Az utolsó pár év emléke már bővült, hisz ez idő alatt már nem csak az számított, hogy legyen betevő és anyagi jövedelme, hanem az is, hogy ezt az úgymond körforgást, természeti folyamatot meg is óvjuk. Ahol születtem, ott a Tisza vonalában hatalmas árterület van, ahol több mocsaras található. Ha az árvíz megjön tavaszkor, ezek a vizek megtelnek és rengeteg ivadék marad benne, de eljön a nyár és ezek a vízcsoportok a kiszáradásig jutnak el. Ekkor lépünk mi, vagyis egy halász közbe, aki megteheti, hogy ivadékot mentsen, mert más úgy sem fog lépni. Ilyenkor kisebb szerszámokkal teljes egészében megszűrve a vizet lehalásszuk és az összes ivadékot, ami mindenféle hal fajt átölel, egy másik, úgymond vagy horgász vízre, vagy élő folyásra szállítjuk. Ebből jövedelem nincs, de a halásznak gondolnia kell a holnapra a jövő évre , a jövő évtizedre.
A horgászok, a mai napig azt hiszik, hogy a halász élete könnyű és maga a bőség zavara a halak terén, de sokan nem tudják, hogy ez nem így van. Ahhoz, hogy valaki halász legyen, halász engedély, területi és halász jegy kell illetve az adott folyamkilométert minden egyes évben bérelnie kell egy bizonyos összegért, melyet az állam kér. Továbbá meg van határozva, hogy ezekre az adott folyamkilométereken mikor- mennyi szerszámmal lehet halászni. Csak mondok egy példát: egy folyamkilométerre körülbelül 15 db varsa- na ez egyenlő a nullával, márt csak azért is mert a Tiszának is két oldala van. Ha valakit ez érdekel keresse meg a jogszabályban. Viszont, de elmondanám, hogy több kilométeres szakaszon a több alkalom az, hogy fogás nélkül ér haza Édesapám. Minden évben más a fogás, más halak jönnek, van amikor az egyikből van több, van amikor a másikból kevesebb. Viszont, ha a horgászok bele gondolnak, ezt ők is tudják.
A halászok az adott vízterülethez tartozó halász szövetkezethez tartoznak, ahol mindig el kell számolniuk a fogással illetve segédkeznek a szövetkezet által szervezett néhai hal-ivadék mentésekben, vagy épp a haltenyésztésben.
Viszont van egy másik véglet, akinek nem kell leadóznia a kifogott hal után, vagy nem kell szerszámot kötnie, vagy bérleti díjat fizetnie és még csak számla képesnek sem kell lennie, vagy nem kell naplót vezetnie a kifogott halmennyiségről, na Őket hívjuk orvhalászoknak. Azok az emberek, akik a fent leírtakkal mit sem törődnek. Nem foglalkoznak azzal, hogy holnap lesz-e hal a Tiszában, vagy, hogy mástól a kenyére valót veszi el azzal, hogy illegálisan illetve esetleg állatkínzás módszerével fogja ki és adja el a halat.
Ezek az emberek, vagy a horgászok nagy szövetsége, például hol volt a 2000-es cián idején? Akkor mért nem fogtak össze, mint a halászok, hogy sikerüljön helyre állítani a régi „rendszert”? Tudnék ajánlani egy dokumentumfilmet mindenkinek: Egy halász története- Az általam leírtakat mind bizonyítja.
2013-as év, amikor valamilyen oknál fogva nagy hírt kelt a halászati törvény változtatása, módosítása, ami a régi öreg és mesterségüket példaképp űző halászok életét teszi tönkre. Megpróbálok olyan példákat felhozni, hogy az minden ember számára érthető legyen. Mi az a bio termék? Amit nem mesterséges úton állítanak elő. Menjünk be egy hipermarketbe , a gyümölcsök közé. Minden paprika, paradicsom egyforma, nagy, és azt mondanánk rá, hogy tele van élettel. Azt a paprikát és paradicsomot nem kertben nagyanyáink ültették és locsolták, hanem egy nagy szervezeti egység vegyszerrel, úgymond felpumpálva „állította elő”, hogy a szegény emberek igényeit a lehető leggyorsabban és költséghatékonyan szolgálja ki.
