Botosnégyes – Berta László
Már a szervezés is kitűnően sikerült. A 4 pecás 3 autóval érkezett a lakóhelyüktől 5 kilométerre elterülő tóhoz. Böhönc felesége ugyanis utasítást kapott a vekker beállítására és felhúzására, de az ébresztés egy órát késett, ezzel viszont Böhöncöt sikerült azonnal felhúzni. Ezért pizsamában rohant le a kilencedikről a toporgó Bagóhoz és Bütyökhöz, mondván:
– Menjetek, majd megyek utánatok, a legjobb kapásidőt miattam ne késsétek le!
– Na, ez az igazi optimizmus! Mindig ezt kedveltem benned! Legjobb kapásidő! – morgott Bagó és begyűrte magát Bütyök tizenégy éves járgányába – menjünk, mert soha nem tudjuk meg, miről maradunk le!
Megtudták, de akkor már késő volt.
Így történt, hogy amikor Bagó és Bütyök már erősen szerelt, akkor futott be Böhönc és Mokány, természetesen egymástól függetlenül. Helyet szorítottak az újonnan érkezetteknek a parton, ami nyáridőben strandot is képez. Most azonban május másodika van és hajnali fél hat, ennek megfelelően még nem hemzseg fürdőközönség. Annál inkább a városi nagymenők horgászgyülekezete.
A strand bal sarkánál egy ismeretlen rendeltetésű, faalkotmány ízléstelenkedik, félig a víz alatt, de horgászállásnak kitűnően megfelel. Itt két előrehaladottabb korú és súlyú horgásztárs bombázza az utolsó nap jogán a pontyokat, félkilós etetőgombócokkal és pufókával szerelt messze hordó lövegek segítségével. A jobbszárnyon a gyaloglók népes gyülekezete foglalta el harcálláspontját. A víz ugyanis ezen a részen a part mellett nagyon sekély, de jó dobásnyira már tekintélyes mélységet ér el. Szemben a duzzasztógát, előtte 8-10 méteres mélység, de a gátról persze nem szabad horgászni. Igaz, nem is ajánlatos, mert egy gátszakadáskor a töltés megerősítésére minden anyagot felhasználtak, ami kampós és akadós volt, így a gát mentén és sarkainál Valóságos horogtemető húzódik a mélyben. Ez többé-kevésbé érvényes az „U” alakú tó két ágára is, melyet a hőseink által elfoglalt félszigetszerű strand választ el. A patakvölgy felduzzasztásakor elfelejtették az erdőt kivágni, így az most már az őzek ás fácánok helyett a halaknak nyújt menedéket. A városka horgászboltosának pedig megélhetési lehetőséget. Ugyanis a fák és bokrok a víz alatt egyszer megfogott horgot és szereléket már nem eresztik el, az utánpótlásról a népszerű horgászüzletben lehet gondoskodni.
De térjünk vissza a gyaloglókhoz. Ők, kissé behordásszerűen, gumicsizmában néhány métert becaplatnak a sekély vízbe, hogy tekintélyes súlyú etetőgombócaikat a nyerő távolságra tudják elsuhintani. Néha ez a távolság hihetetlenül megnő, amikor az agyon használt zsinór puskalövésnyi csattanással sztrájkot jelent és az önállósodott etetőkosár gyönyörű ballisztikus ívben süvít a békésen úszkáló hattyúk közé! A madarak csak azt nehezményezik, hogy a csobbanás után az élelem pillanatok alatt lesüllyed a mélybe. Néhány gyaloghorgász a bottartó ágasokat a vízben szúrta le. A bevágáskor szükséges rövidtávfutáshoz rajtgépet nem használnak, de fröcskölésük élénken emlékeztet egy afrikai vízilócsorda tevékenységéhez.
Együtt tehát a kvartett. Tulajdonképpen kvintett lehetett volna, mert az ötödik tag, aki Böhöncnél is tömegesebb méretű és ezért a Keskeny névre hallgat, nem tudott eljönni. Mellékfoglalkozása ugyanis szárazabb vidékre szólította, lévén egy nagy gazdaság agronómusa és a tavaszi munkák dandárjának ideje. Bagó azért kapta a nevét, mert a jó levegő szívása ürügyén egy-egy horgászkiránduláson két doboz koporsószeget is elfüstöl a keményebbik fajtából. A társak remélik, hogy folytatólagosan elkövetett szándékos környezetszennyezés miatt fogják megbüntetni. A füstön kívül viszont nem „szív” semmit. Egyébként kiváló keszegező és pergető horgász. Böhönc látszólagos lomhasága és nyilvánvaló trehánysága mellett első osztályú balatoni süllőző és ragyogó reflexű sportember, aki ráadásul a vadászfegyvert is félelmetes biztonsággal kezeli. Egykor talán szürke, viharvert kocsijában a többnapos szendvicstől a hármashorogig minden megtalálható, az esetleges javításhoz szükséges szerszám kivételével.
Mokány hallgatag proli sportoló, aki kezdő horgász létére elképesztő szerencsével és eredményekkel büszkélkedhet. Bütyök mindig bütyköl, szerel, szerszámait suvickolja, irodalmi adatokkal henceg, kényes, precíz felszerelésére, de halat ritkán fog, akkor is kicsit és keveset.
