horgászat



Folyóvízi amurok

Folyóvízi amurok

Az idei horgászévad sajnos nem úgy indult kedves vizemen, mint korábban. Igaz, jóval kevesebb időt tölthettem a vízparton. Régebben hetente 2-3 alkalommal jutottam le, 2009-ben ez két három hetente egy alkalom (délutánra, estére) csökkent. Mindez azzal járt, hogy hiába lestem a neten a vízállási adatokat, nem voltam képben. Megjegyzem, a keszegezés azért rendszerint bejött, jó kajával, könnyű cuccal (picker, feeder) fehér halat lehetett fogni. Viszont a korábbi évekhez hasonlóan az esti márnák, szürkületi harcsák elmaradtak. Gyakorlatilag méretes halat szinte alig fogtam.





Brutál spiccbot





Megszűnik a kereskedelmi célú halászat a természetes vizeken

Budapest, 2015. április 14., kedd (MTI) - Megszűnik a jövőben a kereskedelmi célú, nagyüzemi halászat a természetes vizeken: 2016-ra és az azt követő évekre már nem adható ki kereskedelmi célú halászati engedély - döntött az Országgyűlés kedden.

A képviselők a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által kezdeményezett módosítását 159 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett fogadták el.

A törvény kibővíti a horgászat és halastó definícióját.





A kukoricacsősz esete - Vigh József

A kukoricacsősz esete - Vigh József

Justin Pali bácsi kukoricacsősz volt, a Tisza árterületéi őrizte a tengeri táblákat, amelyeknek földjét évről évre elragadták a parasztok a tavaszi áradás után megszelídült folyótól. Pali bácsi hivatalánál fogva a vízparton járt-kelt, ismerte a Tiszát, a halászokat, a horgászokat. Különösen az utóbbiakra fordított kellő figyelmet, mert már abban az időben is köztudomású volt, hogy a horgászok olykor-olykor törvénybeütköző jelleggel érdeklődtek a tejtől duzzadó, még alig barnuló bajszú tengeri csövek iránt. Hanem azért a barátkozásnak is megvolt az ideje-módja.





A sporthorgász morálja

A sporthorgász morálja

Még a háború előtti boldog időkben egy Angol sporthorgász eljött vagy 3 hétre Felső-Magyarország egyik kitűnő pisztrángos patakjához csak azért, hogy sportjának élhessen. Első dolga volt természetesen az, hogy az állami halászjegyet és a halászat tulajdonosától a horgászengedélyt megszerezze.





Aligátor csuka (Atractosteus spatula) - egy különleges ragadozó hal

Aligátor csuka (Atractosteus spatula) - egy különleges ragadozó hal

Atractosteus spatula, Garpike, Aligátor csuka, Alligator Gar, Gator Gar - és még ki tudja hány néven illetik a horgászok. Ez a hal egy őskori kövület, már ami a formáját illeti. Az U.S.A. déli államaiban és Közép-Amerikában honos halfajta. Főként lassú folyású vizekben (holtágak, csatornák, tavak) érzi jól magát. Kifejlett példányai, akár a 100 kg. testsúlyt is elérhetik.

További képek





Az etetés és az etetőanyag színe

Az etetés és az etetőanyag színe

A horgászat egyik alapvető szabálya, hogy a horgásznak ismernie kell az etetés technikáját. A legjobb etetőanyag önmagában kevés a sikeres horgászáshoz. A halak életük jelentős részét, a táplálékuk felkutatásával töltik, általában mindenevők. A vízben lévő, természetes táplálékok nyújtják számukra a fő eledelt.



Tartalom átvétel