A viza
A viza (Acipenser Huso L.) a zománcpikkelyes vagy vérteshalak alosztályának egyik faja. Orra rövid, bajuszai laposak; pajzsai elöl és hátul laposabbak; oldalpaizsai kicsinyek, egymástól távol állanak. Háta sötét-szürke, hasa fehér fehér. A magyar folyók egykori óriásai a viza – vizeikből szint teljesen eltűnt. Pedíg hajdan százával fogták, még mázsás példányit is a Dunában. A viza a földkerekség folyóinak legnagyobb hala, hazája a tenger : Fekete-tenger, Kaszpi-tenger. Itt elérheti az 1500 kg. súlyt is és 8-9 méteres hosszúságot. Akár a 100 éves kort is megélheti. A vértes halak családjába tartozik és közeli rokonságban áll a folyóinkból jól ismert kecsegével.
De hogyan is kerültek vizeinkbe ezen hatalmas halak ?
Évente kétszer, tavasszal és ősszel hatalmas csapatokban vonultak fel előbb ívni, összel pedíg telelni. Nagy tömegben előfordulnak még manapság is a : Dnyepper, Volga, Don és Ural folyókban. A viza finn-ugor eredetű szó, oroszul beluga, románul murin a neve. Történetírók feljegyzései maradtak ránk a hajdan oly nagy csapatokban vonuló halakról – Herodotos az i. e. V. századból, a Rómaiak a III. századból, majd I. András korából 1053. ból. A többmázsás óriási példányokat külföldön is értékesítették, Bécsben vizamészárszékek működtek, onnan szállították tovább szekéren a halat a francia meg a lengyel királyi udvarba és a német püspököknek. A túlzott halászat következtében a XVI. századtól a Közép-Dunán megritkultak a nagyméretű tokfélék.
A viza halászat gazdasági jelentősége is óriási volt ez főleg a 13- 17. századba élte reneszánszát. Sokszor a császári udvar, vagy maga Mátyás király is jelen volt egy-egy nagy komáromi, csalóközi, viza fogásnál.
Hogyan fogták a vizát ?
Szégyével, vejszével és nagyhálós kerítésse. Mivel a viza a folyók mélyét akár (15 méteres mélységet) kedvelte, igy hatalmas csapatmunkát igényel ezen halak megfogása. Sokszor beterelték a halakat olyan holtágakba vagy sekélyebb részekbe ahol már csapdák voltak felállítva. Egyébként hajdanában vizeinkbe oly sok volt az egyéb hal, hogy értéke csak a porcos halaknak volt ( tok, kecsege, viza ) ezeket viszont szívesen fogadta a Francia és Osztrák uralkodó is.
Mai viszonylatban nehéz elképzelni, hogyan került innen Budáról, Párizsba, szekéren egy-egy 4-500 kilós viza romlás nélkül, de megoldották őseink. A jobb vizafogó helyek egyházi, nemesi vagy királyi kiváltságban voltak és olyan nagy ázsíóval bírtak, hogy okiratokon, zászlókon címereken és sirkőveken is megjelenítették a vizát mint a gazdagság szimbólumát. Horoggal is megpróbálták kifogni – hatalmas kovácsolt horgok, erős láncon és kabak úszóval, a csali nagy darab hús vagy hal volt. Az ivarérett nőstény viza testsúlyának 10 %-át is kiteheti az ikra, kedvelt csemege az eredeti Orosz viza kaviár, ára csaknem az aranyéval vetekszik. Hozzánk és a világ más tájaira csak kisebb tokfélék kaviárját szállítják. Napjainkban szigorú védelmet élvez eza hal, pont az illegális kaviárkereskedelem miatt, ugyan is a kaviár kinyerésébe többnyire belepusztul ez a nemes állat.
A viza előfordulásáról Vutskits(1917) a következőket mondja:
„A tokfélék közül a vizáról, ezen halcsalád óriásáról írja Schrank, hogy 1692-ben még a bajor Dunába is felhatolt. Oláh Miklós szerint pedig 1763-ban a magyar Dunában is oly nagy mennyiségben fogták ki, hogy értékesíteni sem bírták.” A legnagyobb viza, melyet 1857-ben a Dunából kifogtak, 8 régi mázsát és néhány fontot nyomott. 1868-ban Orsova táján fogtak ki Singhoffer halászmester szerint e folyóból egy 480 fontos példányt. 1870-ben szerinte a Dunából 300 fontos viza még gyakran került a szárazra, de 1879-ben már ritka volt a 200 fontos is. Az idén (1911) ezen halóriásnak Orsovánál Eckstein Emil áll. halászati bérlő feljegyzése és szóbeli közlése szerint már csak 4 példányát fogták ki; ezek egyike, mely 102 kg-ot nyomott, éppen ottlétem alkalmával, szeptember 8-án került szárazra. Zimony táján is Wolf Jakab halászmester szerint, csak elvétve fognak ki a Dunából egy-egy vizát; Dunapentelén pedig 35 évvel ezelőtt került egy 50 kg-os utoljára a hálóba. A Tiszából Szolnok táján 28 év óta nem fogtak ki Stögermayer halászmester feljegyzése szerint vizát; Szentesen is csak nagy ritkán kerül egy-egy 30 kg súlyú a szárazra. Szegednél 1895-ben fogtak ki utoljára Bárkányi János halászmester állítása szerint két darab 50–60 kg súlyú vizát; 1909-ben Algyőn kifogottnak azonban csak 18 kg súlya volt.”
Az utolsó 150 év dokumentált nagy fogásai:
1857 – Pesten 560 kg.
1866 – Bácsai -dunaág 240 kg.
1870 – Diszó-dűlő-Duna ág 260 kg.
1895 – Szeged Tisza több darab 60 kg.
1897 – Szigetköz 300 kg.
1906 – Paks 300 kg.
1957 – Paks 138 kg. Ez a hal az állatkertben 8 napig élt még, és látható is volt.
Az ivarérett nőstény testsúlyának 12 %-át is kiteheti az ikra, ám a kaviárként piacra kerülő csemege kinyeréséhez az állatot meg kell ölni.
Miért tüntek el a vizák folyóinkból ?
Főkénta mértéktelen al Dunai halászat, folyószabályozás, óriási hajó forgalom az oka. A tokfélék sorsát megpecsételő vaskapui vízlépcsők (Vaskapu I. 1970-ben a 942-es folyamkilométer-szelvényben és Vaskapu II. 1984-ben a 863-as folyamkilométernél – a Duna ott hagyja el a Kárpát-medencét) gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy a Fekete-tenger felől vándorló tokfélék eljussanak a Duna középső szakaszára újabban ivadék hal kihelyezésekkel próbálnák meg vizákkal betelepíteni vizeinket csak sajnos ha nem érzi jól magát ez a mély csendes vizet kedvelő hal akkor vagy elmenekül vagy elpusztul.
Viza 2020 program
A név és a kezdeményezés vízügyi szakemberektől és kutatóktól származik. Ma már a WWF is aktív részese a Viza 2020 programnak, melynek célja egyszerűen megfogalmazható, ám teljesítése nehéz: 2020-ra térjenek vissza fő folyóinkba a vizák!
Öreg Dunai horgászok elmondásából kiderült, hogy a pesti Dunán, az Árpád – híd környékén, a 80-90 években akasztottak még egy- egy 50-70 kilós példányt, de nem jelentették be, mert szerintük jobb ezt titokba tartani.
