Dunai horgászkalauz – a főváros határai között – Dr. Hunyady Attila írása
Ez a hasznos írás 1992-ből származik és az akkori horgász lehetőségeket mutatja be a fővárosi Duna szakaszán. Azóta lett új hidunk, meg sok partvédő kövezésünk, és az írásban említett kanálisok többnyire már megszűntek. Egyszóval, az elmúlt 3 évtized alatt már történtek változások, de azért sok aktualitása van még ennek a kitűnő leírásnak.
Dunai horgászkalauz – a főváros határai között
Jó néhány évvel ezelőtt írásom jelent meg a Magyar Horgász-ban, mellyel a horgászturizmust szándékoztam népszerűsíteni, rámutatva arra, hogy a fővárosi horgászat lehetőségei, nehézsége, nem utolsósorban igen változó eredményessége miatt érdemes felkeresnünk a távoli, ismeretlen vizeket, vagy Dunánkon a fővárostól 50-60 km-es körzetben próbálkoznunk.
Nem gondolom ugyan, hogy csupán erre a „buzdításra” (hiszen számtalan hasonló cikk jelent meg különböző szerzők tollából e témakörben), mindenesetre olyan jól sikerült a közös népszerűsítés, hogy olyan helyeken, ahol naphosszat lehetett zavartalan magányban horgászni, az utóbbi időben gondot jelent egy „úsztatásnyi” szabad hely szerzése. Tass túlzsúfoltságát a szezonban legtöbben ismerjük, hasonlóvá kezdenek válni a közeli ruganyok, parti kövezések is.
Jómagam a budai Duna-parton váltam több mint harminc évvel ezelőtt horgásszá. Nemcsak az évtizedek megszépítő rózsaszín szemüvegén át nézve írhatom le: ezek az évek mind a mai napig kedves emlékként, olykor-olykor valóban nagyon eredményes horgászatokként maradtak meg emlékezetemben. Kezdőként, kezdetleges felszereléssel űztük a jaszkókat, paducokat, márnákat. Láttuk a tapasztalt Öreg horgászok eredményeit, s aki nyitott szemmel járt a lépcsőkön, magaspartokon, kezdeti eredménytelenségei ellenére a saját szemével győződhetett meg arról, hogy a zsúfolt, zajos, városban a kőfalak közé kényszerített Dunában is bőven akad hal, csak érteni kell megfogásukhoz. Hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy a hajdani halbőség jelentősen megcsappant, illetőleg egyes fajok eltűntek, vagy alig-alig foghatók, ismét mások nagyobb számban jelentkeznek, mint annak idején. Elsősorban a paducállomány csappant meg a két-három évtizeddel korábbihoz viszonyítva. Csökkent a jászkeszegek és a domolykók száma is. Kifejezetten emelkedett viszont a dévérállomány, az ezüstkárászok pedig alkalmanként inváziószerűen jelennek meg a horgászok nem kis örömére. A márnaállomány jónak mondható.
Nagy érdeklődéssel figyeltem – rendezőként – az 1991 júniusában megrendezett, az ATARI cég által szponzorált „Budapest Kupa” horgászversenyt. A verseny – bár dicséretesen nagyszámú jelentkező akadt – sajnos nem bizonyította, hogy a fővárosi Duna-szakasz halbő horgászvíz. Jó néhány, egyéb vízen kiválóan szereplő halfogó válogatott kerettagunk igen mérsékelt eredménye sem ezt támasztotta alá, igaz, hogy a vízállás nem volt kegyes a versenyzőkhöz, hiszen éppen ellepte a parti kövezést, ami kifejezetten előnytelen azon a partszakaszon a horgászatra. Mégis, előfordulnak biztató jelek, szép eredmények, mint például az 1990. december 6-i nap, amikor a Szabadság-híd feletti részen, a meleg forrásoknál horgászó kb. 20 sporttárs közül legalább ötnek állandóan hajlott a botja a megakasztott jaszkók alatt. 1991 ősze sok szép márnával jutalmazta a horgászokat, különösen az éjszaka próbálkozókat, s tudomásunk van több, valóban szép süllő, balin, domolykó wobblerrel, twisterrel való zsákmányul ejtéséről. (Ez utóbbiakról egy kísérletező kedvű ifihorgász számolt be.) Minden évben megszokott a keszegezés közben, úszós módszerrel akasztott többkilós ponty, márna fogása.
