Barátom a természet

Barátom a természet
Június van, nejemmel lenn tartózkodunk a “tanyánkon”, Angyali-szigeten. Hajnal 3 óra van,ilyenkor szoktam felkelni,és indulni horgászni. Nejem még javában alszik (nincs olyan esemény, amire ő feltudna ilyenkor ébredni). Összeszedem a tegnap este előkészített horgász “cejgot”, és elindulok a megszokott horgász helyemre. Még sötét van,úgyhogy muszáj a fejlámpát bekapcsolni. Erősen párás a levegő,még jó, hogy a thermó cuccokat is magamra vettem. Útközben jobbról,balról izzó macska szemek kísérnek(nem félnek,mert tudják,hogy ha jó a fogás, akkor “buli”van.) Mire a stégre érek,a cipőm átnedvesedik (ezt minden alkalommal megismétlődik,úgy hogy most már nem érdekel). Lepakolom a cuccokat “van mit” és teleszívom magam a friss levegővel,de milyen friss. A szigeti ős fák,a kertek,és a kis-Duna olyan klímát hoznak létre, hogy azt elmondani nem lehet, csak érezni, de ettől újjászületik az ember. Csend van,csak a készülődésem ad némi zörejt,amire a víz partján egy-egy csobbanás a válasz.

Beszállok az öreg csónakomba(hej,ha ez tudna mesélni) és amennyire csak tudok, csendben kievezek beetetni. Ezt a tortúrát majd minden alkalommal végigjátszom, úgy hogy már szinte rutinszerűen végzem. Egyik alkalommal ismerősöm jött hozzánk vendégségbe és kijött egy ilyen hajnali horgászata,hát mit mondjak,olyan élmény volt számára(nem csodálom), hogy még most is ezt meséli.

Kinn a vízen(főleg sötétben) más világ van. A csend megkétszereződik, a csónak komótosan siklik, az evezők halk csobogása minden feszültséget megszüntet az emberben. Beszórom a kibolyázott helyemen az etető anyagot (amit előző nap “tudományosan” állítottam össze). A kukorica szemek kopogására a nádas felől szemrehányó zörgés a válasz. Kievezek a partra és újra csend lesz. Bedobom a két “cejgot”. Ma pontyra “utazom”. Elfoglalom a megszokott helyemet a parton. Lassan pirkad, a víz felett enyhe pára, a túlsó partnak csak a sziluettje látszik. A félhomályban a vízben megérkezik Dezső,(így neveztem el),a pézsma pocok,szájában egy nálánál kétszer hosszabb náddal. Lelapított fülekkel húz el előttem. Lassan ébred a természet. A nádasból a szárcsák részéről egy-egy hangosabb összetűzés hallatszik(a fészek helyért ádáz küzdelem szokott lenni). Ilyenkor szokott nagyokat csobbanni a víz, a közelben tartózkodó csukák, fröcskölve menekülnek a közelükből.

Gyorsan világosodik, mögöttem furcsa neszt hallok. Figyelek, nem látok semmit, de a nesz itt van valahol a közelemben. Hallgatódzóm…erősen figyelek, mígnem látom, hogy a kukoricás konzerv dobozom el van dőlve és “Miki” a kis haver szürke egér önfeledten habzsolja a konzerv kukoricát. Olyan extázisba van, hogy mikor közel hajolok, nem vesz rólam tudomást(talán még köszön is”helló, hogy ityeg a fityeg”). Mivel az aznapi csalim már készen áll, úgy hagyom, legyen neki is gyerek napja. Ki is “flammolja” csontra a doboz tartalmát,és mint aki a társasághoz tartozik,kissé félrevonul és mosakodásba kezd(igaza van,az etiket… az etiket). Felállok,hogy a kissé gémberedett tagjaimat megmozgassam(reggel hűvös van) és elindultam a parton szokásom szerint körül nézni. Nagyjából már tudom, hogy merre mit látok, itt pl. mindig tucatjával ugrálnak a” brekuszok” a vízbe(a gyerekek ezt, hogy szokták élvezni)és este milyen hangos kvartyogásba kezdenek(kisebbik unokám versenyt szokott velük kuruttyolni és amikor elhallgatnak, akkkor büszkén mondja”látod, én voltam a hangosabb”). Az öreg fűzfa tövében szokott mozdulatlanul pihenni “Kszí”, a vízi sikló, ő már szép nagy példány, van vagy három éves, eső után néha meglátogatja csónakomat, valószínű a hal szag izgatja. Láttam már, hogy volt akkora hal a szájában, mint a tenyerem. Néha én is szoktam neki hagyni a kisebbekből. Közben kivilágosodott, kapás még sehol, de nézd…a szárcsáknak kicsinyei vannak. Alig hallhatóan csipognak, kissé piros a feje búbjuk, mindkét szülő szorgalmasan eteti őket és milyen szigorúan rendet teremt köztük, aki többször akar az élelemhez jutni mint a többi, a feje búbja bánja. Ezek már itt lesznek egész nyáron(a horgászok nem kis örömére).

