A paduc horgászása – Írta: L. Kiss Aladár
A vésettajkú paduc (Chondrostoma nasus L.) a halászatnál „járulék”-hal. Tehát sok becse nincsen. Némely vízmenti részen „szemét”-halnak tartják. A legtöbb vidéken pedig a „szegényember tápláléka”. Hossza fejlett állapotban átlag 30 cm, de ritkán 35-40 cm-re is megnő. Legnagyobb súlya 1,00-1,20 kg. Húsa erősen szálkás, de jóízű! Érdekes, hogy a többi halakétól eltérően, hasának belseje koromfekete, amiért a köznép „tintáshal”-nak is nevezi. S éppen ezért sokan idegenkednek húsa fogyasztásától. Teste hosszúkás. Színe ezüstös. Apró, sűrű és szabályosan elhelyezkedő pikkelyei vannak. Úszói vörösek. Az orra kinyúlt és lekonyuló. Mozgása a többi, társaságában tartózkodó halakéhoz képest kevésbé élénk. Nagymagyarország majdnem minden halnevelő folyóvizében előfordul. Leginkább a vízfenéken tartózkodik, ahol legkönnyebben találja meg táplálékát. Élelmét ott turkálja fel a mederből. De nagy barátja a moszatoknak, melyeket a vízbe került fatuskókról, vastag gyökerekről és nagyobb kövekről szedeget fel. Ívása idején, amely április-május hóban van, nagyobb tömegben kerül a kerítőhálóba. Horoggal nagyon nehezen fogható.
Legjellegzetesebb ismertetőjele: szájának állása, amely alsó állású, torokfelé nyíló és keresztbe majdnem egyenesen bemetszett, mintha vésővel ütött rés volna. Innen a neve is. Ajakrésze porcogós, kemény, szinte éles szélű. Jól csukható szájjal bír. Magyarán: szájnyílása nem közvetlen elől, az orr alatt van, hanem alul, a nyúlt orr mögött. Sokan a termetesebb évakeszeggel (Abramis vimba L.) tévesztik össze. Ez a keszegféle hal azonban a paduc maximális hosszát egyáltalán nem éri el. Sőt a paducot éppen szájának sajátságos elhelyezkedése és metszése különbözteti meg élesen a többi „fehér”-haltól. A paduc seregben jár. Szereti a pontyok, keszegek társaságát. Sőt kitartóan követi őket. A nyugodt limás helyeken, csendes forgókban, vagy gyenge folyásokban kedvvel tartózkodik. Különösen akkor, ha a fenék egyenletesebb, a vízbe merülő partrész pedig nagyobb kövekkel szegélyezett. Ennek ellenére nem veti meg a göröngyös vagy puha buckás fenékrészeket sem, mivel kinyúlt orra ezek megfúrására nagyon alkalmas. Innen a kitúrt szervezeteket szedegeti azután fel. Amikor nyáron beköszönt a kánikulai forróság s leapad a víz, a megtermett, de a valamirevaló nagyobb halak is jórészt a mélyebb vizek felé szöknek. Paducot, keszeget azonban még mindig lehet találni a horgászott helyeken.
Mint sporthal egyáltalán nem jöhet szóba! De mivel horoggal való fogása élesebb figyelmet, különleges tudást és kitartást igényel, érdemes vele bővebben foglalkozni. És éppen ezért, mivel horogra ritkán és inkább véletlenül kerül, talán ismeretlen horgászási módjáról óhajtunk egyet-mást elmondani. Egy pillantást téve az alanti rajzra, mindjárt látjuk a nagy különbséget az egyes halak horgászatánál.
A halak szájának formái: Ugyanis a halak szájállása nemcsak a halak életmódját határozza meg, de a fajok megkülönböztetésére is szolgál. A horgászási lehetőségeket véve figyelembe, az elmondottak után nem kell tudósnak lennünk, hogy azonnal belássuk, hogy milyen nehéz a paduc fogása. Míg a többi hal száját kitátva, könnyen elnyeli a felcsalizott horgot, nem úgy a paduc, amelynek kapása (harapása, pedzése) más formában nyilatkozik meg. Innen van, hogy kapásának jelzése, amelyet a víz szintjén rögzítve úszkáló parafadugó-pedző vagy a horognyél vékony csapó vége közvetít, nagyon gyenge. Ennek okát is megmondjuk. A paduc ugyanis élelmének feltalálásakor nem hirtelenkedik annak bekapásánál. Szájának állása és keskeny nyílása nem engedi meg, hogy egyszerre nagyobb darab természetes élelmet nyeljen el. Magától értetődik, hogy éppúgy nem képes a horogra akasztott nagyobb csalit (földi gilisztát, gombócot, főtt kukoricaszemet stb.) sem egyszerre bekapni. Ezért a meglátott nagyobb élelmet előbb a fenékhez nyomja s azt elmálasztani igyekszik. Csak azután próbálja a szájába juttatni az apróbb darabokat. Ezért is szereti a keményebb fenéktalajra került táplálékokat, valamint a partoldalról lelógó moszatokat, amelyeket könnyen szaggat le és szippant fel a szájába. Pontyhoroggal, vagy egyéb nagy horoggal reá horgászni, hiábavaló fáradság volna. Ezt sohasem tudja a szájába bevenni. Legfeljebb, ha néhanapján a horognak véletlen mozgása folytán akad bele a szája szélébe, vagy testének más részébe, amidőn kapást sejtve, a horognyelet hirtelen és erősebben megvágjuk. Ilyenkor történik meg az is, hogy sokszor testével a zsinegnek annyira nekifekszik, hogy a horognyél csapóvégét is belehúzza a vízbe. A gyors megvágás után azonban mindig üresen húzzuk fel a vízből a horgot. Titokban előlegezett pillanatnyi örömünk, hogy nagy hal biztos kapását sejtettük – korai volt.