Szóval: bár kapitális fogásokra, sok kapásra nem számíthatunk, aki ennek tudatában kiegyezik ezzel, céltudatosan, kitartóan horgászik, legtöbbször nem fog hal nélkül hazamenni. A hosszú fővárosi Duna-szakaszon szinte minden vízállásnál lehet helyeket találni. A hirtelen, zavaros áradás teremt csak olyan körülményeket, hogy valóban nem érdemes horgászni, vagy a nagy záporok után a kanálisokból kizúduló szennyes víz teheti reménytelenné a horgászatot. A lassú, tiszta áradás (és különösen ennek kezdeti, „pezsdülési” szakasza) vagy a megállapodott, csak néhány cm-t apadó víz egyaránt jó feltételeket jelentenek számunkra.
A módszerek tekintetében a könnyű úszós felszerelés keszegezésre (dévér, karikakeszeg, jász, paduc, szilvaorrú keszeg, ezüstkárász, bodorka), a nehéz fenekező szerelék márnára, a könnyű fenekező éjszakai, part közeli márnázásra, a tapogató felszerelés süllőre, domolykóra, valamint a wobblerezéshez, twisterezéshez középerős pergető felszerelés ajánlható.
A fővárosi Duna-szakaszon – mely a jelentősebb horgászhelyeket számítva a pünkösdfürdői kőgáttól a nagytétényi sertéshizlalda kifolyója alatti részig tart – elsősorban a könnyű úszós felszereléssel érhetjük el a legjobb eredményt. Mivel a sodrás sebessége átlagosan 3,5 km/h között változik, és a partról úszós szerelékkel elérhető részek mélysége is jelentős eltéréseket mutathat, ez a „könnyű” szerelék egyes helyeken (sekélyebb víznél vagy gyengébb áramlás esetén) 1-2 g teherbírású úszót jelent, másokon (mély, gyors vízen) 58 g-nak felel meg. (Természetesen a fenékólom súlyát is ugyanígy meghatározzák a fent említett körülmények.) A Duna medre kemény sóder, sok helyen sziklás, köves, mint pl. a legmélyebb (12 m) részen, a Szabadság híd fölötti szakaszon. Jelentős mélységű a Margit híd fölötti szakasz is (7,5 m) és az Erzsébet híd fölötti rész (8,5 m) a hajózóútban.
Iszapos fenék csak az öblökben (Népszigeti, Hajógyári öböl, Lágymányosi téli kikötő, Hárosi öböl – ez sajnos szinte a teljes használhatatlanságig eliszapolódott), valamint a Hajógyári ág felső részén fordul elő. A part szórt kövezéssel van biztosítva a kiépített partok mentén, mely mintegy 4-10 méternyire nyúlik a mederbe. Néhány éve igen intenzív kövezést hajtottak végre a vízügyiek, pótolandó a megsüllyedt, szétszóródott régi parti kövezést. A Lánchíd budai pillérénél hatalmas drótfonatú zsákokban süllyesztették le az úszódaruk a termésköveket. Hasonlóan rakták meg a budai Duna-partot is, ezek valóságos horogtemetők, elsősorban a fenekezést teszik szinte lehetetlenné. A fenék egyébként is igen akadós: a második világháborús híd- robbantások, drótkötelek, töméntelen beszakadt vastag horgászzsinór és az ezek közé szorult hordalékfaágak nagyon nehéz horgászvízzé teszik a fővárosi Duna-szakaszt. Fokozza a horgász gondjait az a tény, hogy szinte minden dunai hal kifejezetten a fenéken táplálkozik, tehát itt kell keresnünk Őket úszós szerelékkel is.