mindenki alszik(hja kérem, kényelmesek “lettünk”, az éjszakai TV.műsor sokáig elhúzódott, aztán délben kitántorgunk és panaszkodunk, hogy nem lehet ebbe a vízbe semmit sem fogni). A stég előtt egy tányér nagyságú sötét folt a vízben, mozdulatlan, néha-néha apró kis hullámok jelennek meg körülötte. Hát ő is megjött? A “Berni”az öreg teknős, hogy honnan ismerem? Hát ő volt aki tavaly nyáron a kertünkben(két napi sétálgatás után) a hinta mellett lerakta a tojásait. Olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy a gyerekek pont ott voltak(nem mindennapi élményben volt részünk). Hát persze, hogy itt van, várja megszokott elemózsiát, egy kis földi gilisztát(imádja), meg is kapja, majd amikor látja, hogy nincs több, szép lassan lebukik és eltűnik a mélyben. Még jó, hogy elment, mert szaggatottan megszólal a kapás jelzőm csipogója,(ez egy keszeg lesz, ismerem a kapását). Bevágok, érzem a könnyű akadást, eleinte egy kis ellenállás félét érzek, de hamar megadja magát. Olyan 15 cm. körüli, nem kicsi, nem nagy, szóval olyan “tepsis” méret. Tenném a szákba(megvan az “uzsi), de mögöttem diszkrét nyávogást hallok. Hátra pillantok, ott ül”Matyi”,a sziget legilledelmesebb fiú cicája. A kapás jelző hangjára jött, ilyenkor tudja, hogy nem bírok ellenállni annak a jámbor sóvárgó nézésének(de hogy tud alakítani a cél érdekében). Hát akkor ez már nem az én uzsonnám(hátha jön még másik).

Magamhoz hívom, megkapja a szokásos simogatást (gyere “Matyikám,”remélem megfelel), nyújtom a halat, óvatosan a szájába veszi(a kezemre mindig ügyel, ne hogy a fogaival megsértsen), aztán sietve, mintha valami sürgős dolga volna, elvonul, nehogy meggondoljam magam. Végig nézek a parton, elég nagy a fű, ezt is le kellene nyírni, na majd holnap. Na,már is megvan a program(meg még ki tudja, mennyi dolog lesz addigra). Leülök és figyelem a kapás jelzőt. Előttem nagy buzgalommal csipeget, kotor ,”Ricsi”a fekete rigó. Csőrében vannak már rovarok, de úgy látszik, nincs megelégedve, mert állandóan megközelít(ismer,nem először kapja meg a maradék csonti és kukac adagját. Most is azért kunyerál. Mivel egyből nem mozdulok, izgatottan ugrálni kezd, szabályszerű vitus táncot kezd járni(gondolom az ilyen) és torok hangokat ad ki, de milyen szemrehányóan néz, (“na mi van öreg,ma nem vagyunk haverok?”) Jól van, ne hisztizz, azzal kiöntöm neki a csontikat, amit mind egy szálig felszed, (nem semmi,) volt vagy húsz darab és csőrében a zsákmánnyal egy halk kurranással elköszönés és eltűnik. Fiókája van, állapítom meg magamban. Na, hamarosan a kukac készletet növelnem kell, áshatok megint, (jaj, a derekam). A vízen egy vöcsök pár mutatja be szerelmi nász táncát, egymással szembe “állnak” és nyakukat kígyó mozgással le és fel mozgatják, de úgy, hogy még véletlenül se legyen szinkronba, közben a fejüket jobbra, balra megrázzák. Képesek napokig ezt csinálni. Nem sokáig hagyott a kapás jelzőm nézelődni, egy hangosabb visítással hívja fel magára a figyelmet,amiből én arra következtetek,hogy a “tudományosan”előkészített etető anyag,megtette hatását,ez egy potyka. Bevágás,(nagy ellenállás),fárasztás,csak a fék jól legyen beállítva. Jól van,viszi,a fék hangja folyamatosan jelzi,hogy sínen vagyunk(ha csak egy kagyló el nem vágja a zsinórt,volt már ilyen).Úgy 15 perc múlva a potyka a merítő hálóba landol(mérlegelésnél 5kg-ot nyomott). Na ez már nem az az “úzsi”kategória(az asszony megint morogni fog,hogy a hűtőt át kell rendezni,de mit csináljak,ha fogok az a baj,ha nem fogok az a baj,hát persze,hogy ebbe bele lehet őszülni).

Közben dél lett,ha nem jelenek meg otthon ,az azt jelenti,hogy nem is fogok,tehát a megszokott rituálé következik,vagy jön a déli cappucinó egy kis harapnivalóval,vagy nem. Ezt a jövést a nejemtől várom(utóbbi időben az unokák hozzák,igaz hogy a capuccinó mennyiség mintha felére csökkent volna. Nem hiszem,hogy az anyjuknál ennyit vesztettem volna értékemből,inkább a gyerekek futólépésnek van valami köze). Nem sokáig kellett izgulnom,a cappucino meghozta nejemet(úgy vettem észre, nem rég kelhetett fel,de ez magán ügy).Van valami?-kérdezte.

