Olaj



Egy osztrák séthajó és egy német vontatóhajó ütközött Pozsony alatt a Dunán, Somorjánál. A baleset szerdán hajnalban történt. A vontatót orral kapta el a sétahajó, ám az embereket már kimentették róla - tájékoztatta a Paramétert a dunaszerdahelyi tűzoltóság.

A dunaszerdahelyi, somorjai tűzoltókon kívül Nagyszombatból egy speciális egység dolgozik a helyszínen, mert a
süllyedő hajóból több ezer liter gázolaj került a Dunába.
A baleset helyszínére küldték továbbá a bősi Komplex Központi Mentőszolgálat egységeit is.

Ahogy arról Ivan Peťko kerületi tűzoltósági szóvivő tájékoztatott, a baleset hajnali két óra előtt tíz perccel történt. Hozzátette, az egyik balesetet szenvedett hajó üdülőhajó volt, száz utassal. A süllyedő pedig egy teherhajó, amelynek legénységét már kimentették.



A szlovákok cáfolják, hogy

A szlovákok cáfolják, hogy gázolaj ömlött a Dunába :

A tűzoltók a tolóhajóból már szivattyúzzák a gázolajat, majd a sétahajót leemelik az elejéről. A tűzoltóság szerint nincs szükség további óvintézkedésekre, a vízbe nem jutott gázolaj, a sétahajó rövidesen a baleset helyszínétől 9 kilométernyire levő pozsonyi kikötőbe manőverezhet, hogy ott tüzetesen átvizsgálják.

Forrás: hvg.hu

Hozzászólás

Bocs a robotok miatt kell.......