– Nem baj, eddig sem voltunk otthon – szokta ilyenkor mondani vékony vigasztalásként.
Az előző este fogott kitűnő csalihalakkal szerelnek. Bütyöknek a bedobás után mindjárt kapása van,koppan a jelző a boton – de a bevágás üres!
– Pedig milyen szépen dobtam – mondja szomorúan.
Bagó is figyeli a jelzőkarikát, türelmesen „nyelet” és a jól időzített bevágás után gyönyörű, tüskéshátú sügeret sikerül kidarálnia, van vagy 12 centi!
– Hát ezek kapkodnak itt! – Csíkosak, tüskések, éhesek, csak éppen rövidek.
Bütyök és Mokány pontyra is szerel, Böhönc meg gilisztával is próbálkozik. Eredmény: a „stégen” trónoló távlövő sporttárs jó háromkilós tükörpontyot fáraszt, majd társa nagy üggyel-bajjal megszákolja. Először ugyan majdnem letolja a zsinórról a szép halat, másodszor a merítőt a levegőben tartja, Bütyök szerint várja, hogy a ponty, ha már úszni tud, repülni is megtanuljon. Végül valahogy összejön a dolog.
Böhönc – miután a halak nem zavarják – beszédbe elegyedik a szerencséssel. Pusmognak, közben Bagó a sokadik sügeret tekeri kifelé. Vödörben gyűlnek az apró vastagbőrűek. Sütnivaló méretek, na de megpucolni? Közben Böhönc „eteti” a szerencsés pontyozót:
– Közöttünk a fehér kabátos a „spíler”, tetszik tudni – bök hüvelykujjával a sügérbajnok felé. De pár perc múlva visszakapja, mert Bagó nyugtatja meg az idegent:
– Nem kell félni, barátunk igazán ártalmatlan, ezért szokták hétvégére mindig hazaengedni!
Böhönc valóban nem mindennapi látvány.
Minduntalan lecsúszni készülő katonai gyakorlónadrágját „piszkosfredi” mozdulattal igazítja meg, a hasán elriszálva a derékszíjat, a két alsó kötő bánatosan fityeg kifelé a csizmaszárból. Várják, mikor esik hasra benne.
Közben az egyik gyaloglónak is görbül a botja, kemény a küzdelem, amíg a gyönyörű tükrös a szárazra kerül. Bütyök megméri neki rugós mérleggel, majdnem négy és fél kiló. A horog meg – hol is lehetne – a mellúszó tövében.
– Gereblyézett hal, vissza kell dobni – cukkolja a nyertest Mokány, körülbelül akkora sikerrel, mintha órája vízbedobására akarná rábírni. Az idő közben múlik, már hétágra süt a nap. A kapások száma – mármint az apró sügéreké – csökken. Böhönc kijelenti: Nagy szamarak vagyunk, de én nem! Különben is Bütyök bácsi szerint bakfitty ez, nem horgászat! Menjünk haza!
Ebben a pillanatban szép lassan felkúszik a kapásjelzője a bothoz, kifeszül a zsinór. Az utolsó pillanatban veszi észre. Megemeli a botot és „benyújt”. A karika tovább megy felfelé, egyenletesen. Böhönc nem vár tovább, hanem rettenetesen besuhint, amúgy balatoni módra! A botvég nagyot reccsenve törik el és a darab kötélvasút módjára száguld le a vízbe a zsinóron, ami csodálatosképpen nem szakad, a hal is megvan még. A csonka, seprűnyélszerű pálca segítségével szerencsésen partra kerül egy másfél kilós – fogassüllő!
– Csak ne tudnék ennyire horgászni – harsogja büszkén, feledve a csonka botot.
– Megfogott téged az a vacak hal, meg különben is, vehetsz egy új spiccet! Majd elmesélheted, akkora halat fogtál, hogy a dorongodat is eltörte! – szól az irigyek kórusa. Persze a botjukat odaadnák egy ilyen szép halért – meg is érné, olyanok a szerelések – de jól leplezik izgatottságukat. Viszont lázasan szerelnek és dobnak, hátha Őket is megszánja Szent Péter. – A jó Szent azonban most nem néz hőseinkre. Akik viszont az egyetlen jó hal látványán felbuzdulnak és – maradnak! Sötétedésig. Meg is ússzák kapás nélkül.
Kezdődik tehát az általános és teljes leszerelés. Kihirdetik a szerencsést bajnoknak, ami azzal jár, hogy vállalnia kell a következményeket. Tudja már előre.
– Meghívnálak benneteket, de hát aki vezet, úgysem ihat, meg különben is a „barna kabátomban maradt a pénztárcám”!
A védekezés azonban hatástalan. A vert had hazaautózik és a közeli sörkertben ülik meg szegény fogas torát. A következő hétvégén pedig megint a vízparton van mindenki, vissza se lehetne őket tartani semmivel, és várják újra a jó szerencsét.
Az írás a szerző engedélyével jelent meg a horgaszat.hu oldalán.