Az írásom elején említett „hőskorban” elsősorban a nagy szennyvízkifolyók jelentették a jó horgászhelyeket, itt tévedhetetlen biztonsággal megtalálhattuk a jászt, a paducot, a márnát, szilvaorrút, valamivel távolabb a sűrű szennyvíztől a táplálékra, kishalakra leső domolykót. Az eredmény csakis a vízállástól és a horgász ügyességétől függött – na meg a jól megválasztott csalitól. A szennyvízkifolyók, a kanálisok ma korántsem olyan jó helyek, mint valamikor. A házi szennyvízben jelentős részben képviseltetik magukat a szintetikus mosószerek, haj- és ruhafestékek, sőt nemegyszer ipari szennyvizek is. Ennek ellenére, ha szerencsénk van és az átlagnál gyengébben csörgedeznek a halak számára nem túl kívánatos anyagok. még mindig nagy vonzerőt jelentenek a konyhai stb. hulladékok számukra. Régebben a szennyvízben is szépen lehetett horgászni, manapság szinte kizárólag a szennyvíz és a „tiszta” víz határától valamivel beljebb érhetünk el kapásokat. A versenyző horgászok honosították meg a horgászat alatt a rendszeres etetést, mely által teljesen „üresnek”, haltalannak tartott helyeken is szépen lehet fogni. Igen eredményes módszer a hosszú, 6-9 méteres botokkal való késleltetett horgászat, mert ezzel a módszerrel, ha megfelelően választottuk meg az úszó teherbírását és az eresztéket, szinte egy helyben tudjuk tartani a csalit még erősen sodró vízben is. (Lásd a horgászirodalomban: „rövidített szerelék”.) Erre a módszerre külön utalni fogok az egyes horgászhelyek ismertetésénél, mint „etetős horgászatra”. A mély, limányos, esetleg visszafelé folyó víz és a sodrás határvonalán annak idején is, most is komoly esélyünk van jó süllőre, jobb esetben süllőkre. A süllőhorgászatot viszont kizárólag pitymallatkor, alkonyatkor, illetve főleg éjjel érdemes űzni, mert nappal csak a kapások töredékét lehet elérni, ha egyáltalán találkozunk kapásokkal. A vélemények megoszlanak a kishallal tapogatók és a wobblerrel, twisterrel horgászók között, hogy melyik módszer az eredményesebb, mindkettővel jó esélyünk van
Induljunk el most északi irányból dél felé, a Duna folyásával egy irányba megismerni a budapesti horgászhelyeket, lefelé. Lefelé, mert sok horgász is helytelenül használja a lefelé-felfelé szavakat a folyóval kapcsolatban. Lefelé, mert a víz, medrének lejtése következtében lefelé folyik. felfelé, mert a forrás irányába, a hegyvidék felé indulunk el. Dunánk mindkét partján vannak említésre méltó horgászhelyek, mégis a budai oldalon található a több eredménnyel kecsegtető horgászhely. Ez, a térképre nézve megállapítható a folyó kanyarulatából, a budai oldal (a Szabadság hídig) a homorú, külső kanyar, itt mélyebb a víz, ide hordja a táplálék jó részét a folyam. Különösen áradó víznél szinte parthoz szorul a kanálisok hordaléka, ilyenkor akár 1—2 méterre a parttól is horgászhatunk jó eredménnyel.
