Tisza



Új hal a Tiszán

Új hal a Tiszán

Olyan új halfajta jelent meg a Tisza-tóban, amilyet eddig sem a tározóban, sem a folyóban nem észleltek, de a szakértők a Fekete-tengerben és a Duna torkolati szakaszán ismerik őshonos fajként.

A még csalinak is kicsi, mindössze maximálisan 3 centis testhosszt elérő, összesen másfél évig élő kaukázusi törpegéb (Knipowitschia caucasica) még 2009-ben akadt Halasi-Kovács Béla horgára, ezen a hétvégén pedig tudományos konferenciát rendeztek számára a Tiszafüredi Halas Napok keretében, július 13-án.

További képek





Kuttyogatás

Kuttyogatás

Üdvözlök mindenkit a lapon. Már időtlen-idők óta űzöm ezt az ősi módszert,több kevesebb sikerrel. A tavalyi év sem volt kiemelkedő bár egy kuttyogató versenyt meg nyertem 18kg -130cm-es harcsával. A Tisza az örök szerelem a legtöbb fogás hozzá kötődik. A tavalyi év augusztus közepén voltam lenn 2 hétig, a Tiszalöki részen sajnos csak az utolsó 4 nap volt jó 5db harcsát fogtam. A módszer természetesen kuttyogatás a 8-10m-es mélységek voltak jók onnét jöttek a halak,azon a részen nem ritkák a 15-20m-es vizek sem.





Galócakirály a Tiszán

Galócakirály a Tiszán

Sokféle halat fogtam már eddig, de galócát még soha. Tudom, lesznek olyanok, akik majd felszisszennek e sorok olvastán. Merthogy mit keres a galóca a halak között, hiszen az köztudottan gomba.





A horgászat kézikönyve (Schreiner Ferenc, 1922)

A horgászat kézikönyve (Schreiner Ferenc, 1922)

Előszó - Hábent sua fátá libelli. (a könyveknek megvan a sorsuk)

Ennek a kis könyvnek meg kellett születnie, mer szükség volt rá, mert hiányzott már régóta irodalmunkban. Sokan várták már ezt a könyvet, sőt sokan követelték is, szerzője mintegy ennek az óhajnak tett eleget, amikor megírta. Nem mestersége az írás, legalább eddig nem volt az, a toll helyett egész más fegyvert forgatott, de hiszen ez a fegyvercsere nem olyan ritka dolog, kivált a magyar irodalomban és különösen mostanában.

További képek





Szigorúbban védenék a halat a horgászok

Szigorúbban védenék a halat a horgászok

Szeged - Egyáltalán ne lehessen horgászni, halászni a Tiszán, amíg a halak ívnak: ilyen javaslat is érkezett a pecások egyesületeitől a törvény módosításán dolgozó minisztériumhoz. Nem új az ötlet. Először Herman Ottó ajánlotta 1888-ban, de a lobbiérdekek felülírták az akkor elfogadott törvényt.





10 éve történt a tiszai ciánszennyezés

10 éve történt a tiszai ciánszennyezés

Tíz éve, 2000. január 30-án Romániában az aranymosással foglalkozó nagybányai (Baia Mare) Aurul bányaipari vállalat létesítményéből mintegy 100 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került.

Az eddigi legsúlyosabb magyarországi vízszennyezés mintegy két hét alatt vonult le a folyó hazai szakaszán, felmérhetetlen károkat okozva és most ne csak a horgászat szempontjából nézzük. Erre emlékezve az Országgyűlés 2000. június 16-án február 1-jét a Tisza Élővilágának Emléknapjává nyilvánította.





Áradás = Halbőség

Áradás = Halbőség

Várhatóan már a jövő év második felében érzékelhető lesz a halászok és horgászok zsákmányában az a bőséges halszaporulat, mely a Tisza idén eddig tapasztalt magas vízállásának köszönhető - mondta Csoma Gábor, a folyó középső szakaszát kezelő Halász Kft. ügyvezetője az MTI-nek hétfőn. A folyó Kisköre és Tiszaug közé eső, mintegy 150 folyam kilométernyi szakaszát hasznosító szajoli székhelyű vállalkozás irányítója elmondta: a mezőgazdaság számos egyéb ágazatában dolgozók nehézségeivel ellentétben a halászok és horgászok számára átlagon felüli eredményességet ígérnek a Tisza idei áradásai.



Tartalom átvétel