Az elmondottakat figyelembe véve, a paducot legkönnyebben kétféle módon foghatjuk meg horoggal. Előre kijelentjük, hogy ilyenkor rögzített pedzőt (parafadugót stb.) ne használjunk, mivel az a víznek folyásától többnyire ide-oda forog, ami a kapás (harapás) jelzését irreálissá teszi. De másrészt a biztosabb bevágást is megnehezíti. Ugyanis a hirtelen vágási erőt a horognyél csapó vége már hajlékonyságánál fogva sem tudja azonnal átadni a horogra. A különféle kisebb-nagyobb pedzők pedig azt még ráadásul megakadályozzák, illetőleg lecsökkentik. A paducot csakis a kis küsz- (ökle) horoggal tudjuk leghamarább megakasztani. Pedzését (harapását) a horognyél csapóvégénél úgy vesszük észre, hogy az nagyon gyengén megnyomódik. Ez akkor van, amidőn a paduc lenyomva a fenéken nyugvó, vagy a víznek sodrától kissé lebegő patonyt (zsineget, ,,vorslag”-ot), beszippantja a kis küszhorogra tűzött és zöldborsó nagyságnál is kisebb gombócot, földigiliszta darabkát, vagy csontnyűvet. Természetes, hogy sok harapását a megvágáskor el fogjuk késni, mivel a kis horog hamar kifordulhat a szájából. Még eredményesebb a megvágás, ha a horog felcsalizása után, állandóan kézben tartjuk a horognyél fogóvégét és minden legkisebb rezgésre bevágunk.
Itt megjegyezzük, hogy élményeinket és tapasztalatainkat mindig ladikból történt horgászásunknál szereztük. Sokan mondhatják a hallottak után, hogy az effajta horgászás se más, mint „türelmi munka”. De viszont, ha az éberséget és ügyességet vesszük figyelembe, úgy a paducra való horgászás is nagyobb kívánni valót tételez fel. Tanulmányi szempontból pedig nagyon sok és érdekes dolgokat figyelhetünk meg. Vérbeli sporthorgásznak ezt felesleges magyarázgatnunk! Paducra horoggal eredményesen még úgy is horgászhatunk, mint ahogy a keszegekre szoktunk, azaz: úsztatva. Ebben az esetben a szokástól eltérően már jóval nagyobb parafadugó pedzőt kell használnunk, éspedig akkorát, amilyent a csukázásnál szokás. Ilyenkor az említett pici gombóccal stb. felcsalizott küszhorog nem ér le a vízfenékre, hanem felette 3-5 cm-nyire úszik tovább. Ugyanis a nagyobb parafadugó-pedzőt nem szabad a vízen egy helyre rögzítenünk, hanem engedjük a pedzőt a vízfolyással vitetni. Csak a horog bevetéseinél kell bizonyos ügyességre szert tennünk. Ilyenkor kapás akkor van, amidőn a nagyobb parafadugó-pedző lassan a víz szintje alá merül.
Általában a paduc a megakasztás után nagyon gyenge ellenállást fejt ki. Sokszor, amidőn a víz szintje felé húzzuk fel, közben úgy érezzük, mintha egy élettelen tuskó akadt volna rá horgunkra! Azon ismert helyeken, ahol paducot akarunk fogni, agyagos sárba gyúrt főtt köleskását, vagy pedig a már előző napon hideg vízben beáztatott nyers kölest tisztán dobunk be a vízbe a paduc-tanyára. Mint ismeretes, némely napon ilyen helyeken a keszegek nagy seregeit, de pontyot is jócskán találunk. S bizony egy-egy sikeresebb kapásnál, harapásnál, nemcsak paducot, meg kis keszegeket, hanem nagyobb pontyot is kiemelhetünk a vízből. Nagy figyelmet fordítsunk tehát a küsz- vagy kis keszeg-horgok jóságára és a használt zsineg erősségére. Megemlítjük, hogy egy paducozás alkalmával 4 drb. paducot, 2 drb. egy kg-os pontyot, 1 drb. kis márnát, számtalan keszeget és egy leánykoncért fogtunk. Ez alkalommal kitűnő elhelyezkedésű, állandóan, de mérsékelten beetetett tanyahelyre horgásztunk. Egy másik alkalommal pedig acél küszhorgunkra 1,60 kg-os ponty akadt, amelyet csak 20-25 perc alatt emeltünk ki szákunkkal a vízből. A megakasztás után, ismerve a helyzetet, nem erőszakoskodtunk, hanem lassacskán fárasztottuk ki a pontyot. így lett ez a halfogás is egyik szép horgászási élményünk! Mindezekből láthatjuk, hogy az egyszerű „fehér és szemét”-halra: a paducra való horgászásnak is mindig megvan a maga gyönyörűsége, izgalma, érdekessége és sok-sok tanulsága! Éspedig azért, mivel a horgászásnál a sportnak lényege sokféleképen és nagyon változatosan tud megnyilatkozni!
Halászat XXXV. évfolyam 21-22. szám 1934. november 15. 87-88. oldal
Megjelent még: Koczkás László szerk.: Horgászat a Halászatban (Bp., 2021.)