A pünkösdfürdői kőgátról (1) szinte minden halra eredménnyel horgászhatunk. Etetve (szendviccsel vagy gombócokkal) karikakeszeg, dévér, paduc, jász, bodorka fogható, a gátvég limányában süllőre tapogathatunk. Olykor még balin is jelentkezik. pedig ez nem gyakori a tárgyalt Duna-szakaszon. Az Északi összekötő hídig üdülő-üdülőt, csónakház-csónakházat ér, nyári időszakban kár rá szót vesztegetni, esetleg éjjel márnára… Az Összekötő híd környéke viszont kedvelt horgászhely, a békásiak, csillaghegyiek, a Pók utcai lakótelep horgászainak sűrűn látogatott helye. Az Arany- patak fölötti szennyvízkifolyónál a fenekező márnázók, a pillér és a part között, szinte a híd alatt horgászók márnát, úszós készséggel jó dévéreket, jászokat, napszálltakor pedig süllőket foghatnak, csak legyen türelmük elviselni az állandó elakadásokat.
Az Aranypatak torkolata (2) tavaszi nagy áradások alkalmával jó keszegezőhely, 4,5—5,5 méteres vízállásnál. A pesti oldalon a Palotai-sziget öblében (3) is jól kap a keszeg, ha a vízállás megfelelően magas. A Népszigeti öböl (4) jó dévéres víz, de külön engedély kell horgászatához (egyesületi vízterület), és inkább csak csónakból eredményes. Süllő és ponty is akad olykor-olykor. Az öböl torkolati része (5) (a híd alatt) jó tavaszi bodorkázó, ezüstkárászozó terület. A budai oldalon a Hajógyári Duna-ág a „K”-hídig igen iszapos partú. A híd alatti rész viszont az Árpád hídig gyors, fortyogó vizű, hatalmas kődarabokkal, betonklocnikkal védett vízszakasz, melynek csipkézett partján a kis visszafolyásokban, limányokban sokan keszegeznek, domolykóznak. Minden bizonnyal megtalálható itt a süllő is, csak nagyon nehéz a terep, gyors a víz, sok az akadó. A Hajógyári ág betorkollásánál lecsendesedett, megnyugodott a gyors sodrás: tavasszal, és ősszel jó keszegezőhely, csak az úszót elég messzire kell dobni. A pesti oldalon valamikor az ún. „FOKA” öbölben fogtam első balinjaimat a HOKÉV első körforgó villantóival. A Rákos-patak befolyása alatt található a Dagály strand kifolyója (6). Tavasztól őszig nagyon jó jaszkózóhely, ha májusban kifogjuk a jászok vonulását, csak legyen erőnk betartani az ötkilós szabályt…
A pesti oldalon maradva, a tilalom lejárta után, de még inkább augusztusban-szeptemberben kitűnő márnázóhely (akár úszóval, akár fenéken) az Árpád híd alatt található sóderkitermelés dombjainak tövében (7) a sóderos meder, nem is kell túl messze dobni. A harmatgiliszta, csontkukac, „cupák” gyakran eredményez jó márnákat.
A csaknem 3 km hosszú Margit-sziget északi csúcsa augusztustól egy-két „vájtfülű” paducozóhelye, a folyásnak átlósan felfelé dobva jó meszire a 4—5 g teherbírású úszót nem fognak elmaradni a kapások. ha etetünk is jó nehéz anyaggal. Ha már a Margit-szigetnél tartunk: viszonylag kevéssé látogatott hely, etetve mindkét oldalán (ha legalább 1,5—2 m-es vízmélység van, ahol horgászunk). „Etetve” kell horgászni. Sok a bagolykeszeg, jász, domolykó, bodorka. A Szigeten az sem jár rosszul, aki egy-egy éjszakát rászán a domolykózásra szöcskével, babahallal, vagy süllőzik wobblerrel. Egy jó barátom állítása szerint a paducokat (melyek egyébként sajnálatosan nagyon megritkultak a fővárosi szakaszon) április közepétől október végéig kizárólag a hajnali egy-két zavartalan, hajóforgalomtól és evezősöktől mentes órában egészen a part közelében kell keresni, mégpedig ülve, a legnagyobb csendben. Csalogató anyagként kukoricadara-búzadara-zsemlemorzsa keveréket használ, melybe esetenként konzerv- kukoricát kever, és az egészet fahéjjal ízesíti. Kenyérrózsával vagy konzerv kukoricaszemmel horgászik 0,10—0,12-es zsinórral, alig 1 g teherbírású kis, köpcös úszóval. A sziget egyébként tele van alkalmas horgászhelyekkel; a déli csúcsánál levő pillér zátonyesése jó süllőzó- és márnázóhely.
