Amikor vízgazdálkodásról beszélünk, Magyarországon még mindig sokszor a védekezés jut eszünkbe: Mit csináljunk, ha jön a víz? vagy Hogyan vezessük le minél gyorsabban a levonuló árhullámot?
A hollandok ezzel szemben teljesen más filozófiát követnek: Hogyan irányítsuk és tartsuk meg a vizet az év 365 napján? Hollandiában a víz nem elhárítandó katasztrófa, hanem értékes, szabályozandó erőforrás.
A HOLLAND MODELL: A CENTIMÉTER PONTOSSÁGÚ PRECÍZIÓS VÍZSZABÁLYOZÁS
A holland rendszer a világ egyik legösszetettebb mérnöki csodája, amely sok pillérre épül:
- Ezer különálló vízszint: Náluk nemcsak egy-egy folyó vízállását követik, hanem a mezőgazdasági táblák vízszintjét akár 20-30 cm-es pontossággal szabályozzák zsilipekkel, csatornákkal és automatizált szivattyúkkal.
- Hatalmas vízút mint gerinc: A Rajna és a Maas látja el a fő víztengely szerepét.
- Széles főcsatornák: Nem egyszerű öntözőárkokról van szó, hanem 50-150 méter széles vízfolyásokról, amelyek tárolásra, szállításra és hajózásra egyaránt alkalmasak.
- Többszintű hálózat: A főcsatornáktól a másodlagos elosztókon át a harmadlagos parcellacsatornákig terjed a hálózat, sok helyen kilométerenként található szabályozó műtárgy.
- Kétirányú körforgatás: A modern elektromos szivattyúk nemcsak kivezetik a felesleget, hanem szükség esetén vissza is emelik a vizet a rendszerbe.
- Aktív tározás: Ha sok az eső, tárolják; ha szárazság van, visszaengedik. Egyetlen cseppet sem hagynak ok nélkül kifolyni a tengerbe.
- Digitális intelligencia: Több tízezer szenzor méri folyamatosan a vízszintet, a talajnedvességet, a sótartalmat és a csapadékot, a központi irányítás pedig automatikusan reagál.
– A kép csak illusztráció, a települések nincsenek a helyükön –
HOGYAN ADAPTÁLHATÓ EZ MAGYARORSZÁGRA? A MOHÁCSI DUZZASZTÓ KONCEPCIÓJA
Bár Hollandia tengerparti, lapos ország, az alapelvek zseniálisan alkalmazhatók hazánkban is, különösen a kiszáradással leginkább veszélyeztetett Duna–Tisza közén, a Homokhátságon és az Alföldön.
A koncepció egy többszintű piramismodellre épül:
1. szint – A Duna mint fő vízforrás (Mohácsi Duzzasztó):
A tervezett mohácsi duzzasztó kisvízi időszakban 2-5 méterrel emelné meg a Duna vízszintjét, ami stabilizálná a teljes hazai Duna-szakaszt, és olcsóbbá, könnyebbé tenné a vízkivételt.
2. szint – Főcsatornák (F1-F5 tengelyek):
Nagy kapacitású vízszállító csatornák juttatnák el a Duna vizét a szárazabb területekre:
F1: Mohács – Baja – Kiskőrös – Kiskunhalas – Kiskunmajsa
F2: Mohács – Bátaszék – Kalocsa térsége
F3: Mohács – Csátalja – Jánoshalma – Kiskunfélegyháza
F4: Mohács – Bóly – Pécs – Kecskemét irányába
F5: Mohács – Hercegszántó – Csongrád – Szentes – Tisza felé
3-4. szint – Regionális és helyi öntözőcsatornák:
A vízhálózat szétterül a kistérségek és közvetlenül a gazdaságok felé.
5-6. szint – Gazdaságok, tározók és vizes élőhelyek:
A víz nemcsak a szántóföldekre, kertészetekbe és állattartó településekre jut el, hanem visszatáplálja a természetes tározókat és vizes élőhelyeket is, mint például a Szelidi-tó, Izsáki, Bugaci, Csaj-tó, Mártélyi tározók vagy a Kelebiai Szikes-tó.
Alkalmas-e Magyarország egy holland szemléletű vízgazdálkodásra?
Igen, de nem Hollandia másolásával.
Míg a hollandok főként a túl sok vízzel küzdenek, Magyarország kihívása a szélsőségek kezelése: az árvíz és az aszály közötti egyensúly megteremtése.
Hazánk adottságai kedvezőek:
a Duna és a Tisza természetes vízi tengelyt ad,
az Alföld hatalmas, sík terület,
enyhe lejtése sok helyen lehetővé teszi a gravitációs vízmozgást,
meglévő folyóink, csatornáink és tározóink egy jövőbeli rendszer alapjai lehetnek.
A cél nem az lenne, hogy minden vizet elvezessünk, hanem hogy szabályozottan oda juttassuk, ahol szükség van rá.
Egy magyar modell alapja lehetne:
folyóink → főcsatornák → tározók → mezőgazdaság, települések és természetes élőhelyek. Nem vagyunk vízszegény ország – a kihívás az, hogy megtanuljuk jól használni a rendelkezésre álló vizet.
MIÉRT MŰKÖDNE EZ A DUNA-TISZA KÖZÉN?
Az Alföld jelentős része enyhén délkeleti irányba lejt. Ez az adottság lehetővé teszi, hogy a víz jelentős szakaszon gravitációval, vagy nagyon csekély emelési magasságú, energiatakarékos szivattyúzással jusson el a célterületekre. A gravitáció és az okos szivattyúzás kombinációja fenntarthatóvá teszi az üzemeltetést.
