A köves hely – Berta László
A Balaton déli partján a “rendezés” után a nagy kikötők között kisebb mólók, vitorláskikötők szabdalják a betonteknő egyhangúságát. A szabad strand kilométerekre húzódik. Ahol korábban nádasokkal szegélyezett Balaton volt, ott most fű, homok, fácskák és kocsmák, pardon: “vendéglátó-ipari egységek” tenyésznek. A part feltöltésének azonban némi előnye is volt. Kialakultak a “gödrök”, a parttal párhuzamos kotrások, ahonnan a feltöltéshez szükséges anyagot a kotróhajók kitermelték. Jó haltartó helyekké váltak, amíg el nem iszaposodtak. Volt ott kősüllő, keszeg, még fogas és ponty is. A kotrások rézsűjére csónakkal ráállva, szépen lehetett fogni, főleg kősüllőt. De most nem a gödörhorgászatról szeretnék mesélni. Hanem ismét egy Olyan “helyről”, ahonnan többször jó zsákmánnyal tértem meg.
Lelle és Boglár között az egyik kis vitorláskikötő mólójáról szól a történet. Előtte mintegy 250 méterre a gödör. Ha Badacsony felől elég tartósan fújt a szél, jól hullámzott a kissé opálos, térdig, combközépig érő víz és ehhez még kint voltak a móló kövezése előtt az ívó küszök, esély volt a kövesek aprítására. Mégpedig pergetve kettes Mepps-szel, vagy sárgásvörös twisterrel. A móló szögleténél hínármező tartotta az apró halnépet. A szélénél néha egy-egy éhes balin is kóborolt. Így fordulhatott elő, hogy a kis Meppsre a süllő helyett egy-egy termetesebb “fogatlan” is megakadt. Véletlenül jöttem rá a hely “titkára”.
Június 8.
Fenekező szereléssel horgászunk az eléggé hullámzó Vízben, kishallal. Angolnák és egy-egy kősüllő jön. Ívik a küsz, badacsonyi “zörgő” fúj.
– Mi lenne, ha villantót próbálnék? Felteszek egy ezüstös alapszínű, pirospettyes Meppset és próbálom elhúzni a kövezés előtt, a mólóval párhuzamosan. Azonnal “elakad” egy jókora tigriscsíkos kövi-fiú orrában. Utána jön még összesen hat darab. Aztán végképp elromlik az idő, átcsap a párkányon a víz, abbahagyjuk.
Június 9.
A vihar kissé csendesedik, de a szél “badacsonyi” marad. Ismét próbálkozunk, elég jó eredménnyel. Nyolc kősüllő jön, mind ezüstös körforgóra. Ezután minden évben nyár elején meglátogattam a mólócskát, volt amikor délelőtt két óra alatt megfogtam a “kontingenst” a pizsamásokból, pergetve. Egyszer városi barátaimmal horgásztunk ugyanott. Kételkedtek abban, hogy villantóval is lehet kövicsest fogni, Ők kishallal horgásztak. Én meg a Mepps-szel pillanatok alatt “rájjuk vertem”. Ezután már elhitték.
Egy másik rekkenő nyári napon minden együtt volt. A szél, a hullámzás, a küszök. A móló párkányán napozgató, monokinis hölgyek között, nem kis derültségre, szedegettem össze a halaimat, amelyeket bilincsre akasztva a mólóöböl belső felén lógattam a vízbe. Kitűnő sport volt, kellemes környezetben. Évek múltán eliszaposodott a kis móló előtti víz. A gödör is valószínű jócskán feltöltődött. Eltűntek a kősüllők. Nagy ritkán lehetett már csak egyet-egyet elkapni. A szabad strand előtti sekély vízben reggelente balincsorda húzott el, ha jó fröcskölő rablások voltak, meg tudtam fogni – a legfeljebb derékig érő vízben óvatosan utánuk lopakodva – reggelenként két-három jó halat. De ez már egy másik történet.