A budai Duna-parton jó horgászhelyek az egyesületi csónakházak utáni részen a Kolozsy téri kanális (8), illetve a kifolyó fölötti mély, langós rész (9), ahol szinte egész évben megtalálhatók a dunai keszegek. A kifolyónál a víz elég sebes, nem túl mély, a fenék sóderos, jó néhány nagy kővel. Májustól egészen a hideg idő beálltáig márna, jász, szilvaorrú, paduc, dévér fogható alatta. Áradó víznél, amikor a víz eléri a parti kövezés szintjét, szinte „láb alatt” lehet horgászni a nagy kedvvel kapó márnákra, úszóval. A Zsigmond tér magasságában a Duna medrébe vezették a szennyvizet (10) a parttól kb. 40 m-es távolságban. Ahol a Dunába ömlik, télen-nyáron sirályok lesik a felszínre emelkedő táplálékot, és itt tartózkodnak a márnák is, melyekre (bár még a legnehezebb fenekezőt sem lehet közvetlenül a befolyó közelében tartani a komoly sodrás miatt) jó eredménnyel horgásznak ezen a partszakaszon. Itt kedvenc csali a „Fradi-kolbász”. Akad olyan időszak, hogy a gyakorlott márnázók visszadobálják a méretes, de kisebb példányokat a csaknem biztosan jelentkező nagyobbak reményében. (Persze Duna-partszerte előfordul az ellenkezője is, amikor méretre való tekintet nélkül teszik a zsákba a jobb sorsra érdemes kis márnákat.) Az említett szennyvízbefolyás felett kb. 50 méterrel mély, csendes vizű szakaszon télen is horgásznak úszós felszereléssel. A tekintélyes, 4-4,5 m körüli mélységű vízből szép zsákmányra tehetnek szert az ott bandázó dévérekből.
A Margit híd felé haladva négy kanális ömlik a Dunába. A budai part tulajdonképpen egy hatalmas kanyar külső íve az Árpád hídtól a Margit hídig. A legfelső kifolyó alatt (11) szinte minden évben szép dévéreket zsákmányoltam a jelentős – még 2,0 méteres budapesti vízállásnál is 3,5 méteres vízmélységből közel a parthoz. A következő a „Vasas” kanális, (12) mely a korai, illetve esti márnázók kedvenc helye. Reggel inkább az úszóval, este a fenekezővel horgászók ritkítják itt a tekintélyes nagyságú fenéklakókat. Csalijuk csontkukaccsokor, szalonna, harmatgiliszta, cupák. A „Meleg-víz” (13) a Lukács fürdő vizét hozza a Dunába. Ez a kifolyó – ellentétben a többivel – szép, kékeszöld árnyalatú, átlátszó vízével szinte hegyi patakra emlékeztet, nagy vízhozama következtében jókora területen szinte megtisztítja a Duna-vizet. Alatta mindenféle halra számíthatunk, elsősorban a könnyű úszós szerelék a nyerő, a vízmélységnél kissé mélyebbre állított eresztékkel meg-megállítva az úszót haladásában. Az utolsó a híd fölött a „Büdös” (14), mely rászolgált nevére. Valamikor legendás jaszkózó-, paducozóhely volt. Sajnos a kanálist átépítették, horgászszempontból elrontották, ennek ellenére sokan márnáznak alatta. A Margit híd fölötti magaspart tavasszal jó bodorkázó, ezüstkárászozó hely, ugyanez mondható el a híd alatti részről, itt viszont, ha a parti kövekre le lehet menni, nem reménytelen a mély, forgós vízben a süllőzés sem.