ELŐNYÖK, HÁTRÁNYOK ÉS BECSÜLT KÖLTSÉGEK
A rendszer előnyei:
Aszály elleni védelem és termésbiztonság: A Duna–Tisza köze és a Homokhátság kiszáradása megállítható, a mezőgazdasági területek vízellátása kiszámíthatóvá válik, ami nagymértékben növeli a termésátlagokat és csökkenti a klímaváltozás miatti károkat.
Talajvízszint rendezése: A szisztematikus vízmegtartás és a tározók révén a kimerült talajvízkészletek visszadúsulnak, ami a teljes kistérség ökológiájára pozitív hatással van.
Ökológiai rehabilitáció: A vizes élőhelyek, holtágak és szikes tavak újra eláraszthatók, helyreállítva a biodiverzitást és a mikroklímát.
Energiatakarékos elosztás: Az Alföld enyhe lejtését kihasználva a víz jelentős része gravitációsan vagy alacsony emelési magasságú szivattyúzással juttatható el a felhasználókhoz.
Gazdasági és vidékfejlesztési hatás: Stabil alapot nyújt az élelmiszeriparnak, a kertészeteknek, a turizmusnak és a helyi foglalkoztatásnak.
A rendszer hátrányai és kockázatai:
Óriási tőkeigény és hosszú megtérülési idő: Egy ekkora léptékű infrastruktúra megépítése rendkívül drága, és a gazdasági megtérülés csak évtizedes távlatban jelentkezik.
Helyi környezeti átalakulás és földhasználati konfliktusok: A csatornák, tározók és műtárgyak építése jelentős földterületek kisajátításával és a meglévő tájszerkezet átalakításával jár, ami helyi érdekellentéteket szülhet.
Bonyolult üzemeltetés és fenntartási költségek: A többszintű hálózat, a szivattyútelepek, a zsilipek és az automatizált szenzorrendszerek folyamatos és drága karbantartást igényelnek.
Nemzetközi és folyami hatások: A Duna duzzasztása és a jelentős mennyiségű víz kivétele befolyásolja a folyó alsóbb szakaszait, a hajózási útvonalakat és a határon túli vízgyűjtő területeket, ami nemzetközi egyeztetéseket igényel.
Sófelhalmozódás és talajromlás kockázata: Nem megfelelő öntözési technológia esetén a magas talajvíz vagy a párolgás miatt fennáll a talaj másodlagos szikesedésének veszélye.
Becsült költségek és finanszírozás:
- Előkészítés, mérések, hatástanulmányok és engedélyezés: mintegy 30-50 milliárd forint.
- Mohácsi duzzasztó és a fő vízkivételi műtárgyak megépítése: mintegy 400-700 milliárd forint.
- A főcsatorna-hálózat (F1-F5 tengelyek, kb. 500-800 km) kiépítése: mintegy 600-1000 milliárd forint.
- Regionális és helyi csatornarendszer, szivattyútelepek, zsiliprendszerek: mintegy 500-800 milliárd forint.
- Tározók, vizes élőhelyek kialakítása és az automatizált szenzorhálózat kiépítése: mintegy 200-400 milliárd forint.
A teljes beruházás becsült összköltsége 15-20 éves megvalósítási időszakra vetítve nagyságrendileg 1800-3000 milliárd forint (kb. 4.5-7.5 milliárd euró). Az éves üzemeltetési és karbantartási költség a kiépülés után várhatóan a beruházási érték 1-2 százalékát (évente 20-50 milliárd forintot) teszi majd ki.
A MEGVALÓSÍTÁS ÜTEMEZÉSE
Egy ilyen projekt nem egy-két év alatt készül el, ez egy 15-20 éves Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztési Program:
- Előkészítés, tanulmányok, engedélyezés: 3-5 év
- Mohácsi Duzzasztó és főbb műtárgyak építése: 5-8 év
- Főcsatornák kiépítése: 8-12 év
- Regionális és helyi hálózat, tározók: 10-15 év
- A teljes rendszer üzembe állása: 15-20 év
És mit jelenthetne egy új vízgazdálkodás a horgászok számára?
A víz visszatartása és okos szabályozása nemcsak a mezőgazdaságról szólhatna. A horgászok számára a legfontosabb kérdés: milyen hatással lenne mindez a folyók, tavak és holtágak élővilágára?
Egy jól megtervezett rendszer előnye lehetne:
- a kiszáradó holtágak és vizes élőhelyek újraéledése,
- több természetes ívóhely kialakulása,
- stabilabb vízszintek a tavakban és mellékágakban,
- jobb élőhelyek a ponty, csuka, süllő, harcsa és más őshonos halfajok számára,
- nagyobb biodiverzitás és egészségesebb vízi ökoszisztéma.
Ugyanakkor fontos, hogy a víz szabályozása ne jelentse a folyók teljes mesterséges átalakítását.
A halállomány számára szükség van:
- természetes vízjárásra,
- halátjárókra a műtárgyaknál,
- megfelelő vízminőségre,
- változatos part menti élőhelyekre.
A jövő vízgazdálkodásának ezért nemcsak az a célja, hogy több víz legyen, hanem hogy jobb minőségű és élőbb vizeink legyenek. Egy jól működő rendszerben a gazdálkodó, a természetvédő és a horgász érdekei nem feltétlenül egymás ellenfelei.