Valami van,ez az igazi,válaszolok és büszkén mutatom a szákot,amire a nejem vegyes érzelmekkel tekintet. Nem is sokáig nézi,mert szól,hogy nézd ott jön “Hédi “és “Guszti” a hattyú pár. Ahogy kiszúrják az asszonyt,már messziről megindulnak(jaj a pecának,gyorsan behúzni,múltkor is ráment a zsinórra és volt nagy gubanc. Alig bírt kiszabadulni). Azóta” jobb a békesség”alapon,megteszem az óvó intézkedést. Nejem megzörgeti a mindig magával hozott nylon zacskót és a két hattyú csőre már a stégen tátog és ha nem kapják meg másodperc pontossággal a kenyér darabkákat(amire ők elképzelik), olyan sziszegésbe kezdenek,hogy, muszáj gyorsan étvágyukat csillapítani. Kicsit haragszom rájuk,múltkor “Guszti”,jól átvert.

Történt ugyan is,hogy előttem úszkáltak és azt vettem észre,hogy”Gusztinak” (ő a magasabb) nagyon furcsán van az egyik lába.Na,elő a távcsövet és tényleg.A lába a hátán ,kicsavarodva. “Guszti” a kicsavart lába mellett a csőrével, olyan műveletet végzett,mint aki próbálja a lábát valahogy rendbe hozni. Mit csináljak? Fel kellene hívni az állat védőket,de nincs is meg a számuk,a telefon sincsen nálam,mire bemegyek,kijövök, el is mehet. Vártam és figyeltem,közben belegondoltam,hogy szerencsétlen állat,a jövőben mennyit fog küszködni,eleve az úszás mekkora gondot fog okozni,nem beszélve arról,ha a partra kimegy. Így morfondirozok,miközben egy motorcsónak közeledik,egészen megközelítve a hattyú párt.A hullámok közeledtek,szánalmasan figyeltem, a hattyú hogy fog megküzdeni a helyzettel.

Amikor az első hullám oda ért,”Guszti” egy mozdulattal levette a lábát a hátáról és kényelmesen, himbálózva úszkált.Egy pillanatra “pipa” lettem,de gyorsan megnyugodtam,lényeg,hogy a lábnak semmi baja.Megállj “Guszti”,ezt még visszakapod,nyugtáztam magamban.

Az etetés hatására,rendkívül hangos vijjogással, a csérek kíséretében megérkeztek a sirályok. Nem szívesen fogadom őket,rendkívül vissza élnek a bizalmammal. Legtöbbször elveszik erőszakosan a kisebb méretű csérektől az élelmet,méghozzá úgy,hogy a levegőben több sirály egyszerre megtámadja a kis csért és sokszor lábánál fogva zuhanó repüléssel rángatják addig, míg el nem engedi az élelmet. A sirály csapatnak van egy vezére(méretre legnagyobb) aki olyan erős hangon tud vijjogni,hogy a nyaralókat a frász kerülgeti. Ezzel a hanggal hívja össze a

csapatot. Sajnos megesik,hogy a kis szárcsák is áldozatul esnek(9-ből ha 3 megmarad őszig),ebbe bele segít a harcsa is. Mivel ezek az események (ha akarom,ha nem) a szemem előtt játszódik le,nem tudom jó szívvel fogadni őket. Tudom,illetve látom,hogy a természet törvénye ezt írja elő,úgy hogy így kell elfogadnom. Délután megnyugszik a természet,csend van,meleg van,(hol van már a reggeli hűvös). A part szélén a hínárososban a vizililiomok tetején megpillantok egy pici teknőst,mozdulatlanul napozik.Lehet,hogy a”Berni” utódai. Egy kicsit feldobódom,hiszen én is részt vettem a születésüknél. Én is kezdek pakolni,mikor egy nagyon idős bácsi(lehetett vagy 80 év körüli)megáll,megszólít.” Ne haragudjon,egy párszor elnéztem magát,nem unja itt magát egész nap egyedül?”.Hangjába nem volt semmi sértő,inkább részvétet éreztem.Egyedül?-kérdeztem. Nem vagyok egyedül,itt vannak a barátaim,nem hagynak unatkozni. Az idős ember kíváncsian körülnézet,arcán furcsa kényszeredet mosoly jelent meg,vakargatva feje búbját, magában motyorogva elindult,annyit hallottam még a monológjából, hogy”vagy Ő a hülye, vagy Én?” Elgondolkodtam és sajnálni kezdtem,szegény,akkor nem is tudja,hogy mi maradt ki az életéből és ez pedig csak”egy” nap volt.

Holczer Iván írása