Bem téri kanális (15) ugyanarra a sorsra jutott, mint a „Büdös”, teljesen megváltoztak a vízviszonyok, sittel, építési törmelékkel töltötték fel környékét. Így a kifolyó hatása nem érvényesül eléggé, hordaléka a part mellé kényszerül. Még Így elrontva is vannak időszakok. amikor jó horgászatot nyújt, elsősorban jászra, márnára, szilva-orrú keszegre. A régi, dörzsölt „Pálffy tériek” a 14-19 „lépcsős” vízállást tartották a legkedvezőbbnek horgászatra áprilisban, májusban, amikor ennyi lépcső látszott ki az opálosan áradó vízből.
Hasonló vízállásnál érdemes kipróbálni a Király-fürdő befolyóját is, ami valamivel lejjebb található. A Parlamenttel szemközti magaspart legjobb, legfelső kifolyóját régen befalazták, de a Batthyány téri (16) és az alatta, a hajóállomás hídja alatti kisebb kanális manapság is a fenekező márnázók birodalma. Gyakran még a nézők is jól szórakoznak a botvégek figyelésében és a márnák meglelésében.
Augusztus-szeptemberben a vizet figyelve percenként fröccsennek a márnaugrások, bizonyítva a dunai halak hihetetlen életerejét, alkalmazkodóképességét. A református templom előtt levő „lépcsőházban” a tavaszi bodorkázás lehet szórakoztató 4 m feletti vízállásnál. A Halász utca és a Jégverem utca magasságában két kisebb kanális (17) egy-két horgász számára adhat halat. A Lánchíd alatt az ún. „Francia kanális” (18) a rengeteg akadó miatt nagyon „veszélyes” horgászvíz, márna, jász, domolykó fogható. A magaspart végéig mély, gyors folyású, hatalmas kövekkel szegélyezett a meder. Kitartóan úsztatva mindig akad egy-egy szép jász, paduc, dévér. A magaspart végén a kifolyóig kb. 5 m hosszúságú padka húzódik. Partközeli etetéssel hatalmas paducok foghatók, de nehéz úszó kell, mert igen erős a sodrás, ez a rövidített szerelék „tanpályája”. Az „Ördög”, az Ördögárok befolyója (19) a legnagyobb hozamú budapesti kanális. Sok hal húzódik meg alatta, fő hala a márna, de jász is akad jócskán. Horgászata nem könnyű: a halak elég távol érhetők el a parttól, és a meder is nagyon akadós. Nagy teherbírású (5-6 grammos) hungarocell úszó használatos a könnyed dobás és a csali gyors fenékre érésének érdekében. A fő szezon a márnatilalom után kezdődik.
Az Erzsébet híd pillére közelében már inkább a fenekezők lesik a spicceket márnára számítva, a mély, lecsendesedett vizű zátonyesésbe, illetve a sodrás szélébe vetik a fenekező szereléket. A pillér után a csendesen visszafelé áramló vízben alkonyatkor süllőkapásra számíthatunk, de inkább csak élőhallal próbálkozzunk, mert a fenék igazi horogtemető, a drága műcsalikat nem érdemes feláldozni. Itt fogta télvíz idején Szalai László barátom (közismertebb nevén „Cilás”) kapitális harcsáját, melynek fogási körülményeiről a Magyar Horgász is megemlékezett annak idején. A Rudas fürdő befolyójától mintegy 50 m-rel lejjebb igen mély, csendesen folyó, illetve csaknem álló víz (20) a dévérek, jászok téli tartózkodási helye.