Majd menjünk arra a részre, ahol a halak vannak. Senkinek nem tűnt még fel, hogy minden hal egyforma méretű? Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az nem egészséges hal és valóban mesterségesen nevelkedett. Ezeket a halakat egy-két vagy akár több nyaras halaknak nevezzük, mert ugye így számolják az éveiket. Viszont mindenki tudja, hogy ami zárkában, elkerítve nőtt fel az nem olyan mint amit a természet adott, amit a saját ökológiai körforgás megteremt.
Sok vevő tisztában van vele, hogy például a természet adta vizek halai finomabbak, és például nem zsírosak vagy nem édesek stb.
Úgy gondolom, hogy ennek a szabályozásnak nem arra kellene irányulnia, hogy azt a néhány öreg mester embert (halászt) megfosszák az életük értelmétől, ami egyébként is kihaló szakma, hanem arról kellene szólnia,hogy szigorítsák az orvul és tisztességtelenül rabló emberekre kiszabható szankciókat, valamint ezek ellenőrzésére biztosítsanak hatóságot, ne egy rendőr legyen 100 folyamkilométerre, aki évente egyszer jut el esetleg egy adott szakaszra.
Sok emberrel találkozom, akik azt sem tudják, hogy mi az, hogy halász, hogy egyáltalán volt ilyen, szinte csak múzeumokban lehet megnézni – részben- , hogy mit is csináltak ezek a mesteremberek.
És akkor térjünk ki a horgászok véleményére is. Mért ellenségeskedik a horgász és a halász? Nekik kellene a legjobb barátoknak lenniük. Ők együtt védhetnék és óvhatnák legjobban azt a csodát, amit élő vizeink adnak. Bár nem mondom, biztos nekik is van sok dologban igazuk és nem minden halász olyan mint az én példám. Nekik kellene együtt összefogni, nem egymás ellen lenni. Az egyik horgásznak sem jut eszébe, ha most „megölik” a halászatot az élő vizeken, akkor a horgászatot is megfogják…. Csak majd szép lassan…és minden így fog megszűnni, ahogyan azt már a jogszabályok folyamatos változása is mutatja.
Hány halászt kérdeztek meg a véleményükről a behozott jogszabály változások vonatkozásában?
Megkérdezte valaki azt tőlük, hogy miből fognak élni ez után? Az, aki ezeket a jogszabályokat írta, alkotta, volt valaha egyáltalán élő vízen? Régen mért éltek meg egymás mellet a horgászok és halászok nyugalomban? – mért mondják azt, hogy erre azt, hogy ez a jogszabály egy évszázados vitát zárhat le? Mért van most az a feltételezés, hogy kifogják előlük a halat, mikor most kevesebben vannak a halászok mint valaha voltak és a horgászok meg vagy kétszázszor annyian?
Nem esetlegesen arra kellene figyelnie az államnak, hogy mondjuk a 2000-ben okozott cián után gyorsabban pótolják a halivadék állományt? Vagy, hogy több szövetkezetet hozzanak létre a halak szaporítására és majd azt telepíteni az élő vizekbe? Régebben mért volt több hal az élő vizekben, és most mért van kevesebb? (Ami egyáltalán nem igaz!)
Hát nem azért mert a halász kifogta.
Mondjuk mért nem szüntetik meg a sertés telepeket? A nagy malacokat mért nem engedik szabadon és csak egy bizonyos méretet vágunk le? Vagy csirkét ne együnk csak augusztustól januárig? Meg azokat ha megakarjuk enni altassuk el, ne szúrjuk le meg vágjuk el a torkukat,,,,mert hát milyen dolog már ez. Mi lesz később? Édesapám több mint 30 év munkáját most eldobhatja a rengeteg szerszámmal együtt. Ki fogja úgymond megtéríteni a „kárunkat”? Akkor mikor a cián volt érdekes módon több embert foglalkoztatott, hogy mi lesz velük, most nem?
Sosem fogom megérteni ezeket a dolgokat, de remélem azok, akik ezt elolvassák, egy kicsit átélik a helyzetüket ezeknek az embereknek és majd a nagy joglakotok nem csak úgy légből kapva, hasra ütésszerűen döntenek a felvetett javaslatokról. Én nem bántom őket sem, de biztos vagyok benne, hogy nem tudják kik is azok a HALÁSZOK!!!!
