A világ legnagyobb busáját – Szolnoknál fogták ki

A világ legnagyobb busáját – Szolnoknál fogták ki

A súlya több mint 77 kiló, a hossza pedig másfél méter. Küzdelmes fárasztás után emelték a partra. Deim János törökszentmiklósi horgász, a helyi horgász egyesület elnöke páratlan horgászteljesítményt ért el a napokban. A múlt héten kedden, este fél hatkor a Közép-Tisza-Vidéki Horgászegyesületek Szövetségének Szolnok és Szajol közötti versenypályáján egy 77,5 kg-os, 150 centiméter hosszú busát akasztott, amelyet mintegy harmincöt perces fárasztás után tudott a vízből kiemelni. A legnagyobb kerülete 143 centiméter volt.

A horgász egy több hete etetett helyen, pontyozás közben fogta a méretes zsákmányt. Csaliként technopufival fellebegtetett, kettő szem főzött, fűzött öreg kukoricát használt. A horog a kopoltyús alsó állkapcsába akadt bele. A halat csak a vízbe beugorva, a száján keresztül, a kopoltyúfedőnél megragadva, felesége segítségével sikerült a partra kiráncigálnia. A halat a barátai közreműködésével megpucolták és feldolgozták. A felbontott halban 10 kilogramm ikrát találtak. A nem mindennapi példány életkora körülbelül 50 év.

A nagy fogás értékét külön növeli, hogy amennyiben a nemzetközi szövetség hitelesíti az eredményt, úgy ez a példány nemcsak magyar csúcsnak számít, hanem a kifogott busák tekintetében világrekordnak is minősülhet. Eddig a magyar rekord 69,1 kilogramm volt, melyet 2001 óta jegyeztek.
Forrás: szoljon.hu