A vízállástól függően 4-5 m-es eresztékkel a türelmes horgász vörösgilisztával jókora halakra számíthat itt. A pesti oldalon levő neonreklámokkal szemben, a már felgyorsuló, mély vízben szeptember-novemberben is komoly esélyünk van kapitális mámák zsákmányolására harmatgilisztával, esetleg csontkukaccal. A következő említésre méltó hely a Gellért-hegy alatti meleg források környéke (21). A hévizek hideg időben megmutatják, hol ömlenek a Dunába: folyamatosan gőzölögnek. 1,5 m-es vízállás alatt láttam januárban lábvizet vevő embereket a köveken ülve, de számos hőforrás van beljebb is a mederben, amelyeket itt-ott buborékok felszínre törése is jelez. A 7—8°C-nál jobban lehűlt vízben előszeretettel keresik fel a jászok, dévérek ezeket a helyeket.
A Szabadság híd és a hajóállomás utáni szakasz a tavaszi első próbálkozások (bodorka) és a süllőzők horgászhelyei. A Szt. Gellért fürdő befolyója (22), a „Gelázs” a legjobb szennyvízkifolyók egyike. Áprilistól október végéig nagyszámú horgász található itt, igazolva, hogy még nem reménytelen a budapesti Dunán a horgászat. A benzinkút és a híd közötti számos civil szemlélődő lehet tanúja a sok szép hal fogásának. Szinte az összes dunai hal előfordul itt, kapitális jászok, szép paducok, dévérek, szilvaorrú keszegek, ezüstkárászok, karika- és bagolykeszegek. na és a mindenütt előforduló márnák is gyakori vendégek a horgon. A Műegyetem alsó, modern épülete alatt a Dunába két kanális torkollik. A felső, kisebb is sok horgászt vonz, de az alsó (23) különösen nagyobb, 4-5 m-es vízállásnál jó horgászhely. Tavasszal nagy víznél a Petőfi híd és a kanális közötti szakasz kitűnő ezüstkárászra, lapos-, bagoly- és dévérkeszegre. 2 m alatti vízállásnál érdemes süllőre próbálkozni a híd alatt és fölött — a nem túl sűrűn jelentkező kapások néha kimondottan jó süllőket eredményeznek. A márnatilalom után egészen késő őszig nagyon jó fenekező márnázóhely is.
A Petőfi híd és a Déli összekötő vasúti híd közötti szakasz ritkábban látogatott hely, itt elsősorban az etetőkosaras horgászok foghaniak – bár nem sűrűn -‚ viszont annál nagyobb halakat. A vasúti híd alatt kezdődik az ún. „Kopaszi-gát” (23), egy földnyelv, mely a Lágymányosi téli kikötőt (24) választja el a Dunától. A Kopaszi-gát vége valamikor nagyon Jó kora tavaszi hely volt, mert a Kelenföldi Hőerőmű vize igen bő vízhozammal ömlött a Dunába (jobban mondva a Téli kikötő alsó, Dunával érintkező részébe). A téli kikötő mély, álló vize sok és komoly hal lakóhelye, különösen a 3-4,5 m-es budapesti vízállás hozza meg lassú áradás mellett a halak kapókedvét, ami nem utolsósorban annak tudható be, hogy ilyenkor a folyóról sok hal keresi fel a mély, nyugodt – és sok horgász által etetett – vizet. Főhal a dévér és a bodorka, de van ponty és süllő is. Megfelelő vízállás mellett horgászversenyen nem ritka a három óra alatt fogott 5-6 kg-nyi keszegzsákmány sem. (Az öböl a legrégibb budapesti horgászegyesület, a BSE vize.) Az öböl torkolata alatt ömlik egy nagy kifolyó (25) a Dunába, nagyon jó jaszkós hely. Az Albertfalva-Budafok térségében elterülő kb. hét kilométeres szakaszt az ún. „Csirke-kifolyó”-tól eltekintve viszonylag kevesen horgásszák. Jó hely lett viszont süllőre az új, MO-s hídtól feljebb elterülő rész kövezéseivel.
