A pergős miként a műlegyes horgászatot méltán nevezhetjük a sporthorgászat koronájának. A halfogásnak legsportszerűbb módja ez és szépsége mellett a legegészségesebb is, mert csaknem minden izmunkat foglalkoztatja, tehát testünk rugalmasságát óvja és fejleszti. Annyira leköti minden gondolatunkat, hogy a mindennapi élet bajait legalább néhány órára feledteti. Sportunk e legszebb módjának gyakorlása nálunk, sajnos, még gyermekéveit éli. Látjuk ezt azon a sok, rosszul összeállított és válogatott eszközön, mellyel horgászaink egy része inkább kínlódik, semmint szórakozik. E bajon egyesületünk tapasztaltabb tagjainak kötelessége segíteni.
A tapasztalat hiánya mellett a másik ok, amely miatt a pergőcsali (Spinner) használatától oly sokan tartózkodnak, abban a tévedésben van, hogy okvetlenül költséges eszközök kellenek hozzá: tehát hasított bambusz bot, selyemzsinór és finom orsó. Már pedig ezek nélkül is sikert érhet el a kezdő. Először is, ha nem hajit közvetlenül az orsóról, hanem a régi Themze-stílus szerint dob, tehát a zsinórt az egyszerű orsóról kézbe szedve , vagy ha a talaj megengedi a földre rakva. (Utóbbit csak azért nem ajánlom, mert a nedves zsinórra tapadó homok nagyon koptatja az eszközt.) A zsinórnak sem kell okvetlenül selyemből lennie, mert a vékony szövött (nem sodrott) len- vagy kenderzsinór is megteszi.
A horgászbottól már megköveteljük a gondos kikészítést és a kellő rugalmasságot. Merev bottal sem jól dobni, sem nagyobb halat biztosan fárasztani nem lehet. Az olcsóbb botok anyagául a bambusz és a kőrisfa felel meg. A csúcsrész ne legyen ceruzánál vékonyabb. Az előkét magunk sodorhatjuk két szál, 1-2 méter hosszú és 0.3 mm átmérőjű acélsodronyból. Azután 40 cm-es darabokra vágjuk, hogy forgókapcsokat akaszthassunk bele, a kötéseket leforrasztva. Az előke végére beakasztókapcsot teszünk a pergőcsali számára. A beakasztó után következő forgókapocs fölé excentrikus ólmot erősítünk szilárdan, hogy az acélsodrony forgását s vele a zsinór összecsavarodását meggátolja.
A csalihal pergetéséhez való felszerelések közül is lehetőleg a legegyszerűbbet válasszuk az árjegyzékből, tehát azt, amely a halon legkevésbé látszik. A legegyszerűbb szerkezetekkel értem el a legszebb sikereket. A celluloid-turbina is elkerülhető a csalihalnak megfelelő elhajlításával. Úgyszintén teljesen felesleges, mondhatnám: nevetséges volna a készülékhez pedzőt (úsztatót) használni. Villantóval (Blinker) csak akkor horgászom, ma természetes csalétket nem tudok beszerezni. A halcsali pergetéséhez való felszerelést maga is elkészítheti a horgász, a hosszú téli esték unalmát olymódon kedves szórakozással űzve el, egyben miként magam is sok költséget takarítva meg. Ha felszerelése készen van, a biztos hajítást kell a kezdőnek megtanulnia. Mindig valamely kitűzött cél felé hajítson, hogy idővel a víz bármely pontját biztosan eltalálja.
Ezt csak szorgalmas, lelkes gyakorlással érheti el. Nem kell a hajítást 20 méteren kezdeni; elég, ha 10 m-t dob a kezdő; ha ebben már biztos, messzebbre is hamar eljut. Jóval nehezebb feladat a pergőcsali helyes vezetése, amelyhez célszerű valamelyik gyakorlott társnak tanácsát kérni. Ha egy-egy pergő benn is vész, ez ne vegye el a kezdőnek kedvét attól, hogy mélyen vezesse a csalit, mert ha a felszínen járatja, vagy semmit sem fog, vagy csak balint, de süllőt a legritkább esetben. A süllőzésnél az is fontos, hogy a mélyen vezetett csali ne egyenesen, hanem hullámvonalban járjon ; a balinfogásnál viszont a felszínhez közelebb és egyenes vonalban célszerűbb vezetni. Ha sok rablást látunk és kapás még sincsen: változtassuk a csalit, hal helyett esetleg különféle villantót próbáljunk és változtassuk a mélységet.
Hogy a pergőcsalival mennyivel eredményesebben horgászhatunk, mint élő hallal és pedzővel, a következőkben adom példáját. K. társammal horgásztam a Dunán; ő élő hallal és pedzővel, én pergővel. Öt perc múlva már első csukámat fárasztottam, félóra múltán 3 süllőm is volt, kb. 3 órai pergőcsalizás után pedig már a 11-ik, 40-45 dekás süllőt húztam ki, míg a tőlem alig 100 lépésre levő társamnak egyetlen kapása sem volt. Sikeremen fellelkesülve K. megkért, mutassam meg módszeremet s íme, kezdetleges eszközével Themze-stílusban rövid időn belül ő is fogott 3 süllőt!
Ha a kezdő kapást érez, rögtön és erősen vágjon be, de azután nyugodtan vezesse a zsákmányt; ne siessen, ne erőszakoskodjék, mert ha nagy a hal, vagy a horog törik, vagy a zsinór szakad. A horgászat e módjánál sohasem unatkozhatunk, mert a halat éppúgy kell keresnünk, miként a vadász a vadat, s idővel már biztonsággal megyünk a folyó ama helyére, ahol a rablóhalat reméljük, és tapasztalattal szerzett természetrajzi ismereteink ritkán hagynak cserben.
Kohlmann Gyula (Sporthorgászat – 1925, december)
