Védjük együtt halainkat



Az idei év hozott néhány újdonságot a horgászok számára, amiket érdemes és kötelező figyelembe venni horgászás közben. Részben azért, mert törvény kötelez minket és azért, mert a mi érdekünk is.

Személy szerint engem nem nagyon befolyásolnak ezek az újdonságok, mert én nem szeretem a halhús ízét, a családnak pedig szinte csak a karácsonyi halászléhez szoktam haza vinni uszonyos barátainkból, de a szabály, az szabály és elméletileg „mindenkire” vonatkozik. Jó lenne, ha békében tudnának ívni, hogy minél több halacska legyen vizeinkben, nekünk meg annál több élményünk a parton úszót, vagy spiccet nézve.

Tavaly, május 2.- június 15-ig, még csak a ponty, márna és a nyolcvan cm alatti harcsa volt védve, ebben az időszakban. Az idei évtől a tilalmi időszakot már három újabb halfajjal bővítették!)

Te tudod, hogy mely halak ezek?

Ha nem, vagy csak nem ugrik be, akkor ha az írásomat érdemes tovább olvasnod, neked is adhat új információt.

2010-től a szilvaorrú keszeget, a paducot és a jászt is, akiket ebben az elit klubban üdvözölhetjünk!) Ami egyből eszembe jut róluk, hogy mind a három halfaj a pontyfélék családjába tartozik, és eddig még nem sok szerencsém volt hozzájuk. Eddig szinte csak magántavakon horgásztam, de tavaly késő ősztől kezdtem el kicsit több időt horgászni a Dunán. Azóta sikerült már egy-egy példányt fogni belőlük, de igazi áttörést ettől az évtől várok, mert ha időm engedi, akkor szinte csak ide megyek horgászni a fővárosi szakaszra, és nem a „kocka”tavakra. Szerencsére már mind a három fajból kerítettem horogra, nem nagyot, kivéve az Évából, de ami késik, az nem múlik.

Újdonságot már én se tudok leírni ezzel a három hallal kapcsolatban, de azért hogyha már itt járunk, ha nem is olyan részletesen, de ejtsünk róluk néhány szót.

Szilvaorrú keszeg – Vimba vimba :
A nép nyelvén: évahal, évakeszeg, szárazhal, szellőpirka, szemes keszeg, kékorrú keszeg.
Szája alsó állású, alulról nézve U alakú, ajkai lekerekítettek. Teste megnyúlt, oldalról lapított és mérsékelten magas a háta.

Farokúszója közepes méretű, mélyen bemetszett. Az oldalvonalon 55-62db pikkelye van, amik az átlagosnál kisebbnek számítanak. Ívási időszakban a tejesek páros úszóinak és a farokúszójának töve narancsszínű, a test felső része sötétszürke, szinte fekete. Ivarérettségét 3-5 éves korában éri el, szaporodása májustól júliusig tart. Ikráit kavicsos-sóderos részeken rakja le. Teste megnyúlt, oldalról lapított és mérsékelten magas a háta.

A legszembetűnőbb ismertető jele számomra, az orra, mert hosszú és előrébb nyúlik, mint a felső állkapocs. De ami még ennél is érdekesebbé teszi, hogy a bohócok piros orrához hasonló nózija van neki is, csak kékben. Érdemes jól szemügyre venni ezt a gyönyörű halat, mert a paduc nagyon hasonlít rá. Persze ha már fogtunk pár darabot mind a kettőből, akkor már első ránézésre is meg tudjuk állapítani, hogy mikor melyiket fogtuk.

Paduc, - Chondrostoma nasus :
Oldalról lapított(inkább hengeres, mint pl. a márna - Máté megjegyzése),megnyúlt testű, alacsony hátú hal. Feje aránylag kicsi, de orra hosszú, a száj elé nyúlik. Alsó ajka a rajta képződő szarubevonattól kemény és éles.
Jellegzetesen alsó szájállású. Különleges formájú szája miatt gyakran hívják vésőszájú, vagy vésett ajkú paducnak is.

Hát- és has úszójának kezdete egy vonalba esik, fark alatti úszója a hát úszó alapja mögött kezdődik. Az oldalvonalon elhelyezkedő pikkelyeinek számai 55-65 darab, amiből megállapíthatjuk, hogy nem nagyok. Hát úszójában 8-10, anális úszójában általában 10-12 elágazó sugár van, mindkettő széle homorú. Farok úszója nagy, mélyen bemetszett. Az idősebbek alsó úszói piroslóak. Hozzá hasonló hal, a szilván kívül, a nyúldomolykó, de annak szája csak félig alsó állású.
Kifejezetten folyóvízi lény, az áramló, oxigén dús vizet kedveli. Aránylag hamar, 2-4 éves korban válik ivaréretté. A folyók sodrottabb szakaszain, április-májusban szokott ívni.

Jászkeszeg – Leuciscus idus :
Ő is egy oldalról lapított hal,háta mérsékelten magas. Feje és szeme közepes nagyságú, szája viszonylag kicsi, csúcsba nyíló. Szájszöglete nem éri el a szem elejének vonalát.

Apró pikkelyei az oldalvonal mentén az 55-60 darabot is elérhetik. Ha a szerencse rád mosolyog, és netán sikerül fognod egy olyan példányt, amelyiknek az alsó úszói sötétvörösek, akkor jó ha tudod, hogy Ő már az idősebb példányok közé sorolható hát, azért már fogtam nem egy apróbb (10-20-30 dekás) példányt, ami sötétvörös úszókkal dicsekedett, és láttam olyan, majdnem kilós jászt, ami egészen sápatag volt :) – Máté megjegyzése .
Ivaréretté a tejesek 3-4, az ikrások 4-5 évesen válnak, és természetesen Ők is május-júniusban ívnak.
Érdemes figyelni a különbségre, mert könnyen össze lehet téveszteni a bodorkával. Kettőjük közötti legfontosabb különbség, hogy a jásznak a szemgyűrűje fehér, míg a bodrinak rendszerint narancsos árnyalatú. A másik, hogy a bodri oldalvonalán csak 44-46 pikkely található, míg a jásznak 55-60 darab van.

Ezek után ne felejtsük el, hogy a szilvát, paducot, és a jászt is tilalmi időszak védi, csak úgy, mint a pontyot, a márnát, és nem utolsó sorban a 80cm alatti harcsát, május 2.- június 15.-ig!:)

A horogra akadt halakkal pedig óvatosan bánjunk , és hamar engedjük vissza őket a vízbe, hogy tovább szaporodhassanak.

Védjük együtt halainkatVédjük együtt halainkatVédjük együtt halainkatVédjük együtt halainkatVédjük együtt halainkatVédjük együtt halainkat


Címkék:

A 3. képen az a dundi orrú

A 3. képen az a dundi orrú hal milyen fajta ?
Köszönöm.

Szia Anna! Ő egy szilvaorrú

Szia Anna!

Ő egy szilvaorrú keszeg. Sajnos nem sikerült a képeket az írások közé raknom, pedig a saját blogomon ez simán működik.
Szép napot,

Figura
jozsikam.blogspot.com

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......