A valamikor legendás hírű Hárosi öböl sajnos teljesen eliszaposodott, a torkolati részen van csak horgászatra alkalmas vízmélység, ez viszont jó keszegező, csukázó terület. (Maga az öböl a Baross Gábor HE vize.) Az 1631 fkm-től lefelé csaknem két kilométer hosszban partvédő kövezéssel van ellátva a part, a gátakon, a párhuzamkövezések lábánál még manapság is jól lehet süllőzni. Nem meglepetés ezen a részen a harcsa sem, elsősorban nehéz fenekezővel fogják a nagytétényi horgászok, éjszaka, lámpafény mellett. Kiváló paducozó „pálya” volt régebben, de még most is jelentős a nagytétényi sertéshizlalda szennyvízbefolyója. Csalhatatlan csali a kifolyó vizéből kitermelhető „farkaskukac”, de megteszi a csontkukac vagy a trágyagiliszta is. Legjobb a május, de a többi nyári hónap is megfelelő, ha nem túl kicsi a vízállás ezen az amúgy elég sekély, kemény sóderos szakaszon.
A pesti oldalról, sajnos, nem lehet ennyit mondani. Elsősorban a fenekező márnázás hívei találnak maguknak horgászhelyeket: a Margit híd utáni mély, örvényes víz (27), a Szabadság híd alatti partrész (28), a „Matróz csárdáig” (a Nagybudapesti HE egyik tagjának leadott fogási naplója szerint – ha jól emlékszem, 1990-ben – 175 kg márnazsákmányt ejtett ezen a szakaszon), a Déli összekötő híd alatti (29) mély, sodró víz egyaránt jő mámázóhelyek.
A Ráckevei Duna-ág betorkolló hajózóága, az ún. „Gizi csárda” környéke (30) is jő márnázó, süllőző hely, a balin sem ritka szivarólmos-műlegyes szerelékre vagy wobblerre. A Szabadkikötő (31) és a Kőolajkikötő (32) torkolati része is jó süllőzésre nyújt lehetőséget (elsősorban a „spicceken”, de vigyázzunk mindkét víznek gazdája van, beljebb csak a megfelelő engedélyek birtokában horgásszunk.
Feltétlenül meg kell említeni a Kwassay-zsilipet, amelynek horgászati lehetőségei csaknem a tassi zsilipével voltak egyenértékűek. (Ide sem jó az ún. „nagydunai” horgászengedély!) Sajnos nagyon meggyérültek a jó horgásznapok, de minden évben vannak dömpingszerű haljárások laposkeszeg, ezüstkárász, jász, süllő vehemensen táplálkozik, sőt ponty is fogható, csak „ki kell fogni”, főleg tavasszal figyelni kell az eredményeket. Ennek a helynek egyedüli hátránya, hogy viszonylag kevés horgászt „bír el”, nem ritkán voltam szemtanúja a szenvedélyes, magukról megfeledkezett horgászok parázs vízparti vitáinak.
Mindent összevetve: a fővárosban is megtalálhatjuk kedvenc szórakozásunkat, jó néhány halfaj és módszer között válogathatunk. Eredményességünk szempontjából döntő jelentősége van a vízállásnak, ezért érdemes horgászat előtt meghallgatni a Petőfi rádió időjárás- és vízállásjelentését, különös tekintettel a várható vízállásra. Legnagyobb a valószínűsége a jó horgászatnak, ha előzőleg körülnézünk a vízparton, hol mit fognak, milyen csali a legjobb. Ha láttuk, hogy „megy a hal”, aznap szinte biztosra mehetünk. A szennyvízkifolyóknál fölösleges a külön etetés, de a „szűz” parton, mint pl. a Marit-sziget vagy a Petőfi-hídtól délre eső part, jelentősen növeli esélyeinket az etetés. Úszós horgászatot folytatva (persze nemcsak a Dunán, de itt még hangsúlyosabban) az úszó legyen mindig a körülményekhez képest a legkisebb, de még fontosabb az ereszték jó beállítása, mert sokszor az a néhány cm-nyi rosszul beállított ereszték foszthat meg egy jónak ígérkező horgászat sikerétől, a tele száktól.
Dr. Hunyady Attila írása (1992, Horgászok Magazinja)